bécsi szelet - by anyahajó

Okos játékok 2.: Bal-jobb-előre-hátra

2012-01-28T06:38:00.000-08:00

A következő játékhoz mindössze négy különböző színű kártyára van szükség. Minden kártya egy irányt jelöl, ezt a játék elején megtanuljuk, begyakoroljuk a gyerekkel (például zöld: előre, piros: hátra, sárga: jobb, kék bal) Amelyik kártyát a szülő felemeli, a gyerek abba az irányba lép vagy ugrik egyet. Ennyi az egész.

A játék két dologra jó. 1. térbeli tájékozódást és annak verbalizálását tanítja 2. Hozzászoktat ahhoz, hogy önkényes szabályokat kövessen a gyerek. Ez utóbbi pl. ahhoz kell, hogy mondjuk a gyerek elfogadja, hogy a gólya ly, a papagáj pedig j - miközben mindkettő madár (de ehhez a helyesírási szabályok nem foglalkoznak) vagy hogy felhagyjon az iskolában a korábban nagyon gyakran előforduló "fordítva írással". A workshopon azt is tanultam ezzel kapcsolatban, hogy a fordítva írás óvodás korban annak köszönhető, hogy a gyerek számára az egy egyenes és egy görbe vonal mindenképpen D betűnek tűnik, bármelyik irányba is legyen a betű hasa. Ahogy a felnőttek is bögrének látják a bögrét, bármerre is álljon a füle.
Különösen a nagyon intelligens gyerekek keresnek keresnek mindenütt értelmes szabályokat, miközben pl a helyesírásban vagy a nyelvtanuláskor van egy csomó olyan dolog, aminél nincs értelmes magyarázat egy szabályra, mindössze az, hogy ez a társadalmi megegyezés. A fenti játékkal, ahol egy szín egy iránnyal van "összehozva", pont ezt a szabályelfogadást, szabálytartást is lehet gyakorolni.
Ha a színkártya túl unalmassá válik, kitalálhatunk hangokat is: előre a csengő, hátra a két fakanál összeverése, jobbra a kopogás az ajtón, balra az a hang, amikor egy kispárnát leejtünk a földre.

Okos játékok 1. - Memory másképp

2012-01-26T15:17:00.000-08:00

A memóriajáték már az én gyerekkoromban is létezett, és emlékszem, sorra vertük a felnőtteket benne. Most a lövészárok másik oldalára kerültem, már én vagyok az, aki állandóan kikap - az okát is sejtem: akkor még élet-halál kérdése volt, hogy nyerjek, most meg mire játékra kerül a sor, már üres a fejem és a motivációm nulla. Na jó, az is benne van, hogy a gyerekek egész egyszerűen jobban tudnak képeket megjegyezni, mint a felnőttek. (És a kínaiak jobban, mint az európaiak - hiszen rá van állva az agyuk arra, hogy jeleket olvasnak. De ez most mellékes.)

Van azért módja annak, hogy felnőtt nyerjen gyerek ellen memory-ban. A titok az, hogy a 8x8-as játékmezőt fejben négy 4x4-es mezőre kell felosztani, akkor több lesz a képzeletbeli szegély, azaz nem valahol középen lesz egy kártya, hanem az egyik négyzetben szélen vagy középen. És akkor már jól beszűkítettük a helyet.

A másik, ami még segít: először olyan kártyát kell felfordítani, amit még nem ismerünk, utána pedig egy olyat, amit már láttunk. Ennek az az értelme, hogy nem ajándékozunk szinte véletlenül egy infót az ellenfélnek. (Ugye, ismeritek azt, amikor 1. játékos felhúzza a lepkét és a labdát, a második a szőlőt és a lepkét, s ezzel az elsőnek rögtön van egy párja: a lepke.)

Amikor a gyerekek még kicsik ahhoz, hogy egy egész játszmát türelemmel kibírjanak vagy amikor a memory-val ismerkedik valaki, akkor egyszerűbben is lehet játszani. Kiválasztunk játékosonként 6-7 különböző kártyát, ezeket képpel felfelé magunk elé tesszük. Mindenki megpróbálja megjegyezni a kártyáit, majd lefordítjuk az összeset. Most a játékvezető kezébe veszi az összes olyan kártyát, aminek a párja a gyerekek előtt van. Ha csak két gyerek játszik, akkor még néhány kakukktojás-kártyát is bekever közéjük. Ezután a játékvezető egyenként felfordítja a kezében lévő kártyákat, és a gyerekek ráteszik a képet arra a lefordított kártára, amelyik szerintük ugyanolyan. Nem nézzük meg, hogy jó-e, hanem tovább folytatjuk a játékot, amíg az összes kártyát rátettük egy másik kártyára (kivéve a kakukktojásokat, ha voltak.) Ekkor lehet megnézni, hogy jól emlékeztünk-e, s megszámolni, hány pár lett.

Mire jó? Fejleszti a vizuális emlékezetet, a figyelmet és azt, hogy a gyerek reagáljon, amikor tud valamit/ő van soron.

Okosgyerekgyár

2012-01-26T06:15:00.000-08:00

Van egy bibliai tanács, amit nem esik nehezemre betartani: "Ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal." Hogy ennek mi köze az okos gyerekhez, az alább ki fog derülni.

Ott kezdődött az egész, hogy Do-t beírattuk az oviban tartott, de nem kötelező iskolaelőkészítő kurzusra. Az előző oviban ez a kurzus nem volt valami nagy szám. (Ennek ellenére oda is járt, mert nagyon menő Vorschulkindnek lenni.) Kicsit szkeptikus voltam, hogy valóban kell-e ezt erőltetni az új oviban is, ahol az alapprogramban is benne van az iskolaelőkészítés és az óvónők tényleg foglalkoznak a gyerekkel - s nemcsak a fizetős kurzusokon. Apahajó viszont ott volt az első órán és a - tőle szokatlan - lelkesedése meggyőzött. Azt állította, hogy a pedagógus tudta, hogy mit akart és azt is tudta, hogy ezt hogyan éri el. Ráadásul az első foglalkozáson megtanította a méhek életét a gyerekeknek, amit én tagadhatatlanul nem tudnék németül megtanítani.

A Vorschulkurs avagy az iskolaelőkészítő egyébként szórakoztató is volt, Do általában lelkesen mesélt róla, és még azt is megtanulták, hogyan halnak meg az elefántok. (Ha érzik, hogy közel a vég, bemennek egy barlangba, ahova a kiselefántok nem mehetnek be, aztán várnak, végül meghalnak.)

Két hete levelet kaptunk a kurzusvezetőtől, hosszan, majdnem két sűrűn telegépelt oldalon részeltesen leírta, hogy milyennek látja Do képességeit, hol fejlődött, hol vannak még hiányosságok, mit tervez a második félévben. Bár szerintem elég jól ismerem mindkét gyerekem, mégis megtudtam pár újdonságot - például a némettudását illetően. Meg azt is, hogy nehézségei vannak a jobb-bal felismeréssel és megnevezéssel. Ez a jobb-bal téma nálunk elég érzékeny, hogy pozitívan foglamazzak, ez az a terület, amit a gyerekkel együtt fogok megtanulni. Már ha sikerül.

Na de nem is ezért írtam ezt a posztot, hanem mert a levélben feltűnt a következő: "Do ist ein perfekt gefördertes Kind." Azaz tökéletesen fejlesztett - mondják ezt így magyarul?
Vicces, mert amikor megszületett, épp rettentő divatos volt mindenféle kurzusokra hordani a gyerekeket, ilyen fejlesztés, olyan, zene, mozgás, babaangol, Gekko. Az egy dolog, hogy anyagilag sem engedhettük meg magunknak az ilyesmit, de valahogy ezen túl is volt bennem egy gát: valóban kell a gyerekeket (és most nem a koraszülött vagy más okból valóban fejlesztést igénylő gyerekekről beszélek, hanem az átlagosakról) már az első hónapoktól, évtől intézményesen fejleszteni? Nem inkább szeretni kell ket egyszerűen és élni hagyni?

Még a terhesség alatt megvettem egy könyvet, ami arról szól, hogy mit mennyi idősen kell tudni a gyerekeknek és mit tehetünk ezért otthon. Aztán amikor Do megszületett, kisebb gondom is nagyobb volt a könyv olvasásánál pláne hogy "átvegyük az anyagot". Sok parám volt, az tény, de pont az, hogy időben csinál-e dolgokat, valahogy nem merült fel. Később aztán elővettem az említett könyvet és megállapítottam, hogy bizonyos dolgokat, amiket aktuálisan tudni kellene nem tud, másokat meg már rég.

Hogy jött ki mégis egy tökéletesen fejlesztett gyerek - akiről egyébként is egy bekezdésen át szuperlatívuszokban írt a kurzusvezető? Őszintén szólva gőzöm sincs. Én nem csináltam semmi különöset. Ha fáradt voltam az első években, az biztos, hogy nem a nappali fejlesztésben fáradtam ki - inkább az éjszakai riasztásokban. És akkoriban tanultam meg horgolni, szóval bőven nem volt nonstop közös foglalkozás.

Visszatérve a Vorschule-ra: a pedagógus feljánlotta, hogy egy workshop keretében mutat nekünk játékokat, amelyek segítenek azoknak a részképességeknek a fejlesztésében, amelyek nem olyan erősek és az iskolai életben szükségesek. Ma volt a workshop és rettentő lelkesen jöttem haza. Mert tulajdonképpen kiderült, hogy mégis fejlesztettem én, csak nem tudtam róla - ösztönösen és józan ésszel okos játékokat vettünk és játszottunk általában. Meg azért is, mert az otthoni játékokról most már tudom, hogy mi miért és mire jó, és vagy egy tucat jó játékot megismertem. Még olyat is, amivel állítólag felnőttek is képesek megtanulni a jobb-bal különbséget. Ó, hűha!

A játékok többnyire közismertek, sok háztartásban megtalálhatók, sok otthon is elkészíthető, ami pedig nem, azt még mindig ki lehet kölcsönözni vagy használtan megvenni Vaterán, szóval nem feltétlenül kell bankot robbantani miattuk. Most nagyon lelkes vagyok, ha van érdeklődés, szívesen írok pár posztot okos játékokról. Mit gondoltok?

A 10 legjobb hangulatjavító

2012-01-24T13:14:00.000-08:00

Eldöntöttem, hogy nem hagyom magam bedarálni és azért is jól leszek. Tavalyelőtt beszélgettünk egy társaságban arról, hogy a boldogság ajándék-e vagy döntés kérdése. Hajlok rá, hogy ez utóbbi. Mert majdnem minden eseménynek van előnye és hátránya is - hogy ebből a kettőből melyiket erősítjük, az már bennünk dől el. Vagy nem? Na jó, még majd gondolkozom. Addig is az ádventi időtöltések folytatásaként íme egy kis lista a 10 legjobb hangulatjavítóról. Garantáltan mellékhatásmentes és otthon lévő alapanyagokból elkészíthető.

1. Írj sikerlistát!
A to do listák hasznosak is tudnak lenni, ha az ember attól fél, elfelejti, mi mindent is kellene tennie. De ha a nap végére nem pipáltunk ki mindent, és ez már így megy egy hete, hónapja, akkor igazán nyomasztóvá válnak. Ezért írok esténként sikerlistát. Mit csináltam ma (pl. házimunkát)? Mit olvastam? Mit horgoltam? Mit csináltunk a gyerekekkel? Mit főztem? Kit hívtam fel privát illetve kivel találkoztam? Nem a lista hossza a lényeg, és biztos mindenkinél más elemekből áll attól függően, hogy mik az aktuális céljai. A lényeg, hogy a napi apró sikereknek éppúgy legyen nyoma, mint a feladatoknak és kötelességeknek.

2. Ajándékozz valamit!
Ha találkozol valakivel, vigyél valami apróságot! Nálam januárban a saját készítésű lekvár volt a szokásos ajándék: már a főzését is élveztem, később pedig azt, hogy valaki örült neki. (Mostanra elfogyott, itt az ideje egy új főzésnek.)

3. Írj meg egy rég halogatott mailt!

Akár kör e-mail is lehet a barátaidnak. (címek bcc-be természetesen) Év elején - és január vége még határeset ebből a szempontból - esetleg egy Ez történt 2011-ben tematikájú levél is mehet azoknak, akikkel csak ritkán tartod a kapcsolatot, pedig de jó lenne többet találkozni. Nézd át a címlistádat, ki örülne, ha jelentkeznél nála! Én egy hasonló mailből kiindulva két emberrel is találkoztam az elmúlt napokban, és megbeszéltem két későbbi találkozót. Pedig egyik barát/rokon sem lakik közelebb, mint 5 óra vonatút.

4. Nézelődj a könyvespolcodon vagy a CD-id, DVD-id között!
Szinte biztos, hogy van olyan könyv, amit még nem olvastál, pedig érdekel vagy olyan film, amit még nem láttál. Vagy ha igen, simán jó lenne másodszorra is. Oké, drága a kultúra, de nem is mindig kell újat venni, ha új impulzusra vágysz.

5. Tedd azt, amire nincs időd!
Amikor elsóhajtom magam, hogy hú, mennyire nincs időm erre meg erre, pedig másra sem vágynék, s pláne, ha ezt mondjuk még egy blogbejegyzésbe is beleírom, szinte automatikusan elkezd azon járni az agyam, hogy mégis megvalósítsam. Biztos van ebben egy adag dac is - nehogy már a körülmények győzzenek. És legtöbbször egy héten belül meg is találom a kiskaput. Vagy mondjuk legalább egy kis utánzatot. Decemberben például másra se vágytam, mint egy hétvégére egy termálfürdőben. Naná, hogy nem voltam azóta sem - viszont egy fürdőgolyós kádfürdő szombat délután egész jó kompromisszum. Sokkal kevesebb előkészületet igényel és kevesebbe kerül, mint egy wellnesshétvége.

6. Locsold a virágokat!
Van, akinek ezt mondani sem kell - nekem sajnos igen. Az elmúlt hónapban azt a furcsaságot tapasztalatam, hogy a gondozott virágok nemhogy nem száradnak el, de még új leveleket is hoznak. Csak az első néhányig kellett racionális érvekkel meggyőzni magam, azután már vitt a lendület. És a virágok nőnek és nőnek. Így egész kibírható a tél is.

7. Pipálj ki egy tételt a halogatólistádon!
Halogatólistám volt, van és lesz. Időnként megszáll az ihlet és kész vagyok egy-egy tételt elintézni és kipipálni. Hihetetlen megkönnyebbülés. Januárban például a hivatalos papírjaimat csoportosítottam át és helyeztem el részben új mappákba - a régi már kezelhetetlenségig tele volt. Az érzés egyszerűen felülmúlhatatlan.

8. Szabadulj meg valamitől!
Naponta vagy szinte naponta jönnek új és új tárgyak a háztartásba. (És most az élelmiszereket nem számoltam ide.) Óvodából hazahozott kincsek, utcáról felszedett akármik (gyerekesek előnyben), újság, mindenféle. A bevásárlás ott van a napi teendők között, a kidobás sokszor hiányzik. Pedig igen, vannak tárgyak, amiktől egyszerűen meg kell szabadulni. Mert csúnyák. Mert elromlottak és nem lehet őket megjavítani. Vagy meg lehetne, de már hónapok óta nem tesszük, nyilván mert nincs szükség rá. Mert a gyerekek kinőtték.
A kidobásnak sok módja van. Nemcsak a kukába kerülhet a dolog, hanem új gazdához, bolhapiacra, akármi. Nem, egész biztos, hogy nem fogsz tudni mindent egymagad újrahasznosítani. Válaszd ki a legszebbeket, a többinek keress új helyet. Hogy ez a kuka-e vagy valami más, azt aktuálisan döntsd el és vidd! Napi egy vagy heti hét eltávolított tárgy egy hónap elteltével óriási megkönnyebbülést és felszabadult tárolóhelyeket jelent.

9. Írj fiktív bevásárlólistát!
Néha vannak az ember lányának vágyai, amiket épp nem tud megengedni magának. Vagy nincs ideje beszerezni. Vagy nem lehet kapni. Vagy vannak dolgok, amiket kellene venni, mert a gyerekeknek jó lenne (könyv például vagy egy szoknya, mert egyre merészebb a hossza)- de nem sürgős. Ezeket fel szoktam írni egy fiktív bevásárlólistára. Amikor épp elkap a női hangulat, miszerint most azonnal vennem kell valamit, akkor ezt a listát nézem át először. Először is kihúzom azt, amire már mégsem vágyom/ vágyik a célszemély vagy mégsem szükséges. De jó, hogy nem siettem el a vásárlást! - ez már az első hangulatjavító. Aztán átnézem a többit és összekötöm a kellemeset a hasznossal, nem egy hirtelen impulzusnak engedve veszek valamit, hanem olyat, amire amúgy is szükség van. A lista persze rövidebb, ez a bónusz.

10. Legyél olyan, mint 10 éve!
Vagy akkor, amikor kifejezetten jól érezted magad a bőröben! Miket csináltál akkoriban a szabadidődben? Miket ettél? Hol sétáltál? Miket hordtál? Van valami, ami megismételhető? Csak egy nap vagy délután erejéig próbáld ki. Szerintem páratlan érzés!

És nektek vannak bevált hangulatjavító tippjeitek?

Narancsos cukor

2012-01-24T06:42:00.000-08:00

Egy ideje minden narancssárga körülöttem - nyilván a tél teszi, hogy vonzom ezt a színt. Narancssárgát horgolok, narancsot iszom és narancsot eszek, vérnarancsot, sima narancsot, néha bio kivitelben. S mert a bio narancsnak pont a héja az erőssége, nem akartam kidobni ezt sem. Hámozás után szárítottam egy hétig, aztán pár kanál kristálycukorral aprítógépben megőröltem. A muffin alaprecept cukormennyiségének egy részét - két kiskanálnyit - ezzel a cukorral helyettesítettem, s máris tökéletes narancsos muffint kaptam. Nem nagy ár egy jól induló napért, ugye?

Hamarosan a horgolt narancsok is jönnek, csak győzzétek kivárni!

Farmerszoknya matrjoskával

2012-01-17T12:46:00.000-08:00

Úgy egy éve vár ez a fekete farmeranyag meg a szép szövött szalag arra, hogy Do ruhatárát kicsit feltupírozzam. Az új Ottobre adta végül az utolsó lökést - persze egyik modellt sem varrtam meg konkrétan, csak valami hasonlót. Ott szövött szalag helyett ferdepánt volt a dísz és nem is a csípőrészen, hanem a fodrok beszegéséhez hsználták. Meg nem is csak egy fodor volt, hanem egymás felett elcsúsztatva kettő. Ez persze sokkal jobb is lett volna, de technikailag még mindig nem vagyok ott, hogy képes legyek egy téglalapot akkorára behúzni, amekkorára akarom vagy a minta diktálná, így maradtam az egy emeletes és nem annyira pörgős szoknyánál. Van azért rajta szép színes díszítősor meg pink farkasfog is - gyerek akarok lenni én is újra vagy legalábbis stay-at-home-mom, hogy ilyet hordhassak.

A leánygyermek elégedett, így aztán én is - a to do listámra meg felírtam, hogy ha legközelebb találkozom Zsukkával, majd jól megtaníttatom magamnak a terv szerinti mértékű behúzást.

Havi rendes brunch

2012-01-12T14:36:00.000-08:00

Külföldön barátokat szerezni nem egyszerű.
S ha nem egyértelmű, hogy egy brunchről szóló bejegyzést miért ezzel a mondattal kezdek, akkor rögtön magyarázom is. Majdnem másfél éve költöztünk Bécsbe. Másfél év elég volt arra, hogy megszokjunk bizonyos dolgokat, hogy átállítsuk az agyunkat a forintról az euróra vagy hogy spontán németül kérjünk elnézést, ha valakit meglökünk a metrón - még Budapesten is (aki már élt külföldön, az tudja, hogy ennek semmi köze a nagyzoláshoz). Másfél év elég volt, hogy a gyerekek is kommunikációképessé váljanak mindenféle előtanulmány nélkül, sőt, arra is, hogy megismerjünk vagy 10-15 potenciális baráti családot. De a potenciális baráti család még nem barát. A barátkozáshoz idő kell és még valami, ami nehezen körülírható. Közös élmények, közös idő, közös sztorik. Másfél év pont elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, ezek nem keletkeznek csak úgy, maguktól. Többször előfordult, hogy a kezdeményezést átvette a másik fél, de még ez sem elég - folytatni is kell a közös történetet.

Az elmúlt majdnem másfél évben nagyon sokat dolgoztam és nagyon sokat utaztam. Legtöbbször az "örülök, hogy élek" életérzés volt jellemző rám, s ha emelett még volt tiszta ruha, akkor megveregettem a saját vállamat. Meg az Apahajóét, mert ebben neki is volt része bőven. A december és a november már más volt: pusztán azzal, hogy közelebb költöztünk a munkahelyünkhöz és az óvoda 5 perc sétára van, napi két órát nyertünk. Két óra már elég arra, hogy időnként haszontalan dolgokat is csináljunk (alvás, játék, meseolvasás, csevegés, effélék), s arra is, hogy feltűnjön: hiányoznak a barátok. Helyesebben - hiányzik, hogy legyenek helyben barátaink. És ne csak egy és főleg ne csak kéthavonta egyszer találkozzunk. És akkor járni kezdett az agyam, hogy is kezdjek hozzá. A téli hónapokban nem működik a piknik a Duna-szigeten - pedig remek volt júniusban! - ezen kívül nálunk semmiféle meghívás nem működik, amihez asztalhoz kell ülni. Egyrészt mert az asztalunk rém kicsi, másrészt mert szék is csak öt személynek van, mi meg négyen vagyunk. Mondjuk az igaz, hogy több, mint hat év házasság után nemrég vettem egy hat főre való tányérkészletet, szóval legalább ez a tényező pipálva lenne.

Az ebédet és a vacsorát kilőve végül a reggeli maradt, illetve annak hétvégi, kényelmes változata, a brunch. A brunch elég laza műfaj ahhoz, hogy a mi infrastruktúránkkal is vállalható legyen. A brunch nem kér túl nagy felhajtást a háziasszonytól sem. Persze klassz, ha van saját készítésű kalács vagy egy muffin, de ha nincs, az sem tragédia, a péktől származó péksüti is finom. A saját készítésú lekvár nálunk mindenképp biztosított - mégpedig egész különlegesek is. Kedvencem az újév napján főzött vérnarancs-kókusz, de a decemberi kivi-mandarin miatt is zsebeltem már be dicséretet.

A brunch előnye, hogy nincs túl sok előírás vele kapcsolatban. Nem kell törni a fejet, hogy előétel-főétel-desszert sort hangoljunk egymásra. A brunchben helye van sós és édes ételeknek, azaz lekvárnak, méznek, vajnak, tojáskrémnek, gyümölcsnek és joghurtnak, a későig maradók kedvéért pedig kár egy levesnek is - de semmi nem kötelező - s mivel minden büféasztalszerűen van kirakva, mindenki maga állíta össze a saját ételsorát. Az ital is egyszerű feladat: kávé, tea, tej, tehát amit amúgy is inna az ember reggelire, hozzá esetleg gyümölcslé, vagy ha nagyon ünnepélyes akar lenni valaki, akkor például egy habzóbor-narancslé koktél. A lehetőségek óriásiak, s hogy ebből mennyit valósít meg az ember, az teljesen szabadon választható a meghívottak és az előkészítésre szánható idő és pénz függvényében. Voltam már pazar reggelin és nagyon egyszerűn - mindkettő remek volt, mert a hangsúly a beszélgetésen van. Meg azon a fura hangulaton, hogy egy társaság együtt kezdi a napot. Nem akarják az egészet együtt tölteni, nem addig maradnak, amíg már félig alszanak. A brunch egy közös napkezdés, ezért van benne valami intimitás. Szeretem ezt a műfajt.

S mert egész sok ember jutott eszünkbe, akiket szívesen meghívnánk, egyből két szombatot is kineveztünk brunch-napnak. Ki tudja, talán még hagyomány is lesz belőle. Meg néhány közös történet.

Háromkirályok

2012-01-06T06:52:00.000-08:00

- Na kivel utztam ma a metrón? - kérdezem ebédnél otthon.
- Kírával? (Do)

Majdnem igaza is volt, csak épp nem Kírával, hanem a háromkirályokkal.

S ha már ma van az ünnepük, akkor mi másról is írhatnék, mint néhány ajándékról. Az egyiket a Virtuálfonó karácsonyi csereberéjére készítettem Vacskamatinak

Filz it! fonalból készült a neszi - nem is most, hanem pár hónapja, csak nem volt ötletem a befejezésre és különösebb motivációm sem egészen a karácsonyi ajándékozásig. Vacskamithoz valami lágy színű ajándékot tudtam elképzelni, ez a kék pont megfelelt.

Nyáron volt egy német barátnőm nálam látogatóban, pont egy Pécs környéki nemezelős táborból hazafelé ugrott be Bécsbe. Akkor kaptam tőle a két natúrszínű gyapjút (még széna-szalma is volt benne, meg mindenféle szemetek, annyira natúr volt). A sötét sem színezett, hanem egy ilyen színű fajta gyapja. A barátnőm eléggé fanatikus, szóval egy különleges fajta gyapjúért képes elutazni egy messzi faluba, ahol azt az állatot tartják és úgy kiismeri magát a különböző fajták között, mint egy biológus. Tőle van egyébként az ötlet, hogy állatkertekből lehet a legkönnyebben gyapjút szerezni. A nemezholmik felületének díszítését is tanulták többek között a táborban - ott volt például Corinna Nitzschmann is mint oktató. Corinna holmijait eddig is nagyon szerettem, de hogy ez a díszített nemezfelület ennyire szép tud lenni, azt el se tudtam képzelni. Persze teljesen más képen mint valóságban, amikor 3D és megfogható, tapintható, rusztikus és élő egyszerre.

Az persze világos volt, hogy ezt ilyen szinte csak nagyon sok tanulás után lehet művelni, de úgy voltam vele, egy első próbálkozást úgysem lehet kikerülni. Az én első próbálkozásom ebben a műfajban ez a neszi.
Először a sötét gombócot nemezeltem össze lazán tűvel, aztán ezt ráböködtem az alapra, végül a világos gyapjút nemezeltem szintén tűvel az egészre. Ezután jött a hímzés, végül a gomb. Persze sokkal szebb hímzést képzeltem rá, de sajnos a legtöbb öltés csak leírva tűnik egyszerűnek, s nekem még nagyon sokat kell gyakorolni, pláne ilyen vastag filcen. Talán 2012-ben erre is sor kerül? A vírus mindenesetre elkapott, ez a felületdíszítés nagyon élvezetes és a végeredmény is tetszik.

A másik ajándék ma, a szüliapra való indulás előtt 5 perccel készült el Do egy ovistársának, Chiomának. Chioma mamája valódi tejfelszőke germán típus, papája pedig feketebőrű - így feltétlenül valami élénk színű kendőt szerettem volna készíteni neki, ami jól illik a kisány forrócsoki színű bőréhez. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a fogadtatás. A fonalat egyébként még tavaly rendeltem a dawandáról, saját (mármint nem tőlem, hanem valaki mástól) festésű zoknifonal, a színe a közelképen majdnem az igazi.

A nap kérdése

2012-01-05T14:53:00.000-08:00

Vajon mi fog előbb hullani, az idei tél első hava vagy Do első tejfoga? Amennyiben az utóbbi, akkor én már felkészültem, vettem ma egy Lilifee tündéres tejfogtartó dobozt. Igen, van ilyen. Ma tudtam meg, és képtelen voltam otthagyni. Kezdek reménytelenül rózsaszínhabos lányos anyává válni így hat év és egy hónap után.

2011 könyvekben elmesélve

2011-12-31T09:16:00.000-08:00

Bár semmi szándékosság nem volt benne, a legjobb idei könyvek közös nevezője az emlékezés volt.

A krízisek sem maradhattak ki.

Persze az élet mit sem érne könnyedség és nevetés nélkül - ebből jóval több volt, csak hova tűntek vajon?

És néhány könyv különc, nem hajlandó magát kategóriákba sorolni.

Persze a teljesség igénye nélkül - hála az offener Bücherschrank-nak, ahol a többször nem fogom elolvasni könyveket szoktam elhagyni, illetve a hasonló kaliberűeket kölcsönzöm. A jövő évi olvasmányos polc pedig már készen áll, repkedhetnek a pezsgősdugók, jövőre sem fogok unatkozni. És ti mi mindent olvastatok 2011-ben, s mit terveztek jövőre elolvasni?

Libikókával az új évbe

2011-12-30T06:47:00.000-08:00

Az új lakás netkapcsolatának sebessége nagyon hasonlít a Libikóka-projekt haladási sebességéhez. Vannak napok, amikor egészen jól halad, aztán napokig semmi. Ma jó napot fogtunk ki, én és a net, ami abból is látszik, hogy ezen kívül egy másik posztot is sikerült megjelentetnem. Nem is vagyok nagyravágyó, így ezekkel a képekkel már nem terhelem a Nagy Szolgáltatót, csak azt az ígéretet rögzítem itt, hogy a szélcsipke mintáját a szélessáv bevezetését követően igyekszem még rajzzal együtt bemutatni.

Ez a mostani kép pedig a Barka-Libikóka takaró jelenlegi állását mutatja, már több, mint 20 centi, amiből vagy 6-ot egy a köznevelési törvény tervezetéről és egyéb hazai politikai témákról szóló beszélgetésnek köszönhetek- bámulatos, mennyire eltereli a figyelmet az egyhangú mintáról!

Ezzel a lendülettel irány az új év, legyen ötletekben és kitartásban gazdag!

A libikóka-projekt

2011-12-19T04:29:00.000-08:00

Még el se kezdődött a 2012-es év, máris tudom, mi lesz az év projektje. Semmi izgalmas, viszont annál nagyobb - s emiatt türelem- és személyiségfejlesztő is: egy takaró K-nak. Már épp panaszkodott, hogy mindig csak Do-nak horgolok, vagy ha neki, akkor is csak sálat meg sapkát. No, akkor ez mától másképp lesz. Igaz, még hónapokba telik, mire elkészül, lévén egy sor kábé 250 szem, így egy este 4-6 sort sikerül horgolnom.

Nemcsak mert nincs több időm, hanem mert rettentő egyhangú a minta. (ld. lent) Persze választhattam volna mást is, csináltam is mindenféle próbákat, de az a helyzet, hogy egyik sem tetszett annyira, mint ez. A nyolcadik sor körül jutott eszembe, hogy Do félkész pulcsiját is ezzel a mintával nemhorgolom és hogy szintén az unalom miatt nem halad. Azért eddig egész kitartó vagyok, már vagy 26 sornál tartok, tervek szerint áprilisra be is fejezem.

A fonal Libikóka a Barkától - a bolt felé menet még kékes árnyalatokat akartam venni, de ezek a zöldek és bézsek kiütéssel győztek.
A változatosságot egyébként a csíkokkal próbálom mégis behozni a projektbe, mégpedig úgy, hogy szabálytalan szélességűek lesznek.

p.s. egyébként az előző posztokban többször bemutatott narancsos-színes terítő 99%-ban elkészült, már csak az unalmas eltisztázási szakasz van hátra.

A csipketerítő második élete

2011-12-09T05:38:00.000-08:00

Hosszas tűnődés után eldöntöttük a nappali színvilágát. Gondolhatná az ember, hogy egy narancssárga kanapé mellett nem sok döntési lehetőség marad, de ez nem igaz. Eredetileg ugyanis a hozzá tartozó szőnyeg narancssárga-piros-pink-padlizsánlila volt - ami vadabbul hangzik, mint amilyen valójában -, ez azonban egy költözés során gyerekszobai szőnyeggé lépett elő, a nappali meg szőnyeg nélkül maradt. Hasonlóan a szőnyeg által determinált pink szék is a dolgozószobába költözött, ellenben az új helyen a konyha-nappali egy tér, a konyhabútor frontja pedig bézs, s ez újabb irányt szab. Tehát viszlát, pink-narancs-lila, köszöntsön be a félkomoly korszak: a narancs csak bézsekkel és esetleg a narancssárga árnyalataival kombinálódik majd a nappaliban. Legalábbis az elején, amikor még képesek vagyunk kézben tartani a dolgokat.

Ahogy ezt döntést meghoztuk, találtam néhány remek kerámiát. Semmi magas művészet - egy Caritas-otthon lakói készítették és árulják karácsony előtt. Ha jól látom, az agyagba egy csipketerítőt nyomkodtak, ez adja a mintát, s színük pedig mintha csak a mi nappalinkba készült volna.

És ha már a második életeknél tartunk, akkor íme a legremekebb újrahasznosított zsírkréta. Csak mert az aktuális gyomorvírusos kényszerszabadság alatt is el kell valahogy ütni az időt a gyermekkel. (A kényszerszabadság ténye egyébként változatlanul azt jelenti, hogy mérlegelem a második mosógép beszerzésének szükségességét.)

work in progress

2011-12-06T12:23:00.000-08:00

És most nemcsak erre az asztali futóra gondolok, hanem úgy általában az életemre.Tudom, tudom, én választottam, mégis néha kívánnék magamnak egy napot vagy mondjuk kettőt, amikor semmi nem történik, semmi nem megy tönkre, senki nem esik le sehonnan és nem önt rá valamit - lehetőleg forrót - magára, nem kell költöztető dobozok aljából csecsemőkori fényképet előbányászni és nem termelődik több szennyes egy nap, mint amennyit ki tudok mosni. Hogy emellett még lakberendezni is kellene, mely tevékenységhez sajnos az ikea személyes meglátogatása is hozzátartozik - hála a csigalassú netnek, amivel képtelenség online kiválasztani a cuccokat, na erre már gondolni sem akarok.

Azért egy fix pont van, hogy ez a terítő majd egyszer a narancssárgára hangolt nappaliban lesz kontrasztszínfolt. Ahogy a következő két képen látszik, teljesen véletlenül sikerül megoldani, hogy látható átmenet nélkül a terítő egyik fele zöldeskék

másik fele pedig narancsos hatású.

Most már a szegély készül, de mert elég hangsúlyosra és szélesre tervezem, a befejezése még akár heteket is várathat magára.

Ez pedig már az első számú baktusom, a fényképen pedig a szép színátmeneteken kívül a perspektíva törvényszerűségeit is megcsodálhatjuk.

P.s.: azt hiszem, hosszú évek óta - vagy talán életemben - először egy olyan karácsonynak nézünk elébe, amikor egyetlen saját készítésű ajándék sem lesz a fa alatt. Még szoknom kell a gondolatot, hogy valószínű így is zavartalanul tovább fog folyni az élet.

24 karácsonyváró ötlet

2011-11-30T00:06:00.000-08:00

Azt a címet is adhattam volna a bejegyzésnek, hogy 24 ötlet, amit szeretnek a gyerekeim - és hátha más gyerekek is. Tudom, tudom, a realitás az, hogy úgysem jut minden decemberi napon idő valami nagyszabású programra, ami megkönnyíti a várakozást. De a kicsiknek néha annyira kevés is elég (az enyémeknek legalábbis - biztos mert mióta dolgozom, csak a bázis anyacsomagot kapják.)

Íme, a 24 kedvenc tevékenység:

1. Villamosozni úgy, hogy ők mondják meg, melyikre szálljunk fel és meddig utazzunk.
2. Régi fényképeket nézegetni, amelyeken még babák voltak. (közel sincs minden fontos kép kinyomtatva, úgyhogy részben számítógépen nézzük. Bónusz, hogy közben pár rossz képet még ki is lehet gyomlálni.)
3. Forró kakaót inni vacsora után gyertyafényben.
4. Mézest sütni, szaggatni, díszíteni. Egyszerre készítek elő egy nagy adag tésztát, így akár fél óra szabadidőben is kisütünk egy-két tepsi sütit.
5. Köveket gyűjteni és kifesteni ezüst és arany lakkfilccel. (A lakkfilc az új nagy felfedezésük, akár fél óráig is elszöszölnek ezekkel.)
6. Lakkfilccel befőttesüveget kidekorálni - ez később mécsestartó lesz - szuper ajándék nagyszülőknek.
7. Korcsolyázni menni.
8. Sült gesztenyét enni az utcán.
9. Sötét szobában zseblámpával játszani.
10. Természettudományi múzeumot berendezni a plüssállatokból, aztán a szülőknek tárlatvezetést tartani.
11. Üres papírdobozba ülve autózást játszani. (Ne felejtsünk egy övet is rendelkezésre bocsátani, nagyon KRESZ-tisztelők a biztonsági ülésben szocializálódott gyerekek!)
12. meghívni egy ovistársat játszani. Az anyukája is hálás lesz, pláne, ha a sütisütéssel kombináljuk és egy doboz kekszet is küldünk a gyerekkel.
13. Egyedül feltörni a tojást és rántottát sütni.
14. Lenyalni a fakanalat sütikészítés közben.
15. Böngészőt nézegetni, főleg ha karácsonyi vagy téli témájú.
16. Krumpli- és ujjnyomdázni temperával.
17. Képeslapot "írni", azaz tollba mondani. Nem ám a szokásos karácsonyi közhelyek fognak kijönni, hanem olyanok, hogy "Kedves Nagypapa, képzeld, megtanultam fütyülni!"
18. Illóolajat párologtatni a szobában meseolvasás közben. Különösen a narancsot és a fahéjat szeretik, de ha megfázás lóg a levegőben, akkor mentát is szoktunk.
19. Ha olyanokat mesélek, amik az én gyerekkoromban történtek - például, hogy milyenek voltak karácsonyok.
20. Ha ők fényképezhetnek.
21. Megnézni a városban felállított karácsonyfát vagy betlehemet.
22. Este sötétedés után sétálni és nézni a díszkivilágítást.
23. Ha hosszabb mesét olvasok lefekvés előtt, mint szoktam.
24. Lerajzolni, mit kérnek karácsonyra, borítékba rakni, megcímezni és bedobni egy igazi postaládába.

És nálatok mivel telnek a decemberi esték?

Üdv a dobozhegyek mögül

2011-11-22T21:38:00.000-08:00

Tegnap a fonalaim nagyobb részét is bedobozoltam - persze megbújnak még alattomban itt-ott, tehát még biztos összejön egy fél ruhászsáknyi, de azt összeszedni legalább nem lelkileg lesz nehéz. Különös tekintettel a következő két hétben várható felfordulásra, amely szerencsésen egybeesik az Év Munkahelyi Kihívásával és amúgy is november van, egy időre nyilván nyugalomba vonulok a blogból meg a kézimunka világából. (A kezeimre szükségem van a várhatóan 50+ doboz becsomagolásához) De hogy ne maradjatok inspiráció nélkül, szívesen ajánlom farbenmix varrós ádventi kalendáriumát - minden nap 15 perc varrással karácsony estére egy kész táskát kaptok. Fényképes leírások lesznek, tehát nem ér a hiányzó némettudásra hivatkozva kihagyni, meg amúgy is ott van a google translator, ami még extra szórakozást is ad, jobb, mint a Hahota! (Ha ezt a mondatot érted, akkor Te is 30 és 40 között vagy : D )

Szóval varrjatok szépen helyettem is táskát, talán én is nekifogok, ha előszedtem az új lakásban a varrógépet és megtaláltam mindenféle varrós krimmkrammot, meg kihevertem azt a sokkot, hogy a meglévő táskáim megtöltenek egy költöztetődobozt.

Szívélyes üdvözlettel a dobozhegyek mögül:
anyahajó

Színátmenetesek

2011-11-12T05:38:00.000-08:00

A színátmenetes fonalakkal úgy vagyok, hogy szeretem a bennük rejlő meglepetésfaktort. Ha mostanában mégis inkább az egyszínűekkel szemezek, az csak azért van, mert ott kicsit több a beleszólásom van a színekkel való játékba, mint ha a minta egyenesen a gombolyagról jönne.

A fonalfaló projekt jegyében készült és készülőben van néhány színátmenetes holmi, például egy 30%-os készültségű baktus. Gedifra Lordana Bouclé-ból kötöm harisnyakötéssel - csak egy gombolyag van belőle, így a baktus talán az egyetlen dolog, amire használható. Barnák és türkizek között mozog, K. fogja hordani, ha elkészül (remélem, már jövő héten).

A Zauberball-projekt kissé hosszabb lélegzetű. Régebben már horgoltam ebből a fonalból egy sálat, de hamarabb meguntam, minthogy elfogyott volna a 10 deka. A maradékból granny ötszöget készítek, kiválóan fog illeni a narancssárga kanapé előtti asztalra terítőnek - csak éppen ahhoz meg túl kevés a fonalam. Utánpótlást veszek vagy valami más módon fejezem be? Egyelőre gőzöm sincs, csak azért kezdtem bele ilyen tervtelenül, mert fejben nem jött az ihlet, s gondoltam, hátha majd munka közben. Egyelőre ilyen:

Végül a Moebius sál, mi nem úgy Moebius, mint ahogy mások kötik mostanában. Mindössze egy téglalap, amit egyszer megcsavarva horgoltam össze. Már írtam róla korábban - végül is nem a terveimnek megfelelően fejeztem be, sőt a tervezett funkciót is meg kellett változtatnom - vállmelegítő lett volna, ha előre tudom, hogy ahhoz szélesebb sávra van szükség. No de így is elégedett vagyok, meleg, puha, a színe pedig tökéletes. Köszönöm, Ahama még egyszer ezt a szuper fonalat!

DaWanda Designmarkt Bécsben

2011-11-10T10:25:00.000-08:00

Statisztikákat nem tudok, de valószínűleg a december a legerősebb hónap Bécsben turizmus szempontjából. A karácsonyi piacokra óriási tömegek zarándokolnak el - főleg Magyarországról. Pedig a legtöbb piac nem jobb színvonalú, mint a Vörösmarty téri, sok pedig kifejezetten rosszabb. A tömegnyomor meg néha akkora, hogy határozottan összeszűkül a gyomrom.
Jövő hétvégén, november 20-án viszont igazán színvonalas program ígérkezik: 100 alkotó a DaWanda-ról egy bécsi hotelben vásározik, a standok a szálloda szobáiban lesznek, tehát a különleges hangulat garantált.

Én azon a hétvégén hazautazom, tehát sajnos nem fogok tudni kiruccanni, viszont szívesen terjesztem a hírt. Részletek a plakáton!

Az én ádventi kalendáriumom

2011-11-09T12:07:00.000-08:00

Ha fontos és sürgős dolgom van, hirtelen mindig eszembe jut valami kevésbé sürgős és sokkal kellemesebb. Miután a takarítást már kipipáltam és rájöttem, hogy nincs otthon a költöztetős dobozok összeragasztásához ragasztószalag és még mindig nem jött meg a lelki erőm a Tulajdonképpeni Dolog intézéséhez, az idei ádventi kalendáriumon kezdtem el rágódni. A gyerekekét már úgy nagyjából kitaláltam és minél tovább gondolkozom, annál inkább tetszik: az édesség nem menő, mert tavaly is sokszor nem akarta megenni Do, mondván rossz a fogaknak (Tisztelt Szülő, ne akarja karácsony felkiáltással megtörni a szabályokat, amelyeket egész éven át sulykolt a gyerekbe!). Az egyéb kütyük, pl. hajcsatok amúgy is osztódással szaporodnak meg hogy nézne ki K. hajában egy rózsaszín csat. Aztán meg ha mindkét gyerek külön kap, akkor jó eséllyel mindkettő azt fogja majd mondani, hogy a másik jobbat kapott, és amúgy is kétszer 24 az pont 48, ehhez a számhoz én még nem vagyok felnőve. Szóval egy 24-es szett lesz, amit közösen kapnak, s vagy egy állatfarmhoz való figurákat, vagy egy duplókészlet darabjait kapják majd meg -a döntést még lebegtetem.

Na de mi van a felnőttekkel? Nekik nem jár egy kis varázslat? Ó, dehogynem, s ma teljesen véletlenül meg is találtam, mi lesz az. Hónapokkal ezelőtt egy Mangelexemplar-boltban (ahol új könyveket lehet töredék áron venni kb egy évvel a megjelenés után, és ami mondanom sem kell az egyik első számú kísértés nekem Bécsben) vettem egy Gaarder-könyvet belelapozás nélkül - pusztán azért, mert Gaarder jó és olvasni kell. Emlékeztem, hogy karácsonyi a tematika, így ma beleolvastam, és hoppá!, kiderült, hogy egy regény ádventi kalendárium. Bár rövid, egymástól független kis írásoknak tűnnek a tipográfia alapján, valójában egy összefüggő történet, amely egy varázslatos ádventi kalendáriumról szól és amelyben a kis történetek az egyes napokra szóló ajándékok. Ha valaki tud németül, és Gaarder-rajongó, akkor szerintem ne gondolkozzon. Idejében szóltam szerintem, az amazon biztos meghozza még december 1. előtt.

És ti hogy álltok ádventi kalendárium ötletelésben?

November

2011-11-08T10:00:00.000-08:00

Amilyen látványos ez a sál, annyira gyorsan elkészült, lényegében fél nap alatt - pedig kötött. Azóta már kalap is van hozzá: karimás, mint a nagyoknak. Na jó, lefényképezhetsz, de csak ha grimaszolhatok című képünket látjátok, kedves olvasók.

Tipikus novemberi programjaim vannak mostanában - leszámítva az új oviba való beszoktatást - a legtöbb időt temetői sétákkal és különböző európai országok temetkezési kultúrájának tanulmányozásával töltöttem. Láttam sírfeliratokat, amelyekben egy egész sort megtöltött az illető halott életben elért címeinek és rangjainak felsorolása (rövidítésekkel!), idézetet a kis hercegből, de azt is, hogy "Venedig, ich komme" (Velence, jövök), láttam Brecht sírját és a Hitler elleni sikertelen merénylet miatt kivégzettek síremlékét, akkora mauzóleumokat, hogy ha csak az árának a felét költhetném a saját házamra, alig találnám meg benne a többieket (na de azt nem szeretném), meg anoním sírokat is, ahol az utódok nem látták fontosnak feltüntetni - vagy az elhunyt nem kívánta? - hogy kié is a nyughely.

A sok fura, túlzó, időnként embertelen sírkő mellett azért voltak nagyon szépek is: a zsidó temetőket mindig olyan emberségesnek találom a sok növény és az egyszerű kövek miatt, s ugyanígy egyszerű, mégis kedves a festett kövekből kirakott szív.

Tudom, nem túl vidám téma, meg sok köze nincs a horgoláshoz sem, de legalább egy életjel részemről addig is, amíg vissza nem rázódom a normál kerékvágásba.

Tökfödő

2011-10-30T13:23:00.000-07:00

Még ha ez ebből a szögből nem is látszik, a tökfödő valóban tök, van neki szára meg ilyen kis indácskája is, mert én a fonalak utolsó centiméterjeinek is megtalálom a rendeltetési helyet. A végtelen sál - ami időközben elkészült és már csak hetek kérdése, hogy felkerüljön a blogba is - fonalának legvégét és a Pittsburgh sütőtöksárga árnyalatát használtam fel ehhez a sapeszhez. S hogy hogy jött az ötlet? "Anya, mindig csak Do-nak varrsz, varrjál nekem is valamit" - mondta a kis lovag, a család ügyeletes katasztrófaelhárítója és csokidézsmálója, s ha ilyet hall egy anya, mi mást is tehet, minthogy varr. Azaz hogy horgol, mert tudja, hogy a varrás egy férfi szószedetében igazából horgolást jelent.

A sapka a szokásos módon készült, erre nem is érdemes szót vesztegetni. A szárát külön készítettem a következő módon: kis farkincát hagyunk a kezdőhurok előtt, két láncszem, az első láncszembe öt rp, majd spirálban körbe minden rp-ba egy rp addig, amíg a kívánt hosszat el nem érjük. Ekkor minden rp-ba két rp, körré kapcsoljuk, elvarrjuk, majd pár öltéssel - megfelelő színű hímzőfonallal - rávarrjuk a sapka tetejére. Az indácska a kezdő láncszem előtti fonalvég, akkor igazán szép, ha vastag, lazán font fonalról van szó. (Akinek pedig olyan szerencséje van, hogy még egy levélnyi zöld fonala is van, az levelet is horgolhat.)

Színes szombat

2011-10-29T05:29:00.000-07:00

A hosszú hétvégének nagy tervekkel indultam neki: azt tervezem, hogy kötök egy lábmelegítőt két legyet ütve ezzel egy csapásra. Egyrészt felhasználok egy fonalat, amit eredetileg horgolásra vettem, de horgolva mégsem tetszett (egyike azknak a Barka fonalaknak, amiket már nem lehet kapni, a Naptánc), másrészt felelevenítem az öt tűvel való bűvészkedést, amitől már eléggé elszoktam, mióta lassan hat éve(!) elkaptam a horgolási vírust. Nem volt viszont otthon 5-ös tűkészlet.
Aztán szerettem volna az őszi terítőmet is tovább folytatni, de mert az élénkebb színekből időközben kifogytam, utánpótlásért kellett indulnom.
Mondanom sem kell, hogy három fonalboltot jártam végig, mire mindent beszereztem, amire szükségem volt - és még egy nem tervezett fonalat is (Lana Grossa, Everybody Ragazza - merinoi gyapjú-poliamid, 10-es tűvel). Egyszerűen annyira tökéletesen illik ez a színkombináció a Do téli kabátjához, és annyira nem passzol egyetlen meglévő sapkája sem, hogy szerintem nem is volt igazi választásom. Pláne, hogy ő is velem volt a boltban :)
És mert jövő hónaptól az új oviban nincs tilalomlistán a sál sem, ezért sálat is kötök neki hozzá - igen, kötök, jól hallottátok, lassan, de biztosan elindultam a csipkekendők meg csodakardigánok által jelzett cél felé. Mondjuk ez itt még csak lustakötés, de 1. mindenki elkezdte valahol 2. ez a fonal szerintem lustakötéssel a legszebb. És ti mit terveztek a a hétvégére?

Búcsúbuli és mindenféle ünnepek

2011-10-26T10:15:00.000-07:00

- Kimehetünk az utcára és lengethetjük a zászlókat? - kérdezte ma Do, s a zászlók alatt a piros-fehér-piros zászlókat értette. Mert ma Feiertag van - mondta, de nem ám úgy, ahogy én mondanám, hanem tökéletes kiejtéssel, azzal az r hanggal, amit 6 éves kor után már nem lehet megtanulni. Azt hiszem, október 26. és a vele járó ovis zászlókészítés talán a legnagyobb kultúrsokk nekem. Azon a héten, amikor otthon magyar zászlókat barkácsolnának, itt lelkesen jön haza az ausztriaival.

És ha már idegen ünnepek, akkor halloween. A körmöspálcási kalandoknak hála (talán Tűzoltó Sam, de ebben nem vagyok biztos), tököt faragtunk tegnap. Persze senkinek nem sikerült igazán eltalálni az ízlését: egyesek túl ijesztőnek, mások pedig túl kevéssé ijesztőnek találták. Én viszont élveztem a készítést, különösen, mert életlen kések helyett az almacsutkakiszúróval próbálkoztam, és ezt mindenkinek csak ajánlani tudom, kiváló célszerszám! És hogy ne csak az asztalon legyen tök, ma hirtelen felindulásból horgoltam egy sütőtökös sapit - kép később jön róla, addig is itt lehet nézelődni ebben a műfajban.

Ha pedig ünnep, akkor búcsúbuli - holnap lesz a nagy muffinozás az oviban, holnapután pedig az utolsó nap. Novemberben már az új albérlethez közeli oviba fognak járni, habár hogy mikor költözhetünk, azt még homály fedi. Egyébként annyi muffint sütöttem, hogy még világosban kezdtem, viszont sötétben fejeztem be, s az utolsó képen lévők már a maradék, amit már nem visznek el az ovisoknak. A recept egyébként Stahl Judit, és csak a protokollnak mondom, hogy legközelebb feleennyi cukorral csinálom. Na sebaj, legyen egy jó napjuk az óvodásoknak is!

24, 28, 64

2011-10-22T12:09:00.000-07:00

24 nappal ezelőtt éjfélkor még rövidujjúban ücsörögtem Firenzében. 28 fok volt nappal, s éjjel se sokkal kevesebb. Még pár nap nyár után - jobb későn, mint soha - Bécsben gyakorlatilag egyik napról a másikra tél lett, az ősz pedig érdeklődés hiányában idén elmaradt. (A kép tavaly ősszel készült egyébként, akkor ilyen is volt.)
Hogy kicsit tisztába jöjjek a feladat-idő koordinátarendszerben elfoglalt helyemmel, visszaszámoltam a napokat karácsonyig és az eredmény 64, de csak ha 24-ét is napnak vesszük. Annak vettem, mert a sok éves tapasztalat azt mutatja, hogy kevés napon vagyok olyan hatékony, mint épp december 24-én.
Ezalatt a 64 nap alatt egyszer be és egyszer ki fogom dobozolni a lakást, megszervezek két bútortranszportot és azt hiszem, kipróbálom az ikeától való online vásárlást megspórolva ezzel egy decemberi áruházlátogatással járó agybajt.
Most olyan apróságokon agyalok, hogy kezdjem-e el már most a karácsonyi ajándékok beszerzését és költöztessem el azokat is vagy hagyjam költözés utánra, ami viszont azt jelenti, hogy mindent egyszerre a legnagyobb tömegben kell majd intézni.
Meg azon, hogy feladjam-e tévémentességünket vagy húzzam még amíg lehet, s hogy vajon meddig lehet.
Meg azon, hogy mi a fontosabb nekem, a nevem vagy a nemi identitásom - ugyanis egy olyan országban élek, ahol a nevem leírva kivétel nélkül mindenkinek férfinévnek tűnik. Biggyesszek mögé egy -e-t, amiből mindenki tudná, hogy nyugodtan írhat nekem levelet Sehr geehrte Frau AD megszólítással Sehr geehrter Herr AD helyett? Vagy ragaszkodjak ahhoz, hogy engem így neveztek el -e nélkül?
Meg hogy milyen színek között képzelem el a következő éveimet, ha már egyszer annyival nő a lakás alapterülete, hogy kénytelenek leszünk bútorokat venni bele?

Hihetetlen mennyi kérdést vet fel az a perspektíva, hogy várhatóan több évig ugyanabban a lakásban fogok lakni, ugyanazon a munkahelyen fogok dolgozni és nem kell évente új ovit keresni sem. Mivel fogom vajon elfoglalni magam? Persze a kérdés csak karácsony után lesz izgalmas, addig azt hiszem, nem fogok unatkozni.

A puding próbája

2011-10-18T08:48:00.000-07:00

A kötők-horgolók között időről időre felvetődő kérdésre válaszolok most: Hordod is, amit készítesz?

A kérdés elsőre furán hangzik, mert minek is horgolna, kötne az ember magának, ha nem azért, hogy hordja. De ott a másik oldal, ami miatt igenis, jogos a kérdés: sok kötőnek - és én is köztük vagyok - mások a preferált fonalszínei, mint a ruhatárának színei. És mert valljuk be, senki nem szeret mindenféle ruhadarabot készíteni, viszont amit szeret, abból általában többet termel, mint amennyit hordani lehet.

Nálam a kritikus szín a lila és a narancssárga. A lila bizonyos árnyalatai jól állnak ugyan, de én nemcsak ezeket szeretem horgolni. Sőt, nem elsősorban ezeket. Nagyon vissza kell fognom magamat illetve a kezemet, hogy ne éljen önálló életet egy fonalbolt lila polcai előtt vagy ne klikkeljen eszeveszetten a webshopok lila szekciójában. Azért van ez az SBS, ezt nagyon jól eltaláltam, itt stimmel a szín, a méret, a vastagság, ezt sokat használom minden évszakban: télen sálként, egyébként kendőként.

És akkor itt jön a kulcskérdés, hogy gombhoz-e a kabátot. Nálam így esett, az idén esedékes kabátvásárlásomnál az számított, hogy ezt a lila SBS-t tudom-e hordni hozzá. Meg ezt a vörös krizantémkendőt. Végül szerencsére találtam egy meleg, ha akarom sportos, ha akarom, elegáns kabátot a Zaraban, nagyon hasonlít erre, csak valamivel hosszabb és kapucni nélküli. A facebookon valamikor élénk eszmecserét folytattunk az ideális kabátszínről, és nálam kiütéssel győzött a semleges középszürke. Nem fekete, mert abban akkor is betegnek nézek ki, ha nem vagyok az, viszont elég semleges ahhoz, hogy többféle kendő is passzoljon hozzá. Például a superchunky SBS, a kis elfuserált, ami pont egy pár árnyalattal világosabb a kabátnál. De hogy ne legyen zavaró - és tőlem nagyon idegen - a csupa szürkeség, a képtelen Piroska-sapimmal szoktam feldobni. Azért képtelen, mert le se fényképeztem, annyira egyszerű.

Volt még egy ruhadarab, ahol inkább a technika izgatott, és nem voltam biztos benne, hogy hordható is lesz, végül mégis nagyon bevált a hétköznapokban. Erről a lajbiról van szó. A színe fonalban nem volt valami hajdeszép és élvezet a szemnek, viszont rettentő praktikusan a barnás topokat feketésíti és ezzel némi eleganciát kölcsönöz nekik, a feketéket meg színesíti és megakadályozza, hogy zombinak nézzek ki. Ráadásul tökéletesen illik hozzá a Kricsár nyakláncom, ami már nemzetközi ismertségnek örvend, mert kivétel nélkül minden konferencián megkérdezik, hogy honnan van és egekig dicsérik.

De például ezt a kardit már sokkal ritkábban hordom, mert valahogy ez a kék szín nem annyira illik a ruhatáramba. Egész pontosan egyetlen tengerészkék hosszúujjú felsőm van, amivel szeretem viselni. Még jó lenne persze világosokkal is - a tiszte fehér nálam kilőve, az ugyanaz a hatás, mint a fekete - de a basic bézs pólók is legtöbbször furán állnak vagy átlátszóak, szóval így marad a sötétkék meg az, hogy nem használom ki túlzottan.

Az utóbbi idők horgolásaival tehát úgy tűnik, sikerült a ruhatáramat is jól bővíteni, nemcsak a szekrényben lévő cuccok számát gyarapítani. És persze ezzel együtt jön a gondolat, hogy mire is van még szükségem. Hát, úgy nagyjából semmire, illetve amire, azt nem tudom magam elkészíteni. (pl. ötujjas kesztyűt) Na jó, a félkész dolgokat még majd befejezem valamikor, na de aztán?

Azon is morfondírozok közben, hogy mi legyen azokkal a fonalakkal a készletemből, amikből egész biztos nem lenne a ruhatáramba beilleszthető darab, mert totális melléfogás a színük. Ötletekért, javaslatokért hálás vagyok!

Most már csak egy kérdés maradt: Mit csináltok a megunt, elhasználódott saját készítésű cuccokkal? Nekem nagyon nehezemre esik leselejtezni ezeket, pedig ezeken is látszik egy idő után az a bizonyos vasfog...

(Pékek és) vasutasok - a sztori folytatódik!

2011-10-16T03:42:00.000-07:00

És akkor a pékek után jöjjenek a vasutasok!

Amennyire Magyarországon az identitásom része volt, hogy melyik mobilszolgáltatónál vagyok, annyira érzem most magam ÖBB-snek. Mert az ÖBB figyel rám. Segít. Időt szán a problémámra.(És mert lassan több időt töltök vonaton, mint a családommal, de ez más tészta.)

20 éves voltam, amikor besétáltam a miskolci MÁV Jegyirodába, hogy vonatjegyet vegyek Rosenheimba - nyári szakmai gyakorlatra készültem ugyanis. A következő párbeszédet azóta se tudom elfelejteni:

én: Szeretnék egy jegyet x hó y. napjára Németországba, Rosenheimba és x hó z. napjára vissza.
MÁV alkalmazott: Magának arra úgyse lesz pénze.

Oké, hogy 20 évesen még javában a hippi-korszakomat éltem, és menő volt turkálókból meg dédi padlásáról szedett cuccokban járni, és az is oké, hogy az év többi részében mindössze a Miskolc-Buapest viszonylaton utaztam havonta egyszer-kétszer, de azért...

Ezzel szemben mi történik a Westbahnhof jegypénztárában? (Ami amúgy nem is jegypénztár, hanem Reisezentrum vagy valami efféle.)
Az ember szépen beáll egy sorba, igen, egy sorba, ahol az egy nem határozatlan névelő, hanem számnév. Egyetlen sor van ugyanis sok nyitvatartó ablakhoz, azaz nincs az a kockázat, hogy beáll az ember a leglassabban haladó sorba és ott szív(ja a fogát) két órán át.
Mikor sorra kerülök, előveszem a netről előre kinyomtatott menetrendemet és odaadom a pénztárosnak és szólok, hogy van Vorteilskarte-m, amivel Ausztriában 50% kedvezményt kapok és talán 25-öt Németországban. Perszer megnevezhetném az úticélt is, de mert általában pontos időpontra megyek és több átszállással, inkább előre ki szoktam sakkozni, melyik vonat a legmegfelelőbb és ki is nyomtatom. Akkor a vasutas belemélyed a számítógépes táblázataiba, én pedig tiszteletteljesen és kíváncsian várok. Egy idő után a gép kidobja a lehetséges jegyvariációkat, a vasutas pedig felsorolja nekem, hogy mi mennyibe kerül és milyen feltételekkel. Mert néha szerecséje van az embernek és van Sparschiene, ezzel sokszor csak felébe kerül a jegy, mint a normális félárú, cserébe viszont csak arra a vonatra érvényes. Ha flexi akar maradni az ember, akkor többet fizet, viszont nincs időhöz kötve. Lehet szépen mérlegelni az előnyöket, hátrányokat, majd dönteni és fizetni. Döntés után a vasutas kinyomtatja a jegyeket - kérés esetén természetesen helyfoglallással. A helyfoglalás szükségességéről is ki lehet kérdezni, mennyire szokott tömött lenni az adott vonat az adott napon és napszakban: ő tudja és meg is mondja. Azt is, ha szerinte nem szükséges. De ha mindenre foglal az ember, akkor is csak az első kettő foglalás kerül pénzbe egy utazáskor, a többi a cég ajándéka. MÁV-on szocializálódott ember csak tátja a száját ennek hallatán.

A kinyomtatott jegyet nem csak úgy a vevő elé dobja, hanem szépen egyenként kihúzófilccel megjelöli az indulási időpontot, a kocsi és ülés számát, a vonat számát, és hangosan felolvassa olyan tempóban, hogy az ember követni és ellenőrizni tudja, hogy minden stimmel. Majd szépen beleteszi az egészet egy borítékba a vevő fizetési bizonylatával együtt, belehajtogatja a menetrendet, mosolyogva átadja és jó utat kíván. És egyáltalán, végig mosolyog, még csak nem is kényszeredetten. Annyira meggyőzően, hogy a Gute Reise-ra spontán azt mondom, hogy Ihnen auch, azaz Önnek is - ami végülis hülyeség, de mit tegyek, eddigre már félextázisban vagyok pusztán attól, ahogy itt kedvesen és tisztelettel bánnak velem, pedig csak vonatjegyet akartam venni, nem luxusautót.

Majd következik a vonatút. Állítom, egy négycsillagos wellness hotelben sem ugrálják jobban körül az embert. A kalauz nem odavakkantja, hogy "újfelszáll", hanem - megintcsak mosolyogva - azt mondja: "Grüss Gott, jemand noch zugestiegen in X , bitte?" És amikor ellenőrzi a jegyet, akkor rögtön mondja is, hogy amikor átszállok, akkor melyik vágányhoz kell majd mennem. Valami csoda folytán egyébként szinte mindig a szemközti vágányhoz, mintha a DB és az ÖBB kizárólag az én utazásaimhoz igazította volna a menetrendjét.

És egyébként is, az átszállások között általában pár perc van, szinte sosem több, mint 10-15. Az első ilyen menetrendet látva (4 perces átszállás is volt rajta) kicsit szkeptikus voltam. Mert hogy fogok én eljutni Hildesheimba, ha már Nürnbergben lekésem a csatalakozást. És hogy 4 perc alatt nem fogok tudni átszállni, abban biztos voltam. Hányszor fordult elő a Miskolc-Budapest viszonylaton, hogy 4 percnél kevesebb volt a késés? Még IC-n se sokszor emlékeim szerint. És igen, itt minden zökkenőmentesen ment, általában késés nélkül, de ha késtünk, a csatlakozás akkor is bevárt minket. A vasutasok ugyanis kommunikálnak egymással út közben. Hihetetlen!

Persze olyan is volt, hogy késtünk. Műszaki hiba jött közbe ugyanis. Vagy legutóbb Brandanschlag - hogy nevezik magyarul ezeket a gyújtóbombás támadásokat? Ilyenkor a kalauz együtt gondolkozik az utassal. Tudja, hogy ha leáll egy ICE a semmi közepén, akkor az utas egy idő után aggódni kezd. És akkor megosztja a problémát a hangosbemondón keresztül. Hogy felmerült egy műszaki hiba, ezért kellett leállnunk. Öt perc múlva, hogy már jó úton vannak a hiba elhárításban. Aztán ha kész vannak, akkor még egyszer mond két kedves mondatot, meg hogy igyekszik behozni a késést. És összeköttetésben áll a vonatokkal, amelyekre az utasok át akarnak szállni. Ha mégsem tudják bevárni, akkor szépen lepecsételi a jegyet, hogy a Sparschiene érvényes legyen a következő lehetséges vonatra. Elnézést kér a kellemetlenségért - még akkor is, ha nem sok befolyása volt arra, hogy valami őrült gyújtóbombákat helyezett el Berlinben a sínek mellé.

Ilyenkor aztán ránézek a jegyemre, hogy tévedésből nem első osztályra fizettem-e be, de nem. Ez a standard. Bámulatos.

Pékek (és vasutasok)

2011-10-15T00:49:00.000-07:00

Ha arról kérdez valaki, mi a legnagyobb kontraszt a magyarországi és az ausztriai életem között, akkor mindig a pékekkel és a vasutasokkal jövök.
Otthon az úgy volt, hogy bemenni egy pékségbe a napi rutin része volt, még félálomban is képes voltam abszolválni és mindig azt kaptam, amit akartam. Na jó, néha előfordult, hogy penészes mazsolát találtam a mazsolás kiflimben vagy hogy tegnapi volt a kenyér, de a meglepetések ennyiben ki is merültek.
Mióta Bécsben élünk, igyekszem a pékségeket nagy ívben kerülni, még ha ez nem is mindig sikerül. Ugyanis minden pékséglátogatás egy remekbeszabott rúgás amúgy is gyenge lábakon álló önbizalmamba. Oké, az is igaz, hogy mondjuk konferenciákon vagy egyéb munkával kapcsolatos szituációkban mindig azt kapom vissza, hogy mennyire remekül tudok németül és hogy akkor most mi is az anyanyelvem igaziból - a pékek viszont gondoskodnak arról, hogy még véletlenül se szálljak el és folyton az orrom alá dörgölik, hogy idegen vagyok és reménytelen eset.
Az első sztori az volt, hogy kiflit akartam venni. Iskolai németórán azt mondták, hogy a kifli németül "Kipferl". A pék persze kioktatott, hogy nem ám, amit én akarok, az Stangerl, Kipferlnek ugyanis csak az olyan kifli minősül, amelyik meg van hajlítva - s abból a fajtából akkor épp csak dióval töltött volt. Annak viszont Nussbeugel a neve - csak az egyszerűség kedvéért.
Na jó, ha már a kifli ilyen bonyolult eset, akkor vegyünk inkább zsemlét. Iskolai emlékeim szerint a zsemle "das Brötchen". A pékné persze ezúttal is hülyén nézett rám, majd közölte, hogy Brötchen, az nincs. Mondom neki, dehogynem, ott, abban a kosárban, abból adjon nekem négyet. Az pedig nem Brötchen, hanem Semmel, tudjam meg. Ó, nahát, hiszen én úgy tanultam, hogy a kettő rokonértelmű, tetszőlegesen felcserélhető egymással - segítve ezzel is, hogy az ember elkerülje a szóismétlést. Nem sokkal később kezembe került egy "Wienerisch" szószedet, ebből aztán megtudtam, hogy bár majdnem az egész német nyelvterületen ugyanazt értik Brötchen alatt, mint amit én értettem, Ausztria mégis kivétel. Itt a Brötchen a szendvics értelemben használatos (németül belegtes Brot), a csupasz zsemle ellenben Semmel.

De egyébként is, a pékség Bécsben valódi Eldorádó. A péksütemények széles választéka áll a vitrinekben szép kis táblácskákkal megjelölve. A gond csak az, hogy a táblácskák és a süteményfajták száma ritkán egyezik meg, és ha igen, akkor se abban a sorrendben vannak a táblák, mint a sütik. Minek nevezzelek - tűnődöm pékséglátogatásaim alkalmával rendszeresen, míg végül általában úgy döntök, hogy nem vacakolok, inkább nyelvújítok. Rájöttem ugyanis, hogy van egy szó, ami bármelyik péksüteményre illik: das da. Az ott. Majdnem tökéletes némettudásommal úgy döntöttem, a pékségben nem akarok imponálni. Inkább használom a mutatóujjamat és az univerzális szót. Das da. Így legalább nem kapok kioktatást már a reggeli előtt.

És hogy mi van a vasutasokkal? Legközelebb azt is elmesélem.

Hosszú téli estékre

2011-10-09T05:53:00.000-07:00

kép: www.brigitte.de

A legújabb Brigitte-ben a szokásoktól eltérően nemcsak lefényképeztek néhány remek kötött darabot, hanem a kötésleírást is mellékelték hozzá. Sajnos az online kiadásban nem előfizetőknek fizetősek a minták, viszont ezek keresése közben rájöttem, hogy meglepően sok kötős cikk - és leírás is - van az archívumban. Például egy hipervastag kötött kabát, komplett őszi ruhatár, leírások PDF-ben itt találhatók. Időmilliomosok jeligére kötött takaró leírása itt.
A rövid ujjú pulcsikat nagyon szeretem, mert egy egyszerű pamutfelsőt is szalonképessé tesz - itt egy egyszerű vonalú, csecsebecsementes modell - én biztos valami drappos vagy vörös színben kötném, de ezen ugye a legkönnyebb változtatni. Ha pedig az ember keze fázik, akkor nincs is jobb egy egyujjas kesztyűnél: ez itt például nagyon tetszik és elég szaporának is tűnik a vastag fonal miatt.
A poncsóhoz már majdnem túl hideg van, de talán tavasz is lesz még egyszer (vagy újra melegebb idén? Bár ezt nehéz elképzelni.) Ez esetben ajánlom ezt a tevebarna-sötétbarna darabot.
Vagy inkább varrni volna kedvetek? Akkor ezen a lapon lehet böngészgetni - kedvencem a régi farmerből varrt gitár alakú kispárna - azt hiszem, ha sikerül valamikor fél napot nyugiban eltöltenem, ezt megvarrom a család gitárról álmodozó tagjának.

Ha pedig valaki kötni tanulna németül - vagy nem ért egy német leírást és szeretné kislilabizálni, hogy mit jelentenek az egyes szavak, az örülni fog egy német kötőiskolának.

És hogy a kis helyzetjelentés se maradjon el: az én tűimen jelenleg az előző posztban említett csoki-málnahab sapi (szülinapra mást adtunk, ezt majd odaadjuk később csak úgy), egy benzinkék SBS, a még mindig végtelen hosszúságúnak tűnő sötétzöldes kötött gallérsál, a fejemben pedig számtalan jobbnál jobb ötlet található. Hogy ezek befejezésére, megvalósítására vagy mondjuk maradjunk szerények, egy nyugalomban elfogyasztott teára mikor lesz időm, az meg legyen meglepetés.

Bogyós sapka wip

2011-10-06T06:40:00.000-07:00

Végtelen

2011-09-25T01:43:00.000-07:00

Egy végtelen projekttel jelentkezem. Egyrészt azért végtelen, mert reményeim szerint egy elől csavart wrap lesz belőle, amolyan Möbius-stóla féle, csak sima kötéssel. És ez a másik oka, hogy miért végtelen: bámulatos, hogy 8-as tűvel is mennyire lassan haladok a kötéssel.
A fonalat egyébként kábé egy éve Ahamától kaptam ajándékba, Rigato - puha, vastag, csodás őszi színek a feketészöldtől a majdnem sárgáig. Egy 40 centi széles sávot kötök teljesen simán, minta nélkül. Ha pedig elérem a megfelelő hosszúságot (ó, csak legyen elég a fonal!), akkor egy mohair csipkeszegélyt tervezek rá - persze ezt már horgolással. Ha nem jön ki a megfelelő hosszúság, akkor kénytelen leszek freeform horgolással kiegészíteni, viszont úgy talán a csavarintás túl sok lenne. Majd meglátjuk, egyelőre csak kötök rendületlenül, csak elfogy valamikor a fonal. Hogy a kötés mennyire fonaltakarékos egy hobbi, hihetetlen!

2011 - Az erdők éve

2011-09-21T03:58:00.000-07:00

Ezekről a színekről nekem egy fenyőerdő jut eszembe - mondjuk november végén, amikor a tűlevelek sötétzöldje is színnek tűnik a lombhullató fák csupasz ágaihoz képest. Az, amikor reggel jó sokáig köd van még és minden szín tompa.

Egyszerű szegély, amely cikkcakkos hatása miatt még fiútakarók szegéséhez is elképzelhető. A láncszemközökbe: rp, félp, erhp, félp, rp. A sarokba pedig rp félp, erhp, 2 krhp, erhp, félp, rp. Ennyi az egész.

Ősz

2011-09-16T23:52:00.000-07:00

Elfuserált SBS

2011-09-14T09:37:00.000-07:00

A mai napom úgy indult, hogy az oviba menet vettem észre, hogy csak az egyik gyerek uzsonnástáskáját hoztuk magunkkal. Naná, valami miatt úgy gondoltam, hogy egy öt és fél éves magától is képes nyakába akasztani a táskát, amíg a kisebbnek látványosan felsegítem a hátizsákot. Hiú remény volt, szóval újra vissza a parkon át - ami tele van reggel kutyával, a gyerekek pedig már odafelé is csak tyúklépésben mentek emiatt. Majd az oviba való leszállításuk után - persze már necces volt, hogy beérek-e pontosan - sikerült egy pillanatra elméláznom. Pont abban a pillanatban, amikor felszálltam a villamosra. Na most az van, hogy a megállóban öt vagy hat villamos áll meg, ebből kettő jó nekem, a többi durván másfelé kanyarodik néhány megálló múlva. Én meg ma valahogy annyira voltam összeszedett, mint az öt és fél éves uzsonnaotthonhagyó gyermek, és némi várakozás után egyszerűen felszálltam az épp megállóban tartózkodó villamosra. Mondanom sem kell, hogy nem arra, amire kellett volna. Lehet tippelni, hány percet késtem. Na de hogy jön ez az SBS-hez?

Úgy, hogy a mostanában rajtam lévő krónikus szórakozottság ezen a kendőn is otthagyta a nyomát.
Boston fonalból horgoltam, ami nagyon vastag és tizes tűvel, szóval tényleg ez lett volna az évi könnyű és gyors projekt. Ehhez képest nagyjából minden sort kétszer horgoltam meg, mert folyotn elnéztem valamit. Ugye, azt hinném, hogy már kétszer megvolt a minta, mit nekem SBS. Frászt. A legviccesebb hibám az volt, amikor sor közepén félbeszakítottam a horgolást, és amikor legközelebb belekezdtem, akkor nem folytattam a sort, hanem az elkezdett fölé horgoltam a következőt. Aztán csodálkoztam, miért ennyivel nagyobb a sor végén az egyik oldal, mint a másik. A pláne, hogy először még bosszankodtam, mennyire nyúlós a fonal, meg arra gondoltam, hogy talán mégis túl vastag a 10-es tű, és tényleg csak vagy öt perc után esett le, hogy mi a valódi probléma. Ilyen előzménnyel el tudjátok képzelni, hogy amikor az egyik utolsó sorban észrevettem egy újabb szarvas hibát, akkor megmakacsoltam magam és azt mondtam, ez van, így marad, nem bontok vissza többet. Vicces feladat: Találd meg a hibát a felső képen!

És akkor kreatív megoldáshoz kellett folyamodnom, és másképp befejezni a kendőt, mint szoktam - hegyes lett a csücsök. Nem is rossz, és ha belegondolok, mivel ezt a kendőt sálként szeretném használni, úgysem lesz túl feltűnő, hogy nem minden sor egyforma.

De hogy a lényeget mondjam: 3 és fél gombóc Boston fonalat használtam fel, így lett blokkolás nélkül 105 centi az átfogó, 77 centi a befogó. És nagyon vicces egyébként ez a vastag fonalas megoldás a nagy lyukakkal a mintában. Csak legyen észnél közben az ember!

Doris Chan kendő

2011-09-10T07:15:00.000-07:00

Emlékeztek még arra a posztra, ahol megideologizáltam egy nagyobb fonalvásárlásomat ? Szóval ez az egyik darab, ami abból a fonalból készült, mégpedig a Baby Seta-ból (mohair, gyapjú, selyem). A minta pedig az Amazing crochet lace címlapmodellje, a Chrysanthemum Tea Shawl. Nevezzük magyarul inkább őszirózsás kendőnek.

Még szerencse, hogy ennél a darabnál nem volt nagyon fontos, hogy tartsa az ember a méretpróbát, mert az elején még csak kicsivel voltam az előírt méret alatt, de a végére a különbség majdnem 40 centi lett - már mint az átmérő 120 helyett alig több, mint 80 centi. Viszont a fonal eléggé rugalmas, szóval így hordás közben szerintem kilógja magát, nem bánom, hogy nem lett még nagyobb.

Amit legjobban szeretek benne, hogy lehet sálként hordani, aztán úgy, hogy majdnem a felét visszahajtom (első kép), de úgy is, hogy szinte palást, akkor csak egy kis gallérnyit hajtok vissza a nyakamnál.

A minta igen egyszerűen horgolható, mondjuk középhaladó szint. Jó, figyelni kell rá, főleg az elején, de aztán még meg is lehet unni, annyira magától értetődő. Egyébként egy dédi-féle horgolt terítőtől csak annyiban különbözik, hogy vastag fonallal és tűvel készült, Szóval ha van otthon egy mondjuk 27 körből álló horgolt terítő mintátok, akkor az simán adoptálható. Csak az összehasonlítás kedvéért: ez 7-es tűvel készült olyan fonalból, amihez 5-6-os tűt javasolnak.

Freeform inspirációk

2011-09-08T10:27:00.000-07:00

Folyamatban lévő projektjeim leginkább a praktikum jegyében készülnek, de azért fejben készülök két régebben elkezdett freeform darab folytatására is. Nem mondom, hogy célirányosan keresve, de belefutottam két izgalmas blogba, hadd ajánljam, hátha másnak is megjön a kedve a freeform horgoláshoz. Annál is inkább, mert nemsokára játék is lesz, amelynek nyereménye most leginkább azoknak lesz érdekes, akik maguk is horgolnak - mégpedig freeformot. Na de erről majd később még írok, most a lényeg a két remek blog, az Aventures Textiles és a Carljin Lotte Bartels, akinél a freeform mellett vicces sapkákat is találhattok.

Jó nézelődést!

p.s.: Nektek van mostanában új felfedezésetek a blogvilágban?

Aszimmetrikus bolero Doris Chan után

2011-09-05T09:54:00.000-07:00

Doris Chan Everyday Crochet című könyvéből van ennek a boleronak a mintája. Úgy nagyjából - hogy pontos legyek. Mert nagy naívan egy bolondokháza szombaton horgoltam, és csak a fele eszem volt a mintánál, szóval egy mintaegységgel elszámoltam magam. Amikor erre rájöttem, már nem akartam visszabontani, szóval addig csűrtem-csavartam, amíg ki nem jött egy aszimmetrikus záródású boleró.

Egy ideig néztem, aztán megállapítottam, hogy tetszik, és azóta hordom. Azóta: ez azt jelenti, hogy áprilistól. Nem siettem el a posztolást.

A minta neve egyébként Mei-mei, és ha mindent utasítás szerint készítek, akkor úgy kellett volna kinéznie, ahogy a könyv címlapján láthatjuk. Na majd legközelebb.

A fonal, amit használtam, egy régi maradék pamut-műszál. Nem épp rossz, de azt hiszem, sokkal szebb lenne ez valami szöszös gyapjú-mohair keverékből. Idő kérdése és fogok még ebből variációt mutatni.

Hogy az aszimmetriát tovább hangsúlyozzam, olyan gombot választottam hozzá, ami engem egy megkezdett almára emlékeztet.

És most pár szót könyvről. A célkitűzés nagyjából úgy foglalható össze, hogy találd meg az alakodnak megfelelő pulcsi, kardigán, mellény mintát és ne keress tovább. 144 oldalon mindössze öt ruhadarabot és annak variációit találjuk - és még néhány övet, de nem ez a könyv fő fejezete. Vegyük mondjuk a kardigánokat! A kiinduló modell egy hosszúujjú, csípőig érő, fent egy gombbal összefogott, kerek nyakkivágású kardigán, a Cinnabar. A második ehhez ngyon hasonlít, de megkötős, rövidebb, a fonalválasztás miatt szellősebb, a szegélye is különbözik az elsőtől. A harmadik - még mindig a Cinnabar öltéseivel és logikájával készül, de kicsit módosul a nyakkivágás, nagyon domináns a szegélymegoldás, az alja félkörös és nem egyenes, az ujja bővül. A negyedik modell pedig egy épphogyujjas bolero - a Mei-mei - szintén kerek aljmegoldással és egy negyedik szegéllyel. Mindegyik modellt úgy kezdi el az ember, hogy a Cinnabar elejét horgolja, aztán jönnek a módosítások. Lehet, hogy valakiben ez csalódást kelt és azt mondja, minek vettem meg egy könyvet, ha csak 5 modell van benne és azt csűri-csavarja. Szerintem viszont épp ez a könyv erőssége a többi mintagyűjteménnyel szemben. Mert Doris Chan ésszel horgoltat. Az az alapelve, hogy nem áll mindenkinek minden jól, de a variációk kipróbálása segítségével rájöhet az ember, hogy mi az, ami pont jó neki.ÉS szájba is rágja, hogy ugyanabból a mintából mennyi különböző ruhadarab lehet.
Ami nekem nagyon tetszik: az alapdarabok variációi más-más fonalból készülnek, így a fonalválasztáshoz is kap az ember támpontot, hiszen látja, milyen lesz bambuszból, milyen gyapjúból.
Minden darab varrás nélkül, egyben, fentről lefelé horgolva készül, így tényleg az az érzésem, hogy leírás nélkül nem menne a csipkeminták megfelelő helyen és megfelelő szögben való szaporítása. Így viszont tényleg elég logikus és - nekem nagyon fontos - megérthető. Képtelen vagyok szolgaian követni valamit, ha nem értem. Oké, az első darabot kicsit elfuseráltam - vagy mondjuk nem azt horgoltam meg, amit szerettem volna -, de közben felfogtam a dolog logikáját és a következőnél már tudni fogom azt is, mit miért csinálok. Ez nekem életbevágó, mindenkinek van egy agylövése, az enyém ez, mit tegyek.

Tehát nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet, ha valaki hűséges típus, tehát nem az számít neki, hogy sok különböző mintája legyen, ami közül egy sem az igazi, hanem meg akarja találni azt, ami jól áll, és aztán kitartani mellette esetleg évekig. Mivel klasszikus fazonokat tartalmaz a könyv, még a divatosság rovására sem megy a hűség.

És még egy fontos: a legtöbb darabnak nagyon nagy a méretválasztéka. Ugyan semmi köze az általunk ismert méretezéshez, de csak úgy összehasonlításképp: én 36-38-ast hordok, ez itt 35-ösnek felelt meg, de 50-es, 60-as méret is van a könyvben.

Szabálytalan terítő lépésről lépésre

2011-08-29T08:06:00.000-07:00

Ti is szoktatok bosszankodni az olyan mondatokon, hogy "horgolj ágytakarót maradék fonalakból"? Amikor egy ágytakaró alsó hangon egy kiló fonalat emészt föl, és csak a körbehorgolásához kell színenként egy-két gombolyag, akkor igencsak elszállt gondolatnak tartom, hogy valaki maradék-felhasználás céljából akarjon ágytakarót horgolni. Hacsak nem egy fonalnagyker maradékait akarja eltüntetni, természetesen.

Nekem most nagyjából 5-6 szín maradékai állnak a rendelkezésemre, a legkevesebb negyed gombolyag, a legtöbb másfél, szóval a lehetőségeim korlátozottak. De arra gondoltam, kijöhet egy kis futó a gyerekszoba egy alacsonyabb szekrényére. Hátha ez később visszatart attól, hogy oda halmozzam az összehajtogatásra váró ruhákat. (Éljen a lakberendezési realitás!) Meg amúgy is lakik ott egy királykisasszony, aki örülni fog a rózsaszín-lila dekorációnak.

A maradékok különböző mennyisége miatt szóba se jöhet egy szabályos terítő - falra másznék, ha a harmincadik négyzetnél derülne ki, hogy elfogyott az egyik kulcsfontosságú szín és már nem is gyártják. Szóval marad egy szabálytalan. Hogy készül?

1. Először találomra készítettem különféle nagyságú négyzeteket. (A felső képen látszik, hogy a minta sem egyforma.)
2. A két kisebbet egymáshoz horgoltam, aztán a két kisebbet az egy nagyobb oldalára.
3. Az így kapott téglalapot két körrel, két színnel körbehorgoltam.
4. Hozzámértem a befedendő szerkényhez, és kiderült, hogy még egy kicsit szélesebbnek kellene lennie - azzal együtt is, hogy a legvégén is lesz még pár kör. Ezért a két kis négyzet oldalán három sort horgoltam három különböző színnel. Az eredmény kb 18x26 centi.

Ez így egy blokk, hasonló ad hoc ötletektől vezérelve fogom a következőt is készíteni. Természetesen beszámolok majd - addig is velem tart valaki?

FAQ - avagy hol együnk jót elérhető áron, gyerekbarát helyen Bécsben

2011-08-28T05:51:00.000-07:00

Meséltem már a blog rejtett életéről, azaz az emilben feltett kérdésekről. Régebben a leggyakrabban azt szerettétek volna tudni, hogy hol lehet jó fonalakat kapni. Az utóbbi időben a "hol lehet Bécsben jót enni elviselhető áron - lehetőleg bécsi szeletet" kérdés áll az első helyen.

Ilyen tippeket persze tudok adni - amennyi időm tavaly főzésre volt, kénytelen voltam kitapasztalni az éttermeket. De a bécsi szeletes kérdés mindig zavarba hozott. Mert bevallom, én nem szeretem a bécsi szeletet. Úgy általában a rántott dolgokért nem vagyok oda. Ezért aztán általában azt válaszoltam, hogy leginkább arra érdemes figyelni a rendelésnél, hogy a bécsi autentikus bécsi szelet sosem rizzsel vagy krumplipürével kerül asztalra, hanem ecetes krumplisalátával. Ha így található az étlapon, akkor lehet reménye az embernek, hogy valami igazán jót fog enni. (Akármilyen lesz a hús, a saláta mindenért kárpótol.)

Azért a nyaralás alatt "párszor" volt szerencsém a rántott húshoz. A legtöbb étterem gyerekmenüje sült kolbász vagy bécsi szelet hasábburgonyával, és még a gyerekadag is akkora, hogy egy idő után egyszerűen négyünknek rendeltünk két adagot, és alig bírtuk megenni.

Az egyik hely, amit így már tapasztalatból tudok ajánlani, a Lainzer Tiergartenben van. Ez egyébként nem igazi állatkert, hanem a bécsi erdő fallal körülkerített része (belépő nélkül látogatható, a kerítés inkább az állatokat védi.) Ha valaki unja a szokásos turistáskodást Bécsben, azaz már kipipálta a Schönbrunn, Stephansdom, Naschmarkt szentháromságát, és szeretne közelről, kerítés nélkül látni őzeket meg csinos kis vaddisznócsaládot, annak szívből ajánlom a Lainzer Tiergarten meglátogatását.

(igen, az a kis piszok ott valóban egy vaddisznó. De jóval közelebbről is láttunk, csak akkor annyira paráztam, hogy csak a gyerekek kezét bírtam szorongatni.)

Ha inkább a városban maradnátok, és gyerekbarát étkezési vagy szórakozási lehetőséget kerestek, akkor két helyet tudok ajánlani. És az egyiken még bécsi szelet is van :)

A Sand in the City a belvárosban, a Stadtpark metrómegállótól három perc sétára található ideiglenes szórakozóhely. Csak nyáron van nyitva, így hasznosítják ugyanis a korcsolyapálya területét. Körben mindenütt kis házikókban kínálják az ételt, italt, középen pedig kényelmes nyugszékek, sörpadok, asztalok, hintaágyak találhatók. Az egész terület vastagon fel van töltve homokkal, tehát ha a gyerekek magukkal viszik a homokozójátékokat, akkor a szülők valóban nyugodtan szopogathatják a fröccsöt, és mindenki boldog lesz.

Ez a hely egyébként amellett, hogy gyerekbarát, még árak szempontjából is oké, valamivel a normál éttermi/ kávézós árak alatt lehet enni, inni, miközben a minőség teljesen rendben van. Na jó, bort inkább ne itt igyanak a hozzáértők, de pl az Aperolspritzer pont jó.

A másik vendéglő, ami gyerekbarátságban minden mást üt, a Praterben található Kolarik. A Würstlpratertől, azaz a vidámparktól nem messze, a Schweitzerhausnál található. Az ételek sem rosszak, de a lényeg, hogy rengeteg ugrálóvár van egy kupacban. Ellentétben a balatonparti horrorisztikus árakkal, itt az ugrálóvárazás nem luxus. Nem ötpercenként fejik meg a kedves szülőket 500 forinttal, hanem a belépő karszalag egész napra érvényes a környező három étterem összes ugrálóvárjába és felfújható óriáscsúszdájába, mindez 3,50 EUR-ért. Mi kell egyéb egy óvodásnak?

És hogy az ételekről is mondjak valamit: annyira megkívántam az ecetes krumplisalátát, hogy még a hozzátartozó rántott csirkemellet is bevállaltam - és meglepően jó volt. Semmi olajíz, friss, ropogós. A krumplisalátán pedig még ruccola is volt és némi pirított tökmag és tökmagolaj. Egyszerűen tökéletesen záródott a nyár.

Nemzetközi ovi

2011-08-27T00:31:00.000-07:00

Dialógus K-val:

- Anya, képzeld, Szihingnek is olyan haja van, mint nekem.
- Kinek?
- Hát Szihingnek.
- Mi a neve, mondd még egyszer légyszi.
- (üvöltve) Szi-hing. Hát nem tudsz... nevet mondani?

(Szihing természetesen nem így írja a nevét, de azt már meg se próbálom kitalálni, hogyan.)

Dialógus Do-val:
- Anya, van olyan szó, hogy nagyikéz?
- ???
- Mert az én barátomat úgy hívják, hogy Omahand.

Ízek a gyerekkoromból

2011-08-22T12:22:00.000-07:00

A kép kicsit csalás. Gyerekkoromban ugyanis sosem ettem tökmagot és szerintem a szezámmagról még csak nem is hallottam. Viszont a paradicsomleves már akkor is a kedvencem volt - csak a mostani ízlésemhez képest sokkal édesebben. Akkoriban betűtésztával vagy csigatésztával ettük, később, amikor már nagyobbnak éreztük magunkat, akkor reszelt sajttal. A legtökéletesebb menü természetesen a paradicsomleves és palacsinta volt: fahéjas, kakaós, túrós. Ebben nyilván nem különböztem a legtöbb korombeli gyerektől.
Abban viszont már igen, hogy egyenesen rajongtam a sóskalevesért (nem édesen, hanem savanyúan és buggyantott tojással). Érdekes, hogy felnőttként egyszer megpróbáltam megfőzni, még csak az se igaz, hogy rossz lett, mégsem ízlett annyira. Talán az a szimpla ecet hiányzott belőle, ami nem helyettesíthető citrommal? Vagy egyszerűen megváltozott az ízlésem?

Igazi kiváltság, hogy az egyik nagymamám a csigatésztakészítés nagymestere (bár mostanában szerintem már nem szokott otthon tésztázni). Az ő húsleveseit úgy ettem, hogy csak a lét meg a tésztát, sok tésztát, esetleg unszolásra répát is. A hús már akkoriban sem hozott lázba a leveshez.

Szintén nagy kedvencem volt egy időben a gombafejek rántva tartármártással. Ma már csak igen indokolt esetben rontok el egy ételt azzal, hogy kirántom - és ilyen indokolt eset évek óta nem fordult elő. A bécsi szelet hazájában persze emiatt kicsit kívülállónak érzem magam, amit azzal igyekszek ellensúlyozni, hogy a hozzá dukáló hagymás-ecetes krumplisalátából főételnyi mennyiséget is meg tudok enni.

De visszatérve a gyerekkori ízekre: ahogy azt már többször emlegettem, ipari mennyiségű pirosribizli volt a nagyszüleim kertjében - mi meg ugye egész nyáron ott voltunk kamaszkoromig. Tehát a standard nyári desszert a cukrozott ribizli volt és a ribizlis-tojáshabos szelet. Ezenkívül volt még meggyleves, meg almaleves meg piszkeleves, meg vegyes gyümölcsleves (ha szilva is volt benne, az volt a csúcs). Emlékszem első gimis korom utáni nyárra. Őrült meleg volt, úgyhogy nem is volt kedvünk mást enni hetekig , mint gyümölcslevest, plusz akkor kaptam biciklit is és sokat tekertem. A kettő együtt azt az eredményt hozta, hogy a másodikat már tiniháj nélkül kezdtem, pedig szó sem volt fogyókúráról.

Még egy meghatározó gyerekkori ételem a pirimén, ami a családba a szaratovi dédnagymamámon keresztül került be, a nagymamám kiválóan megtanulta a nagypapám kedvéért. Hozzá kell szokni, mert nagyon ecetes fogás, ráadásul aki az olaszos tásztatáskákhoz van szokva, annak túl szimplának tűnhet az ecetes-mustáros, seszínű mártással, de én szeretem. Elkészíteni nagyon melós, úgyhogy eddig mindössze egyszer veselkedtem neki.

Visszanézve: gőzöm nincs, nagymamám hogy volt képes mindennap a kis kerti házikóban szinte tábori körülmények között ilyen finom ételeket készíteni. És hogy a hosszú kerti nap után hogy volt még ereje előkészíteni otthon azt, amit készen hozott a kertbe. Vagy hogy mikor vásárolt be? És persze a kertben nemcsak főzött, hanem szüretelt is, meg kertészkedett. Ennyivel puhányabb lennék?

Nyilván sosem fogok felérni hozzá a tökélyre fejlesztett logisztikában - pedig ő is dolgozott, szóval nem otthonülő fejkendős nénit kell elképzelni - sem abban, hogy képes volt soklapos süteményeket készíteni, és nem is egyfélét, meg tizenfős ebédeket évente többször megrendezni. Azért igyekszem, ha mást nem is, de legalább magamnak valami gyorsan elkészülő, mégis finom ételt pakolni délre. Ne legyünk idealisták, ne minden napra, de azért legalább háromszor-négyszer egy héten. Ez az én új fogadalmam, amit a jövő iskolaévre tettem. (Igen, már rég nem járok iskolába, mégis elkap ilyenkor szeptember előtt a hangulat, hogy magasabb osztályba lépek és idén többet fogok tudni, mint tavaly.) Úgyhogy ha esetleg az lenne a benyomásotok, hogy ez a blog ritkábban frissül, és hiányérzetetek van, akkor nézzetek be a Lunchboxba, ahova a villámgyorsan elkészíthető, munkahelyre - vagy máshova - dobozban szállítható ételek receptjeit írogatom.

Farmerfoltozás lányoknak - lépésről lépésre

2011-08-19T03:32:00.000-07:00

Ranschburg Jenő mondta, hogy az a hat év alatti gyerek, akinek nincsenek állandóan plezúrjai az nem is normális. (Vagy a szülei nem azok - ezt már én teszem hozzá.) Feltételezem, hogy ha ez igaz, akkor nemcsak nálunk van az, hogy a gyerek térdén felül a nadrágok térde is örökké problémás. Azaz szakadt, meg lukas. És akkor jön a nemszeretem elfoglaltság, a foltozás. Szerencsére lánynadrágoknál szárnyalhat a kreativitás!

1. Szükségünk lesz természetesen - farmer esetében - maradék farmeranyagra (esetünkben egy olyan nadrág szára, amiből rövidnadrágot csináltam), valamint kétoldalú ragasztófátyolra. Ezenkívül hímzőfonalra, pamutfonalra, gombokra. Nem használok ezekből mindent, de azért kikészítettem, hogy legyen miből válogatni.

2. A kétoldalú ragasztóból kivágjuk a foltot - pár mm-es ráhagyással. Rávasaljuk a folt anyagának visszájára. A vasaló talpa alatt van a kétoldalú ragasztónak az az oldala, amin a lehúzható papír van.

3. Kivágjuk a foltokat - a pár mm ráhagyás csak azért jó, mert így biztos a széléig fog ragadni a folt. Lehúzzuk a papírt a kétoldalú ragasztóról, és ezzel az oldallal lefelé elhelyezzük a nadrágon ott, ahova a foltot szeretnénk. Rávasaljuk - a vasalót inkább nyomjuk, mintsem toljuk az anyagon.

4. Ha úgy is tűnik, hogy a folt már ott van a helyén, akkor se engedjük megtéveszteni magunkat. Ha így hagyjuk, az első mosás alkalmával leválik a folt. (Khm. Nem hasból mondom.) Körbe kell tehát varrni szépen kézzel, pelenkaöltéssel. Ehhez az egyik oldalon türkiz, a másik oldalon rózsaszín hímzőfonalat használok. A felvarrás akkor esik kézre, ha a nadrág szárát visszahajtjuk.

5. Most jön az izgalmas része: körbehorgoljuk a foltot a pelenkaöltésekbe öltve rövidpálcával. Én úgy csináltam, hogy egy öltésbe egy rp, de ez természetesen az öltés sűrűségétől és a fonal vastagságától függ.
Az egyik oldalon színátmenetes fonalat használtam, a másikon pedig a varrás színével kontrasztos egyszínű fonalat.

6. Aztán már csak horgoltam egy virágot, felvarrtam a zsebe alá, közepére gomb került, és kész is. Miért is halogattam egy hónapig ezt a foltozást, amikor annyira szórakoztató volt?

p.s.: megpróbáltam lerajzolni a virág horgolásmintáját, de nem lett túl szép. Nem tudtok esetleg olyan ingyenes programról, amive horgolásmintát lehet szerkeszteni?

Horgolt sál lógó virágokkal

2011-08-18T01:23:00.000-07:00

Az idei ősz színeivel nagyon meg vagyok elégedve: a vörös, a bordó, a teveszőr jól is állnak, meg szerencsére a meglévő ruháim közül is több újra elővehető. Na, nem mintha amúgy nem venném elő őket, de így legalább trendi is leszek. Csakúgy, mint azzal a majd másfél éve elkezdett sállal, aminek befejezéséhez épp az őszi kirakatok adták meg az utolsó svungot.

Egy régi sál alapján chunky fonalból, 7-es tűvel készült. Sajna a fonal márkájára már nem emlékszem, de az biztos, hogy egy tavaly elkészült vörös sapkámhoz illik tökéletesen: ugyanannak a fonalfajtának az egyszínű és a cirmos változatát kaptam meg egyszer régen, nagyon régen névnapomra. (Egyszerűen nem találom a bejegyzést, még az is lehet, hogy fel sem tettem, végül is semmi különös, egy sima sapka, még dísz sincs rajta.) Összetétele akril-gyapjú keverék közel fele-fele arányban. Ami külön jó: a képen látható bársony blézer, amit több éve turkáltam, azaz ennek a tökéletes hasonmása a D'Orsay kínálatában is szerepel. Mondtam, hogy trendi leszek idén ősszel :)
Egy barátnőm mondta, hogy eljön az az életkor, amikor minden nőnek előnyösebb a szoknya, mint a nadrág, ki is röhögtem anno, mondván, mekkora macera az, harisnya, szépcipő, jókislány viselkedés, de x darab őszi nadrág felpróbálása után kezdem belátni, hogy igaza volt. De hogy mégse kelljen annyira vasaltblúzos jókislánynak lenni, szoknya helyett egy ruhával leptem meg magam, kényelmes pamuttopot lehet alávenni, hossza ideális, éljen, részemről jöhet is az ősz!

7 ötlet freeform horgoláshoz

2011-08-15T14:32:00.000-07:00

Feltűnő, dekoratív, ezért nagy dolognak tűnhet. Pedig a freeform horgolás technikailag nem nehezebb, mint egy bármilyen csipke meghorgolása. Sőt, mivel itt nem tűnik fel, ha az ember valamit félreszámol-félreszúr, még könnyebb is. Csak hozzákezdeni nehéz. Néhány ötlet, hogy könnyebben menjen:

1. Ha épp dolgozol valamilyen mintán, próbáld meg ugyanazt soronként különböző fonalból, a szükségesnél vastagabb horgolótűvel! Ki hinné, hogy ez a részlet ugyanaz, mint ennek a terítőnek a motívumai?

2. Vedd elő a kallódó horgolásaid, és nézd meg, van-e, amit fel tudnál használni belőle. Ez a motívum a 200 horgolt blokk című könyv egyik próbadarabja. Színben passzolt, de túl nagy volt, így visszabontottam majdnem a közepéig. De mert így túl jókislányos benyomást keltett, körbehorgoltam effektfonallal. Máris sokkal izgalmasabb lett.

3. Néha az is elég, ha összefogsz két kontrasztos színű fonalat. Mondjuk soronként más kettő-kettőt. Így még az egyráhajtásos pálcák is viccesebbek.

4. Lépj ki a síkból! Ha bátran szaporítasz egy láncszemsorba, máris fodrokat kapsz. Mindezt úgy is elérheted, ha a már meghorgolt alapon, s nem egy különálló láncszemsoron teszed.

5. Azt sem kell szégyellni, ha valamit elrontottál. Ez a háromszög az egyik első horgolási próbálkozásom. Abból az időből való, amikor még nem tudtam, hogy a szem mindkét szálába kell ölteni - nem is értettem, miért lesz más a végeredmény, mint a képen látható. Takarónak ugyan nem lett volna szép, de egy freeform sálba még külön érdekes is ez a szokatlan felület.
Pláne, ha aztán bekeretezed valamilyen érdekes fonalból készült fodorral. (itt épp mohair került a kezembe, de szőrös vagy plüssszerű is szép lett volna.)

6. Bátran tegyél egymás mellé különböző anyagú fonalakat! Itt békésen eljátszik egymással a len, a gyapjú, a műszálas, a mohair, a fényes pamut-műszál. Mivel a freeform darabokat úgyis kézzel mossuk - értelemszerűen langyos vízben - nagy gond a mosáskor sem történhet az anyagmix miatt.

7. Ki mondta, hogy csak horgolhatunk? Egy reménybeli kötött pulcsi darabját is beledolgoztam ebbe a sálba, s hogy ne legyen túl szimpla, a felületére még horgoltam ezzel-azzal.

További részletképeket itt találtok, ezeket nem ismételem. A végeredmény pedig egy kellően széles sál.

Linzi programok

2011-08-13T01:01:00.000-07:00

Az időjárásnak köszönhetően kicsit több városi programot csináltunk végül a nyaraláson, mint ahogy eredetileg terveztük. Szerencsére Linz nagyon közel volt a szállásunkhoz, így közel három napot töltöttünk ott. Kellemes meglepetés, hogy bőven volt mit megnézni, egy percig se unatkoztunk, és még mindig van miért visszamenni. Például egy finom linzer tortáért, amit napsütéses időben egy főtéri kávézó teraszán fogyaszthattunk volna el - abban az esetben, ha az esőfelhők más tartózkodási helyet találtak volna maguknak. De így se panaszkodunk, Linz remek város! Ott van például a Höhenrausch nevű program. Csak annyit tudtam róla, hogy van egy fából készült folyosórendszer néhány belvárosi épület, öztük egy templom tetőzetén, és onnan fentről lehet látni a várost. Ehhez képest kiderült, hogy egy tematikus kiállítás is: a vörös fonal a víz, ezen belül mindenféle kortárs művészet alkotás található. (Na jó, festmények a legkevésbé, de van például vízzel elárasztott parkettás szoba, ahol a tükröződést kell nézni, meg videok, meg szökőkút, meg ilyesmi.)

Valamint a tempolom tetőszerkezetén belül egy fénycsövekből készített mozgó szobor, ami olyan, mintha hullámzó víztükör volna. Mellesleg nagy élmény felülről lépkedni egy kupolán.

Szappanbuborékfújó automatával is lehet játszadozni.

Nem rossz a kilátás, ugye? Persze a keskeny hidakon két viselkedni nem akaró gyerekkel voltak kemény pillanatok, amikor kérdeztem magamtól, hogy komolyan gondoltuk-e, hogy x méter magasságban sétálgatunk (rohangálunk utánuk), de amikor épen landoltunk, akkor már úgy éreztem, akár még egyszer is felmennék, annyira nagy élmény volt.

Itt is a templom tetejénél vagyunk, a spirált meg lehet fogni és hú, de hideg!

És két kép a változó szökőkútról. Random változik, hogy melyik vonalon jön a víz, ezáltal olyan, mintha elvarázsolt kastélyban lenne az ember, mindig más tér látszik.

Itt kezdtük a linzi városnézést, és nekem ez a program tetszett leginkább. Az ár-érték arány is remek szerintem, gyerekekkel pedig családi jegyet lehet venni

Az útikönyvek szerint kihagyhatatlan a Pöstlingbergi hegyi vasút, amivel a Grottenbahnhoz (mesevasút) lehet feljutni a városból. Na, ez az a pont, ahol vitatkozom az útikönyvekkel. A hegyi vasút kész stressz, ugyanis minden kisgyerekes turista, meg még nyilván csomó helyi erő is ezen akar utazni. Fél óránként jár, el lehet képzelni a rajta lévő tumultust. Kábé azért harcol az ember, hogy levegőt kapjon, a kilátást élvezni szóba se jön. Ehhez képest viszont nem olcsó, négyen 18 euro körül fizettünk az oda-vissza jegyért, na ezt szerintem inkább költsétek linzer tortára, ha Linzben jártok. Fel is lehet sétálni ugyanis a hegyre, ami nyilván sokkal nagyobb élmény.

A Grottenbahn célcsoportja nagyjából a 2-4 éves korosztály. Kristófot alig lehetett elvonszolni onnan, és akart menni még egy kört, Do viszont a maga 5 és fél évével már egyértelműen az Ars Electronica Centert értékelte jobban. A program két részből áll: az elején egy normál barlangvasútat kell elképzelni, a vonatsínek mentén mindkét oldalon mesefigurák illetve jelenetek mesékből láthatók. Három kört megy a vasút, tehát mindent van idő megnézni. Bámulatos, mennyire más a német nylevterület mesekincs, mint a magyaré, legalábbis én alig ismertem a kiállított mesék közül párat. (Vagy csak más címen? Mindenesetre nem jöttem rá soknál, melyik mese lehet.) A második részben egy kis mesevárost építettek fel.

Linz belvárosából egy kicsinyített másolat - a gyerekek élvezték, hogy minden ilyen kicsi, a felnőttek meg hamar átláthatják, hogy az egész egy reklámfelület. (Bocsánat, a kép nagyon sötét, de legalább elképzelhetők a méretarányok.) Itt is vannak nagyobb felépített mesejelenetek. Az itteni meséket már inkább ismertem, mint a fentieket, meg itt olvasható is egy rövid leírás minden meséről. Mindez nem feledteti a tipikus pince- és porszagot. Mondjuk úgy, hogy 2-4 éves gyerekkel valószínű jó választás, de idősebbekkel már simán kihagyható. Helyette viszont ajánlom az Ars Electronica Centert, ami egy remek természettudományos interaktív kiállítás. Vannak benne robotok, lehet 3D-ben rajzolni, van csillagászati témájú 3D mozi, meg úgy általában a 3D animációkról is mesélnek - miközben persze mutatják is a filmeket. Gyerekek építhetnek hatalmas legoszerű kockákból várost, mialatt a felnőttek megismerkedhetnek Linz digitális térképével. Az infotrainerek (az ántivilágban megszokott teremőrök modern változatai) magyaráznak, bemutatnak, segítnek kipróbálni, ami kipróbálható, mindezt gyerekeknek gyerekszerűen, felnőtteknek meg felnőttszerűen. Több órát töltöttünk itt, és még nem láttunk mindent. Kipihent gyerekekkel reggel érdemes kezdeni és egy egész napot rászánni, vagy korai ebéd után egész délutánt ott tölteni.

p.s.: néha az az érzésem, hogy a blog kezd elmenni ausztriai turizmus irányba. És még van vagy öt bejegyzéstervem ebben az irányban. Érdekel ez titeket? Vagy nyissak erre külön blogot, ne terheljem az anyahajót? Előre is köszi a visszajelzéseket!

p.s.2: A képekért köszi Apahajónak!

Szélminta horgolt terítőhöz, takaróhoz

2011-08-11T23:21:00.000-07:00

A nyaralás nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem - a leggyakrabban hordott ruhnák a vízlepergető túradzseki volt polárbéléssel, és néha még így is fáztunk. Így aztán abból a fantáziaképből, hogy "amíg a gyerekek a kertben rohangálnak, én békésen horgolgatok egy padon", nem sok valósult meg. Azért a két horgolásból és a két olvasásra elvitt könyvből egyet-egyet befejeztem. Azaz már csak a fonalvégek levagdosásának egy része és a formára szárítás maradt, de majd erre is rászánom magam egyszer.

A szélminta szokásosan az ahogy esik, úgy puffan, lepjük meg magunkat elve alapján készült.
1. Az összehorgolt négyzeteket először körbehorgoltam egy sor kontrasztos színű nagyimintával. (három egyráhajtásos pálca az előző sor lukas részébe, majd egy láncszem. A sarkokon a nagyimintánál szokásos 1 pálcacsoport, három láncszem, egy pálcacsoport a sarokba.)
2. Ezután két sor rövidpálca következik más-más színnel. Amire érdemes figyelni: akkor nem hullámosodik a széle, ha a 3 pálca egy láncszemre, ami összesen négy szem, csak három rövidpálca kerül. Nem kell a szokásos módon fogyasztani, egyszerűn csak az egyik szemnél úgy tenni, mintha ott se lenne és nem kell beleszúrni.
3. A következő kör ismét más színnel: Két egyráhajtásos pálca és két láncszem, amivel átugrunk az alatta lévő sorban két pálcát. A sarkokban bűvészkedünk (hacsak nincs olyan szerencsénk, hogy pont a sarokszemre jön ki egy kétpálcás egység.), azaz igyekszünk úgy alakítani, hogy a sarkot körülölelje két pálcacsoport, és ha úgy látjuk szükségesnek, akkor kettő helyett három vagy négy láncszemet horgolunk a sarokhoz. Éljen a spontaneitás, a lényeg, hogy szépen kifeküdjön a terítő.
4. Ez az utolsó sor, úgyhogy jól gondoljuk meg, milyen színt választunk, ez eléggé meghatározó az összkép szempontjából. Sötétíteni vagy világosítani akarjuk az összhatást? Élénkíteni vagy semlegesíteni?
a minta pedig: Az előző sor két pálcája közé hat egyráhajtásos pálcát öltünk, ezzel alakítjuk a kagylómintát. Amikor ez kész, a következő két pálca közé horgolunk egy rövidpálcát. Ezzel azt a hatást érjük el, hogy az előző sor pálcái egyszer V alakban szétállnak (a kagylóknál), egyszer pedig egyenesen maradnak (a rövidpálcáknál). A sarkoknál két módon alakulhat a minta, lehet, hogy úgy jön ki, hogy a kagyló kerül a sarokra, de az is lehet, hogy a rövidpálca. Nekem lett három ilyen, egy olyan, és bár ez minden, csak nem szimmetrikus, az összhatás szempontjából nincs jelentősége.

Ha pontosításra van szükségetek valahol, csak szóljatok!

8x4

2011-08-05T23:29:00.000-07:00

8x4 darab kör a négyzetben összehorgolva, most már csak a kedvenc részem jön, a szegélykészítés. Legközelebbi jelentkezésemkor előreláthatóan kész terítővel és kisimult, világoszöld idegekkel jövök. Azt is kiderítem, hogy valóban léteznek-e lila tehenek. Addig is minden jót, de főleg jó időt mindenkinek :)

Hogyan vásároljunk sok fonalat lelkiismeret-furdalás nélkül?

2011-08-05T00:14:00.000-07:00

Az elmúlt napokban egy ingyenes anyagon dolgoztam. Piackutatásom során kiderítettem, hogy várhatóan sokatokat fogja érdekelni. :) Íme tehát a lépésről-lépésre leírás, amelyet a szerző gondosan ellenőrzött:

1. Nézzük át ruhásszekrényünket! Állapítsuk meg, hogy nincs egy rongyunk. Vagy van, de a kedvenc kardigánjainkat már annyit hordtuk (és hála a gyerek könyöközési szokásainak a bal karok passzéja annyira kinyúlt), hogy irodába nem szalonképesek többé. Legyen annyi önismeretünk, hogy tudjuk, ha nem visszük el charitybe, akkor annak ellenére tovább fogjuk hordani az irodában is, hogy csak magunkat blamáljuk.
2. Tehát minden gyanús kardigánt - és ha már itt vagyunk, pár más cuccot is - tegyünk szépen zacskókba és sétáljunk el vele a sarki ruhakonténerig vagy a legközelebbi gyűjtőpontig.

Ha eddig a pontig elértünk, akkor már tettünk egy nagy jót magunknak (selejtezés-helyfelszabadítás), és ha még látszólag nincs is szó fonalakról, ez a pár lépés is fontos része önmeggyőző és lelkiismerettisztító akciónknak.

3. Vessünk egy pillantást a tükörbe, és ismételjük át, milyen színek állnak jól nekünk. Ha még nem vagyunk ezzel tisztába, akkor a nagy fonalvásárlás előtt érdemes ezt tisztázni. Nekem pl. megváltoztatta az életemet az Találd meg a színeidet! című könyv.
4. Vessünk egy pillantást egy aktuális nőcis magazinba, vagy ha ehhez még az újságosnál sincs idegünk (amit nem csodálok), akkor nézzünk be ide és játsszunk kicsit az őszi divatszínekkel.
5. Állapítsuk meg, hogy van-e átfedés a saját alapszíneink és az idei ősz színei között. Ha igen, akkor könnyű dolgunk lesz a fonalvásárlásnál, ha nem, akkor pedig nincs is más módunk a kidobott kardik pótlására, mint a fonalvásárlás és saját kezű elkészítés. (ugye! Ne bízzunk semmit a véletlenre.)
6. Nevezzünk meg három lehetséges színt, amilyen színű kardigánra szükségünk lehet. Ha ebből kettőt meg tudunk venni, már jók vagyunk - ha amúgy stimmel a ruhatárunk, akkor két kardigán elég egy szezonra. (Na jó, ez mondjuk rám igaz, nem biztos, hogy másra is.)
7. Sminkeljünk és induljunk el kardigánmustrára! (A smink akkor is fontos, ha máskor hajlamos vagy elhanyagolni. Fogunk ugyanis olyan boltba menni, ahol muszáj jó benyomst kelteni.) Erre a célra én három órát szántam egy kellő üzletsűrűségű környéken. (Vigyázat, ekkor még kerüljük a fonalboltokat, ha lelkiismeret-furdalás nélkül akarunk vásárolni!)
8. Vegyük elő felelősségteljes családanya üzemmódú agyunkat, gondoljunk arra, hogy a gyerek (nem a fiú!) havonta rúg szét egy pár cipőt, majd menjünk be az alacsonyabb árfekvésű boltokba.
9. A kínálat átfutása után állapítsuk meg, hogy a kardigánok egyik felét 20 év és 34-es méret alatti, a másik felét 50 év és 42-es méret feletti nőknek tervezték.
10. A másik alacsonyabb árkategóriás boltba is kukkantsunk be, de csak azért, hogy lássuk, ez annyira nem a mi világunk már vagy másfél éve, hogy nincs értelme időt pazarolni.

11. Itt vegyünk egy nagy levegőt! Mondjuk szépen háromszor egymás után, hogy ALEGSZEBBKORBANLÉVŐNŐVAGYOK
és EGYSZÉPKARDIGÁNTJÓLKITUDOKHASZNÁLNIEGÉSZJÖVÖNYÁRIG. (szerk.megj.: ha a jövő nyár is ilyen lesz, mint az idei, akkor még július, augusztusban is, hehe.)
Majd elfelejtve a gyerek cipőelhasználási szokásait, forduljunk be egy érett, jól kereső nőknek vagy jól kereső pasival rendelkező nőknek kitalált üzletbe. Én most e célra a Peek&Cloppenburg-ot választottam, majd kommentben ki lehet egészíteni, hogy Mo-on mi van ilyen jellegű - akkoriban még nem tudtam, milyen fontos ilyen üzletekbe járni fonalvásárlás előtt.
12. Nézegessünk, próbálgassunk kardigánokat a célzott színekben! Adjunk időt bőven magunknak, ne hagyjuk magunkat befolyásolni holmi eladók képzelt tekintetétől. Az árcédula nézése ebben a fázisban szigorúan tilos! Nézzük, mi áll jól, mi kombinálható a meglévő ruháinkkal. Ha szoktunk ilyesmire gondolni, akkor nézzük meg az ápolási útmutatót is: lesz-e idegünk megfelelően mosni, gondozni a darabot. Válasszuk ki a két kedvencet! Persze csak olyat, ami csont nélkül, színre, méretben, stílusban passzol. Egy igazán jó üzletben valószínű lesz ilyen - nekem például kettő is lett.
13. Tadadadam! Most lehet ránézni az árcimkére!
Ez a pont talán a leginkább egyénileg változó, nálam mindenesetre egy 69,90 EUR és egy 119,90 EUR fogyasztói árú kardigán volt az, ami megfelelt az összes kritériumnak.
14. Ne vessük el azonnal, hogy megvesszük! Gondoljunk például arra a Salamander szandálra, amit még a szocializmus idején édesanyánk vásárolt magának (óriási luxus volt), és ami még hat év múlva is gyönyörű volt. Ugye, van amikor megéri az árát a drágább holmi. Gondoljunk arra, mennyi minden másra is elfolyik pénz, például havi egy szétrugott cipő és szezononkét két szétrúgott csizma csupán egyetlen gyereknek. Mi pedig egy kardigánt akár évekig tudunk hordani.
15. Ha a rábeszélési hadművelet mégsem sikeres - mint esetemben - vagy ha eleve a fonalvásárlás volt a cél, akkor most törjünk ki (magunkban, szép csendben) örömkiáltásokban!
16. Induljunk el lazán kedvenc fonalboltunkba (ha előrelátóak voltunk, akkor már ott a táskánkban a két kinézett fonalas projekt leírása), hogy ott aztán mindkét darabra elegendő fonalat vegyünk - szépet, különlegeset. Kevesebbért, mint amennyibe csupán egyetlen (az olcsóbb) kardigán került volna.

Hogy az elmélet mellé egy kis gyakorlatot is írjak: a képen szereplő fonal kid mohair, merinó gyapjú és selyem keveréke (Baby Seta, Lana Grossa), csudaszép rozsdavörös, és egy Doris Chan kendő készül belőle, ez a címlapmodell. A másik választott pedig egy sötétszürke baby alpakka (Inca, Lana Grossa), abból pedig egy ujjatlan kardi lesz, szintén Doris Chan. Szerintem megérte ez a kis háromórás bevezető komédia :D

Családos program Grazban - A nyugalom kertje

2011-08-04T00:26:00.000-07:00

Ideális esetben az ember nyaralás előtt két napig otthon fekszik és pihen, mélázik, álmodozik, hogy ne az utazás első pár napját töltse félkómás állapotban. Ez az ideális helyzet nekem nem adatott meg, így aztán el tudjátok képzelni, mennyire örültem, amikor kirándulásunk első délelőttjén véletlenül felfedeztem a nyugalom kertjét a Néprajzi Múzeum udvarán. Kis kirándulás az időtlenségbe: a belépés ingyenes, az élmény megfizethetetlen. Ráadásul épp sütött a nap is - némi kis esőcsöpögéssel tarkítva, de ezt megbocsátjuk.

Három függőágy várja a ringatózni vagy aludni vágyókat.

Egy fallal körülvett ágyban minden mást kizárhatunk a külvilágból, és nézhetjük az eget. Na jó, és hallgatózhatunk tenger zúgását a hatalmas kagylókat a fülünkre téve.

Ilyen a keleti kényelem - akinek van otthon kertje, annak ez talán semmi különös, nekem maga a Paradicsom.

Az illatboxban ülve levendulát és egyéb illatos növényeket szagolgathatunk.

Íme a művészettörténet egyik legértékesebb alkotása - a függőágyban fekve szemlélhetjük.

És még társasozni is lehet az asztaloknál.

Az itt töltött másfél óra volt az egyik olyan program a három közül, amit Do is láthatóan szeretett. (A fiúk sajna lemaradtak róla, mivel ezt a felfedezést a fiúk fiúkkal, lányok lányokkal című programpontunk alatt tettük.)

P.s.: Ha van a hétvége folyamán két szabadon felhasználható órám, akkor megnéztem volna még a múzeum állandó kiállítását, a Mindennapok kincseit is.

Graz ha esik, ha fúj

2011-08-02T05:49:00.000-07:00

Minden évben elhatározom, hogy jövőre most már tutira a tengerre utazunk
1. mert ott tuti jó az idő
2. mert ott amíg békésen olvasgatok a parton, a gyerekek békésen homokoznak és vizeznek.
Aztán valahogy mindig győz a józan ész, azaz hogy ne akarjunk légkondi nélküli pici autóban hat-nyolc órát utazni két olyan gyerekkel, akiknek még egy kétórás kocsikázás is kiveri a biztosítékot. Pedig még hőség sem volt. (És akkor még finoman fogalmaztam.)

S mivel nem a tengerre utaztunk, hanem csak ide, a szomszédba (Apahajó gyakorlatilag haza) az útra való felkészülésünk kimerült a strapabíró esődzseki vásárlásában. Mint utóbb kiderült, megérte a befektetés. Azért mi nem hagytuk magunkat, egyszer van nyaralás (na jó, idén kétszer, de csak mert nagyon jó gyerekek voltunk), akkor is érezzük jól magunkat, ha esik és hideg van. Kinn laktunk a zöldben, ilyen szépeket láttunk séta közben.

Hogy miket csináltunk még, arról pedig még írok, miután átnéztem a néhányszáz fényképet. ;)

Nyaralás gyerekkel

2011-08-01T10:00:00.000-07:00

Röpke válogatás a gráci hosszúhétvégénken a gyermekek szájából leggyakrabban elhangzott mondatokból: (a zárójeles részek az én kommentjeim)

Mikor érünk már oda? (Mindössze két órás útról beszélünk, ha ennél rövidebb lenne, akár otthon is maradhatnánk)
Ez a ház büdös.
Haza akarok menni.
Otthon akarok aludni a puha ágyacskámban. (A gyermeknek nincs ágya, csak egy nagyon kemény matraca - lévén alvajáró.)
Miért esik az eső?
A szemembe süt a nap, nem megyek tovább! (Ezt azért hallgattam volna többször is szívesen)
Fáradt vagyok. (séta közben)
Nem vagyok fáradt! (alvásidőben)
Apa büdös. (Nem az, csak azt kéri, hogy legyenek csendben)
Anya büdös. (Mint fent)
Anya és apa buta. (A visszaúton ezzel váltották ki a mikor érünk már oda? mondatot)
Nem akarok sétálni.
Nem akarok itt ülni tovább.
Utálom a nyaralást.
Miért van ennyi csupasz csiga.
A csigás házban nem akarok aludni.
Miért nem eszünk fagyit?
Miért nem megyünk strandra?
Nem ma akartam fagyit enni, hanem holnap, mert ma lecsöpögött!

Holnapi folytatásunkban néhány cuki fényképpel rácáfolunk arra, hogy kínzókamrába vittük a gyerekeket nyaralás címén.

Rózsaszín projektjeim

2011-07-24T10:07:00.000-07:00

Átmentei alkotói válság után újra itt vagyok. Azaz még nem tisztáztam, hogy melyik volt előbb, az alkotói válság vagy az általános. Hogy azért untam a fonalazást az utóbbi időben, mert halálosan fáradt voltam, vagy azért voltam halálosan fáradt, mert hanyagoltam a fonalas feltöltődést. Mindegy is - lényeg, hogy a fonalas holtpontnak vége. A másiknak, a fáradtságnak és fásultságnak még nem, de mit is várunk, ha júliusban egy hete túradzsekiben kell járni, állandóan esik és/vagy szélvihar van és átlagos napi alvással töltött időm hat óra körül van. A fény az alagút végén mégis látható, szerdától szabin vagyok, akár esik, akár fúj. Hogy ne kelljen tanácstalanul állnom a fonalaspolcom előtt, össze is gyűjtöttem a folyamatban lévő projektjeimet. A rózsaszíneket. Van még más színű is, de ne legyünk telhetetlenek - ha ezzel végzek a szabi alatt, már elégedett leszek, és ha csak a felével, már akkor is.

Itt van rögtön ez a pár kör a négyzetben horgolt folt. Tesómék kérték úgy nagyjából ezer éve, hogy horgojak nekik egy asztalterítőt lila színekből, hogy menjen a sötétlila függönyhöz. Akkor visszakérdeztem, hogy ne inkább varrjam-e, merthogy az gyorsabb, de azóta már annyi idő eltelt, hogy úgyis mindegy alapon mégis a horgolásnak ugrottam neki. Lilák, törtfehér, mályva, pink, bordó és szürke fonalakat használtam eddig. Hogy ilyenkre gondoltak-e, az még majd kiderül. Egy este max hatot sikerül abszolválnom, szóval biztos kell még vagy két hét, hogy kész legyen.

A leírást, amely itt található, kicsit módosítottam: az utolsó sorban a pálcacsoportok között csak egy lsz van, a sarkokban viszont három. Így ugyan egy kicsit kisebb a végső négyzet, de szerintem négyzetebb. Persze sok múlik azon, ki milyen szorosan horgol, ki kell próbálni.

Aztán itt egy egyszerű darab: Do-nak szerettem volna egy pulcsit, olyat, ami praktikus, nincsenek rajta lyukak, amibe játék közben bele lehet akadni. A fonal csodálatos, Pandora66-tól vettem a dawandán. Mondjuk meg kellett érte dolgozni, mert nem gombolyagban, hanem csak úgy összecsavarva kaptam meg. Az első tízdekának még mindig ott van egy része összegabalyodva, mert egy idő után feladtam. Aztán írtam neki, hogy avasson be, mit csinálok rosszul, hogy kell ezt szakszerűen. Persze semmi ördöngösség, a második adag már elég gyorsan ment, miután már tudtam a technikát. De a lényeg: a szín csodás, a vastagság ideális (zoknifonal), olyan puha, mint belefeküdni a mesebeli felhőbe. Ahhoz, hogy a pulcsi kész legyen, még minimum 20 óra munka hiányzik, ha nem 30. (Látom már, hogy nem lesz ebből a nyaralás alatt befejezés.)

Csak hogy legyen valami váratlan is, elmondom, hogy ismét nekiugrottam a csipkekötés megtanulásának. Hosszú út lesz, de megéri. Úgy kezdődött, hogy baromira elkezdtem magam sajnálni, hogy nincsenek itt barátaim (vagy mondjuk pontosabban NH-nééken kívül nincs, akit csak úgy spontán felhívhatnék, hogy helló, igyunk meg egy bambit.) És akkor összekaptam magam, és azt mondtam, hogy nyilván nem is lesznek, ha nem mozdítom el a popsimat a kanapéról. És akkor elmentem a Laufmasche szokásos pénteki kötős bulijára, találkoztam Ama-val, aki egyébként Anna, és aki úgy öt projektet kötött párhuzamosan azalatt az egy óra alatt, szóval rögtön tudtam, hogy rokonlélek. És kedvet kaptam tőle a kötésre. Mondjuk az is segített, hogy a boltban csodás fonalak voltak, persze csodás árakon. És amilyen fonaligényes a horgolás, ha mondjuk egy stólányi fonalat vennék onnan, akkor akár öltözködjek a Gucciból vagy mittudomén, más hasonló dizájnercuccokból, mert kábé az se drágább. Mennyivel más egy kötött stóla, harmadannyi fonal szükséges hozzá és mennyivel jobban érvényesül az a harmadannyi! Szóval fel van adva a feladat, egyelőre keresem a megoldást olyan rejtélyekre, hogy például hogy lesz nyolc sor leforgása alatt húsz szemből huszonhárom. Mondjuk azt, hogy nem adom fel, aztán majd meglátjuk egy hónap múlva.

Az utolsó három kép egy freeform sál projekt rollllernek - akárhány l-lel is írja a nevét. Tavaly kezdtem, szóval ideje lenne a sálszezonig már végére érni. Kitünteti a sálat, hogy régi be nem fejezett kötéseimet és horgolásaimat is beledolgoztam. Szerencsére tobzódom a különleges textúrájú rózsaszínes-lilás fonalakban, szóval csak az ihletre várok. Időnként jön, akkor kiegészítem egy újabb tenyérnyi darabbal. Úgy saccolom, ha lenne még tíz ihletett pillanatom, akkor végére is érnék. Szóval kedves rollller, csak türelem.

Bogyós és szőrös. Szerintem cuki.

Az olvasás 7 hete - harmadik hét

2011-07-20T11:14:00.000-07:00

Az e heti kérdések közül csak egyhez tudok érdemben hozzászólni, a többi eléggé könyvbloggerspecifikus téma. Na jó, a filmfeldolgozásos kérdés nem, de mert rendszeresen filmeket úgy 6 éve néztem utoljára, nem próbálok úgy tenni, mintha értenék a témához. Ami ezek után marad: Mi alapján választom ki a következő olvasmányomat?

Haladjunk visszafelé az időben - csak mert ez se olyan nálam, hogy egyszer kitaláltam egy szisztémát, aztán úgy is maradt. Jelenleg eléggé magamra vagyok utalva a könyvválogatásban, hiszen magyar nyelvű könyvekhez nehezen jutok, tehát maradnak a német könyvek: az amazonos rendelés vagy a Kuppitsch. Jobban szeretem a valódi könyvesboltokat, mint a netes rendelést, mert amit olvasnék, azt most és azonnal szeretném - lehetőleg már a hazaúton. Úgyhogy csak akkor rendelek, ha más út nincs. (Itt még az sem ellensúlyozza a rendelés lassúságát, hogy úgy kedvezményes a könyv - nagy bánatomra.) Így tehát a könyvválasztás úgy megy, hogy beszabadulok egy könyvesboltba és nézelődök. Egyes szerzőkre persze gondolkodás nélkül elcsábulok, de nincsenek előítéleteim, ismeretleneket is szívesen próbálgatok. Bécsi felfedezésem a könnyű műfajból Ildikó von Kürthy, aki a Brigitte-nek ír kis vicces szösszeneteket. Miután nemrég meghallgattam a "Freizeichen" című hangoskönyvét, elhatároztam, hogy nem ez lesz tőle az utolsó. Azt hiszem, a szórakoztató műfajban alig hallottam ennél jobbat, talán csak Conni Lubek "Anleitung zum Entlieben"-je vetekszik vele. Ez utóbbit a totális véletlen sodorta utamba, buszra vártam, és közben nézegettem a bolt elé kirakott hangoskönyveket - ennyi. Utána rekeszizomlázam volt napokig.

Aztán itt van a Hotel New Hampshire, amit a múltkoriban már említettem. Alig pár oldal hiányzik, ha ma nem is, de holnap befejezem. Ezt Apahajótól kaptam "mert bécsi" - szólt az indoklás. Egyébként máskor is előfordul, hogy régi kedvenc könyvét felfedezi antikváriumban és hazahozza nekem csak úgy - szóval még talán ő ajánl nekem leggyakrabban könyvet. A családban egyébként az a normál eset nálunk, hogy könyvet ajándékozunk. Sokszor előfordult már, hogy olyat kaptam meg, amit magamtól eszembe sem jutott volna megvenni, de még kölcsönözni sem, de aztán - - néha csak évek múlva - szívesen olvastam.

Régebben sokkal szisztematikusabb voltam. Amikor például Do megszületett, beiratkoztam a gyerekkönyvtárba, kikölcsönöztem Boldizsár Ildikó Gyermekirodalom című könyvét, aztán pedig szép sorban minden regényt, amiről a könyvben írt. Kiegészítve azokkal, amelyek a polcokon keresgélve még megtetszettek.

Még annál is régebben tematikus éveket csináltam. Volt például Japán-év. Abban szerepelt japán konyhától az origamin át a Koestler-féle könyvig minden. S persze haikuk is. Így egy év alatt egész sok tudást lehet felhalmozni, és a legjobb, hogy mivel valamire ki van hegyezve a szemem, ott is észrevettem japán vonatkozású dolgokat, ahol egyébként átsiklottam volna felettük.

S egy utolsó régi módszer - bár ehhez sokkal többet kellene olvasni, mint mostanában szoktam - a szerzők "végigolvasása". Volt Szabó Magda- és Luise Rinser korszakom, talán ez volt a két leghosszabb. Van egy barátnőm, aki nagyon következetesen csinálja ezt, évente választ új szerzőt, és amihez csak hozzájut, elolvassa.

Ami örök és töretlen, nem függ gyerektől és szabadidő mennyiségétől, az a szakácskönyvek iránti vonzalmam. Ebben az egyetlen szempontom, hogy kerülöm a divatszakácskönyveket. Minél elszálltabb, minél különlegesebb, annál jobb! Ja, hogy ez azért lehet, mert főzni a legritkább esetben szoktam belőlük? Hát jó, beismerem.

A változatosság kedvéért

2011-07-19T12:24:00.000-07:00

... könyvesblogokban nézelődtem. Úgy kezdődött, hogy válaszolni akartam a heti molyos körkérdésre - hogy hogy folytatódott, azt sajnos már nem tudom. Így van ez a blogszörfözéssel ;)

S bár idő hiányában még nem írtam meg saját válaszomat, már legalább azt tudom, hogy melyik témáról fogok írni ezen a héten. Arról, hogy mi alapján választom ki a következő könyvemet. Meg arról, hogy régebben hogyan választottam ki. Meg arról, hogy ismerek valakit, és ő hogyan választja ki. Három különböző módszer, és szerintem mindhárom remek!

Annak a kedvéért pedig, aki már alig bírja kivárni az újabb könyves témájú bejegyzést, addig is egy remek linket hadd ajánljak: ha a könyves szenvedélybe egy kis változatosságot szeretnétek belevinni, akkor itt egy remek kis lista. (Németül olvasók előnyben, a többieknek ajánlom a google translatort, az még külön remek szórakozás!) Tudom, tudom, ez csak a szoknya fellibbentése a bokáról, és nem fair - mentségem szokás szerint, hogy túl hosszú a to do listám. Addig is, amíg ledolgozok pár tételt belőle, a legjobbakat Nektek!

Ha már a lekvárnál tartunk...

2011-07-15T23:22:00.000-07:00

... hadd mutassak egy kis burgenlandi csemegét!

Június végén Eisenstadtban jártam, s a konferencia szünetében kihasználtam az időt egy kis városnézésre. A szokásos látnivalók is lenyűgözőek (pici városka, óriási és szép kastélyparkkal. Semmi megcsinált stílus meg természetellenes formára vágott fű, fa, bokor, csak dombok, kis tavacska, öreg fák. Az egész piknikezésért kiált, remek röpkirándulásprogram!) De hogy visszatérjek a tulajdonképpeni témámra: a főutcán tartott biopiacot is pont kifogtam (nem tudom, hogy minden nap van-e vagy csak szerencsém volt), és egy pici standnál nem tudtam ellenállni. Két üveg különleges lekvárt, egy üveg gyümölcslikőrt és egy levendulás cukrot hoztam haza vásárfiának.

(Lábjegyzet: viszonylag sokat utazok hivatalosan, és állandóan szenvedek azzal, hogy mit vigyek a gyerekeknek meglepetésnek. Mert részben várják, részben természetes is, hogy vigyek ajándékot. Na de ilyen utazásokkor nincs túl sok szabadidő vásárolgatni, pláne ha ezt se tudom, egy idegen városban hol kezdjem. A másik kiábrándító, hogy a turistagiccs mellett ritkán lehet igazán speciális dolgot kapni, olyat, amit ne tudnék Bécsben is a sarki boltban megvenni. Most először éreztem, hogy igen, végre valami olyat viszek, aminek örülnek is, ami nem bóvli, nem egy újabb lom, hanem helyi specialitás és tényleg az volt az érzésem, hogy igen, bár nem tudtam, de pont ezt kerestem. Mindezt pedig abszolút vállalható áron. Éljenek a biogazdák!)

Az egyik lekvár különösen érdekes: csilivel és csokival készült. Még nem bontottuk fel, de nem várhatunk sokáig, nagyon kíváncsi vagyok.

Egyébként újabb adag készült a mentás citromos kajszilekvárból. Ezúttal annyit változtattam, hogy a mentából nagyobb adagot tettem bele, de nem apróra vágva, hanem egészben, s a főzés végén ki is emeltem (nehogy emiatt romoljon el idő előtt), ezenkívül némi citromhéj is került bele, biocitromból persze.

(Lábjegyzet: a biocitromot eredetileg azért vettem, hogy citromos spagettit készítsek a la Nordsee - na talán ez is eljön egyszer)

És még egy lekvárrecept, egy rövid esti próbálkozás: 10 szem szilvához 4 kajszi, ehhez még némi zselésítőcukrot tettem, ami maradt legutóbbról (a gyümölcs súlyának egyharmadát), és jó sok fahéjat. Egy kisebb üvegnyi lett, másnap azonnal ki is próbáltuk, fenséges!

Persze teljesen más így lekvárt fözni, mint gyerekkoromban. Annakidején a saját óriási kertben annyi gyümölcs nőtt, hogy hatalmas mennyiségeket kellett eltenni, gyakorlatilag azért, hogy megmentsük a rothadástól. Így a lekvárfőzés inkább kötelesség volt, mint hobbi, és óriási mennyiségekben folyt, nem volt nagy kísérletezés meg gyümölcsfajták keverése, extra ízesítgetés. Én most a piacról veszem kis mennyiségben a gyümölcsöt (kivételek persze vannak, pl a tegnap kapott két kilónyi barack, amit magam szedtem), ilyenkor már csak a cipelés miatt sem tudok nagy mennyiségekben gondolkozni. Ezért aztán a lekvárfőzés laza esti kikapcsolódás, könnyed kísérletezés. Nem csinálok nagy adagokat, és télig biztos nem tart ki. Ráadásul nem is tudom, hogy tartósítószer nélkül, hideg pince hiányában megmaradna-e addig. De nem is ez a lényeg, csak lubickolok az élményben és amit nem tudunk gyorsan megenni, azt elajándékozom. Most már csak az hiányzik, hogy üvegfedőket horgoljak - remélem, a napokban sikerül egy leírást is írnom róla. Addig is kellemes lekvárfözést!

Az olvasás 7 hete - első és második hét

2011-07-13T13:07:00.000-07:00

Mert ilyen vagyok: tervezem, hogy ebbe aztán beszállok, aztán jól elalszom az első hetet. Biztos valami tudattalan cucc ez is, mert az első heti kérdések nem annyira villanyoztak fel. Ez a ki adott először könyvet a kezembe téma ugyanis olyan nekem, mint a ki adott először kanalat a kezembe. Nyilván a szüleim, de hogy mikor és mit, azt már legjobb szándékkal sem tudom felidézni. Mindenesetre valószínű korán, mert nem emlékszem olyan időre, amikor nem volt a kezemben könyv. Arra viszont igen, hogy az első, ami két példányban volt meg, az az Óz, a nagy varázsló volt, 8. szülinapi zsúromra hozták ketten, még a lányok nevét is tudom, meg azt, hogy citromos tortám volt. Így van ez, ha az embernek egyetlen szülinapi zsúrja lehetett egész gyerekkorában. (Megjegyzem, szüleim averzióját a zsúrokkal kapcsolatban nagyon is megértem, miután már én is rendeztem egyet.)

Na de vissza a második heti témához: könyvtár vagy könyvvásárlás, e-book vagy papír. A válasz egyszerű. Az első kérdésben a praktikum dönt. Volt ugyanis egy íve ennek az egésznek: gyerekkoromban a sok otthoni könyv mellett azért a könyvtárbajárásra is szocializáltak, élénken emlékszem még a csigás képeslapokra, amiket a késedelmek miatt küldött a gyerekkönyvtár. Valószínű díjakat nem túl gyakran szedtek be, vagy ha igen, akkor a) számolatlanul állt otthon a pénz (nem így emlékszem) b) a szüleim nagyon fontosnak tartották, hogy mégis megtanuljuk, hogy könyvtárba márpedig jár az ember (akkor már ez valószínűbb).
Persze igazán felnőttnek akkor éreztem magam, amikor saját könyveket vásárolhattam. Ezzel kapcsolatban persze nagy öniróniával szoktam mindig mondani, hogy más egyetemista korában bulira meg jó cuccokra költ, nekem ilyesmi már szóba se került, viszont lett annyi könyvem, hogy azóta minden költözködéskor azt kívánom, bárcsak lettem volna csinibaba meg partyarc.
Azért az egyetemet nem lehet megúszni jó so könyvtározás nélkül - aminek kézzelfogható haszna is van, épp altatja a gyerekeket, de azt hiszem, itt kissé eltértem a tárgytól. Szóval szerettem a könyvtárat, mert nyugi volt és légkondi, meg tanulóhangulat, de jobban szerettem a könyveket birtokolni. Értsd: bevittem a saját könyvemet olvasni a könyvtárba. Nem csak a birtoklás miatt, hanem mert csak akkor tudok figyelni egy szövegre, ha összefirkálhatom. (Ez okból utálok pl netről olvasni) Könyvtári könyvet pedig nem firkálunk össze.
Aztán jött az az életszakasz, amikor már nem akartam több könyvet, mert nem fért több polc a lakásban. Vagy fért volna, de nem tudtuk biztosan, hogy a következőbe fér-e majd. És milyen igazunk volt, ebbe a mostaniban például már így is túl sok a bútor az alapterülethez képest. Alig vásároltam évekig, és újra könyvtárba jártam - ekkor már nem a nyugalom, hanem a kölcsönzés kedvéért.
Most ott tartok, hogy egy ideje nem járok. A munka mellett a két-három hetes kölcsönzési idők értelmezhetetlenek nekem. Csomószor késtem a visszavitellel, minek következtében végig nem olvasott könyvekért csillagászati összegeket fizettem ki. Úgyhogy most inkább veszek, és lassacskán, a saját tempómban olvasok. Most éppen ezt. Zseniális. Sajnos magyarul nem kapható - talán le se fordították.

S hogy e-book vagy papír? Ennyi költözéssel a háta mögött elméláztam már az e-book előnyein. De vajon túlélném-e, ha elveszteném az egész könyvtáramat egy e-olvasó elvesztésével? Nem akarom megtudni. Akarok viszont egy könyvben aláhúzni, ha úgy szottyan kedvem, akarok benne úgy keresni tudni, hogy valahol az utolsó harmadban jobbra fent volt egy mondat. Régimódni vagyok, mit tegyek.

p.s.: Ti tudtatok erről a könyves játékról? És van kedvetek beszállni?

Mentás-citromos baracklekvár

2011-07-11T12:14:00.000-07:00

Úgy voltam én a sárgabarack lekvárral egész idáig, hogy nyugodtan állhatott a polcon évekig, eszembe sem jutott enni belőle, valahogy túl édesnek találtam. De mert ma kaptam egy adag sárgabarackot egy kolléganőmtől, és sütni nem volt kedvem, inkább kísérleteztem egy kicsit.

1 kiló sárgabarackot - mag nélkül mérve - aprítóval összepépesítettem (nem folyékonyra, de nincsenek benne túl nagy darabok), lábasba tettem fél kiló zselésítő cukrot, hozzátettem fél citrom levét és három ágnyi mentalevelet. Főztem és öt-hat percig forrni hagytam, aztán kiötöttem üvegekbe, fedelet rácsavartam, majd fejjel lefelé fordítottam, mert ez volt a cukor használati utasításán. Három kisebb üvegnyi lett belőle, plusz egy kevés maradék, mondhatni tesztadag. A vizsgán átment, barackos és mégis savanykás. Lehet, hogy megszeretem a baracklekvárt?

Crazy Zauberball kendő és egy valódi meglepetés

2011-07-07T10:14:00.000-07:00

Úgy esett, hogy épp a szülinapomra beszéltünk meg egy randit Ágival , a helyszín pedig az 1001fonal.hu offline üzlete volt, a Mamami, a Tátra utcában. Kati, a bolt megálmodója úgy mutatta be a fonalakat, mintha saját gyerekei lennének - ami nem is csoda, tényleg különleges a választék, csupa prémium fonal, csupa tűre kívánkozó árnyalat. A rengeteg szépség közül végül egy gombóc Crazy Zauberball fonalat választottam, mégpedig ezt a találóan Papagei-nak nevezett árnyalatot.

Tudni kell, hogy nézem már egy ideje ezt a fonalat. Birizgálta a fantáziámat a sokféle harsány szín. Ugyanakkor nem voltam biztos benne, hogy ezeket a harsány színeket szeretni tudnám feldolgozott formában is. (Mert gombolyagban könnyű szeretni a fonalakat, a gombolyagok olyanok, mint a kölyökkutyák. Na de mi van, ha megnőnek és már nem olyan kis gombócok - akkor igazán kihívás szeretni őket.)

Hogy gyorsan tesztelhessem, gyorsan meg is horgoltam, egyszerű granny minta, csak annyival levegősebb, hogy két pálca, két láncszem váltakozik. Ez az aprócska módosítás sokkal csipkeszerűbbé teszi a kendőt. S hogy honnan vettem erre az egyszerű, de nagyszerű változtatáshoz az ötletet? Ebből a csudaszép könyvből, amit Ágitól kaptam szülinapomra. Te jó ég, meg se érdemlem, nem voltam én ilyen jó gyerek egész évben, de ha már kaptam, nagyon köszönöm! :) És úttörő becsület szavamra fogok is belőle horgolni még a nyáron.

Van benne sok jó minta, de nem is a minták miatt olyan jó és izgalmas a könyv, hanem a technikák miatt. Bőven van mit tanulnom, például a broomstick lace öltést, amit egyelőre mérsékelt sikerrel próbálgatok (túl szorosan csinálom valószínű), meg a tuniszi horgolást, meg a hairpain lace-t, ami egyelőre még nem fér a fejembe, de reménykedjünk, hogy ehhez is felnövök egyszer. Köszönöm, Ági - és nemcsak a könyvet!

Ja igen, el ne felejtsem, hogy kendő ezzel a vad színnel együtt is átment a tesztelésen, megszerettem!

Egy különleges projekt

2011-07-05T13:06:00.000-07:00

A "különleges" jelző nem ennek a kb. 25x25 centis freeform horgolásnak szól, hanem a nagyobb projektnek, amiben csak egy kis csavar ez a darab. De messzebbről kezdem, mondjuk Ádámnál és Évánál, azaz a WU listánál. A WU lista egy levelezőlista - eredetileg a bécsi WU-n tanuló magyar diákoknak, azóta viszont boldog-boldogtalannak, aki Bécsben él és magyar. Remek találmány - segítségével találtam 24 óra leforgása alatt bébiszittert (nem is akármilyet!), itt lehet elcsípni olcsó vonatjegyeket, telekocsit szervezni hétvégén, szert tenni megbízható mesteremberekre, megtudni, hogy milyen mobilelőfizetést érdemes venni, tájékozódni arról, hogy az Orangways éppen mikor és miért nem közlekedett.

Szerveződnek bulik és kapok tippet, hogy hol vehetek papírsárkányt, de a fölöslegessé vált gumicsizmát is el lehet passzolni. Egyszóval remek kommunikációs platform, ahogy ezt divatosan mondják. Felülír minden olyan klisét, hogy a magyarok csak veszekednek egymással és mindenki ott fúr, ahol tud. Valahogy jót tesz a kinti levegő vagy mittudomén, lényeg az, hogy a WU lista szinte minden problémára kínál megoldást pusztán azzal, hogy elég sokan vannak rajta és elég kedves emberek. Tudják, hogy milyen jó, ha segítenek rajtuk mások a gázban, ezért aztán ők is segítenek.

Ez volt a hosszú bevezetés - de talán nem bánjátok. Szóval a WU listán jött múlt héten egy fura kérés: egy konduktor lány azt írta, hogy az egyik betegének születésnapjára tapogatófalat szeretnének készíteni, ehhez kért mindenféle apróságot, kanalakat, kockákat, mindenféle kütyüt, aminek érdekes tapintása van. Rücskös szövésű anyag is volt a kívánságlistán, amitől persze egyből beindult a fantáziám.

Elővettem a bolyhos, selymes, pomponos és szőrös fonalaimat, persze a fiús színűeket, és nekiálltam. A narancssárga fonal egyébként egy gombolyagon belül is nagyon sokféle tapitású, mondjuk azt, hogy erre a projektre találták ki.

Már alig várom, hogy az elkészült falról kapjak egy fotót, mert bevallom, még nincs előttem teljesen, hogy fog kinézni. Mindenesetre örülök, hogy hasznossá tehettem magam, és megbeszéltük a szervező lánnyal, hogy ilyesmire bármikor befogható vagyok. Na de a lényeg: annyira jó látni, hogy vannak emberek, akik ilyen remek ajándékot találnak ki egy betegük számára, megszervezik, végigmennek a városon és begyűjtik a tapogatótárgyakat, aztán összeépítik. Nyoma sincs elgépiesedésnek meg kiégésnek - félek a patetikus nagy szavaktól, de erre tényleg nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ma találkoztam egy emberrel, akiben szeretet van. És örülök, nagyon.

Vasárnapi zárvatartás

2011-07-01T12:45:00.000-07:00

A külföldre költözés egyik legnagyobb előnye, hogy amikor egy konferencián magyarokkal találkozom, akkor 1. rettentően örülök 2. megragadom a lehetőséget, hogy vadidegenekkel az anyanyelvemen beszélgessek. Furán hangozhat, de nekem ez utóbbi nagyon hiányzik. (Természetesen csak a juhtúró után)

Lényeg a lényeg, tegnap a burgenlandi pörkölt után még sokáig beszélgettünk a magyar asztaltársakkal - többek között arról is, hogy mit szeretek Bécsben. Erről a témáról persze vég nélkül tudnék ömlengeni, és szerintem írtam is eleget róla. Egy dolog viszont eddig még kimaradt, pedig visszanézve az elmúlt tíz hónapra, talán a legfontosabb összetevője a jóllétemnek. Ez pedig a vasárnapi zárvatartás.

Bécsben - illetve egész Ausztriában - vasárnap zárva vannak az üzletek. Oké, vannak kivételek: a pályaudvarokon és a kórházakban lévő élelmiszerboltok. Sőt, nemrég felfedeztük, hogy a belvárosban van egy pékség, ami kinyit - nyilván azért kapott erre engedélyt, mert kávéházat is működtet. (Már ha lehet kávéháznak nevezni, hogy egy magas asztalnál állva ihatsz egy kávét.) De egyébként szigorú a tilalom, még karácsony előtti vasárnapokon sem lehetett vasárnap ajándékok után rohangálni.

Persze, hogy furcsa volt az elején. Nem mintha otthon természetesnek vettem volna, hogy vasárnap plázázzak, de kényelmességből, feledékenységből azért előfordult, hogy valamit vasárnapra halasztottam. És persze az IKEA nagy kísértés volt. Hát itt nincs kísértés. Tervezés van, meg tudatosság. Hogy amíg a pelenkás korszak tartott, addig már legkésőbb szombat délelőtt meg kellett saccolni, elég lesz-e az otthoni tartalék hétfőig, s ha nem, akkor intézkedni. Volt, hogy szombaton délután zárás előtt sikerült még az utolsó pillanatban bejutnom a boltba - kitolva ezzel a kényszerű szobatisztává válási próbálkozást. És volt már olyan is, hogy valami okból nem vásároltunk be szombaton, és vasárnap nem épp vasárnapi ebéd volt, hanem valami olyan, amit a vészhelyzetkonzervekből össze lehetett hozni. Meg olyan is, hogy az elmaradt bevásárlás helyett valahol házon kívül ebédeltünk. Végül mindig megoldódott valahogyan a dolog, és nem bánom, hogy nem úgy, hogy vasárnap vásároltunk be.

Szeretem ugyanis ezt a bécsi ritmust. Szombaton lassan indul a nap, és ezt megtehetjük, mert a sarki bolt sem csak délig van nyitva, hanem ötig. (Vagy hatig? Nem is tudom, lényeg, hogy sokáig.) A nyugis reggeli után még mindig nyugisan folytatjuk, mehetünk játszótérre vagy múzeumba vagy sétálni csak úgy. Aztán ebéd, és délutáni szieszta. A nagybevásárlást - ami nem autós teszkózást jelent, hanem a környékbeli boltok egyikének meglátogatását - a gyerek(ek) alvásidejében intézem, tehát nincs az a hülye érzésem, hogy még hétvégén sincs idő velük foglalkozni. Mire felébred(nek), már kipipáltuk a beszerzőkörutat, van otthon másnapra ebéd és hétfőre uzsonnánakvaló is, feltankoltunk a nálunk sosem elég tejből, van mosószer és éjszakára pelenka is, úgyhogy akár indulhatunk is a délutáni programra. A vasárnap pedig teljesen a miénk. Amíg szombaton sokan vannak az utcán nagy szatyrokkal, addig vasárnapra teljesen belassul a város. Van, aki reggelivel egybekötött mozimatinéra megy, van, aki templomba, van, aki csak ebéd előtt kel ki az ágyból: nekik találták ki a vasárnapi brunch intézményét, amit több vendéglő kínál. Az emberek szép ruhában vagy lazán, sétálva vagy fülhallgatóval a fülben és kocogva élvezik a semmittevés napját. Nincsenek tömött szatyrok a kézben, nincs tülekedés, legfeljebb egy jobb fagyizó előtt. Zseniális életérzés, amit csak akkor lehet tapasztalni, ha mindenki egyszerre "nemvásárol". (Oké, biztos van, aki elzarándokol a pályaudvari boltokba, de ők most nem érnek.)

Mióta ezt a sokat utazós és 40 órás állást megkaptam, nagyon tudom értékelni a családdal együtt töltött időt. És nagyon értem, hogy mit jelent egy olyan hétvége, amikor csak telefonálni tudunk egymással. Nem igazán kárpótol, ha cserébe egy hétköznapon szabad lehetek. Oké, lehet haladni a házimunkával, lehet kicsit lazulni, de nem látom a gyerekeket, hiszen ők olyankor nincsenek otthon. Ilyenkor úgy néz ki, hogy egyhuzamban 12 napig alig tudunk egymásról. Az a pár óra esténként, amikor hullafáradt vagyok és amúgy is csak a napirend ledolgozására van idő, nem hoz sokat sem nekem, sem a gyerekeknek. A hétvégi egybefüggő szabadidőben tudjuk bepótolni, amire hétközben nem marad energia, idő. Emiatt is nagyon örülök a bécsi vasárnapi zárvatartásnak. Oké, hogy így is vannak a buszvezetők, orvosok, ápolók, stb, akik nem tudnak a hétvégén a gyerekeikkel lenni. De a bolti személyzet legalább igen. Mert orvos nélkül nem lehet meglenni vasárnap sem, de bevásárlás nélkül igen. Sőt, lazán. Sőt, szerintem jobban is, mint vele.

Nagyjából sejtem, hogy ezzel a véleménnyel kisebbségben vagyok Magyarországon, és hogy a vita a témában nem fog arra vezetni, ami szerintem jót tenne. Nagyot rontana egyes politikusok népszerűségén, és a népszerűség nagy kincs, nem hiszem, hogy feláldoznák. Kár, mert egy egészen új életminőséget ad, ritmust, kilégzést. A zsidó hagyomány szerint akkor jön el a Messiás, ha egész Izrael egyszerre megtartja a sabbatot. Szerintem akkor, ha egy vasárnap senki nem megy bevásárolni. Na, de viccen kívül - ti mit szóltok a vasárnapi zárvatartás gondolatához? El tudnátok képzelni?

Tanítható-e a kreativitás?

2011-06-27T13:37:00.000-07:00

Ha a kérdésre igen-nem választ tudnék adni, akkor nem pazarolnék a témára egy posztot. Szóval előre szólok, a kérdés a végére is kérdés marad. Ritkán írok mostanában gyereknevelésről - de talán van még itt, akit ez is érdekel. (Van?)

Tudományos körökben persze azzal kellene kezdeni, hogy definiáljuk, mi is a kreativitás. Én most - tudva azt, hogy még biztos sok mást is jelent - csak arra gondolok kreativitás alatt, hogy valakinek a fejében a megélt hétköznapi dolgok, események hatására kialakul egy kép, egy idea és azt - ha akarja - létre tudja hozni úgy, hogy mások is megközelítőleg azt lássák, amit az illető a fejében. Azt gondolom, hogy ez több, mint kézügyesség. Sőt, még olyat is el tudok képzelni, hogy valakinek csak az idea van meg, s esetleg nem tudja ugyanazt létrehozni, megláttatni, ennek ellenére kreatívnak nevezem, ha legalábbis megvan benne ez az igény és meg is próbálja. Ha ugyanis ez stimmel, és csak a megvalósítási képesség hiányzik, akkor valószínűleg egy idő után a megvalósítás is sikerül. Abban ugyanis szinte teljesen biztos vagyok, hogy a kézügyesség, tehát a technikai rész tanítható és tanulható.

Elmondom azt is, miért foglalkoztat mostanában a téma. A gyerekszobai rendrakás mindennek az oka. Egy átlagos este úgy néz ki nálunk, hogy minden szét van szóra, de a minden igazából nem sok. (Vendégek szoktak csodálkozni, hogy csak ennyi játékunk van otthon, én meg másoknál szoktam csodálkozni, hogy uramatyám, mennyi játék, ebben mi biztos megfulladnánk.) Nálunk a duplo és a favonat a favorit Kristóf oldalán, Do pedig nagyjából minden szabadidejében rajzol. Na jó, az utóbbi hónapokban a társasjátékok is érdeklik, de azok csak egy ideig. A rajzolás illetve egyéb alkotás viszont mindent visz. Minden este annyi használt rajzlapot és egyéb alkotást szedek össze, hogy ha egy hétig nem raknám el ezeket, akkor bokáig gázolnánk rajzokban. Már nem nagyon van olyan polcfelület, ahova még lehetne újabb 3D alkotásokat elhelyezni. Kidobni nincs szívem, elrakni nincs hely - patthelyzet. Na de ez most nem lényeg. A lényeg az összehasonlítás: Do rajzol, barkácsol, alkot, Kristóf alig. Ha, akkor persze élvezi, de korántsem annyira fontos kifejezési mód ez számára, mint Do-nak az ő korában (vagy mondjuk azóta, hogy ceruzát fog a kezébe szinte állandóan).

Miből tudjuk, hogy élvezi, ha rajzol? Abból, hogy pl. a Collegium Hungaricum festős játszóházán nagy odaadással festett ki egy gipszmaszkot először bordóra, aztán feketére, végül bronzosra. Ugyan az alsó rétegeket nem lehetett látni végül, de nagyon fontos volt, hogy minden réteg tökéletes legyen. Vagy olyan is többször előfordult, hogy hétvégi különprogramon (amikor tudatosan csak én voltam csak vele otthon) festést kért. Ilyenkor leginkább a technika érdekli: nyomdázni akart parafadugóval vagy krumplival, ujjfestékezni, fűzni. Nem az volt a lényeg, hogy valami eszébe jutott és azt le akarta rajzolni, hanem a technika.
Amikor tehát azt mondom, hogy a kreativitást nem lehet tanulni, akkor arra gondolok, hogy megmutathatok én sok-sok technikát, mit kezdjünk a festékkel, a zsírkrétával, mi mindenre jó a színes papír, sőt a különböző papírok, a ragasztó, egyéb anyagok - ez még nem hozza magával azt, hogy a gyerek (vagy felnőtt) akarjon bármit is rajzolni vagy létrehozni. A "na de mit rajzoljak, nem jut eszembe semmi?" kérdés a jellemző erre az állapotra. Meg az is, hogy ha valakinek megmondjuk, hogy mit csináljon és megmutatjuk a technikát, akkor nagyon szép dolgokat is képes készíteni. (Ezen a fokon aztán sokan felnőtt korukban is megragadnak, ezt nevezzük másolás-biznisznek, de ez csak mellékszál.)

Rudolf Seitz Kreative Kinder c. könyvében azt írja, hogy a gyerekek kreativitását leginkább azzal fejleszthetjük, hogy hagyjuk őket élni, mégpedig úgy, hogy minél több észlelési lehetőséget adunk nekik. Azaz: ha a gyereket elvisszük állatkertbe, jó eséllyel lesz kedve utána állatokat rajzolni. Jó eséllyel - de nem feltétlenül. Ahogy ez esetünkben is történik. Kristóf ugyanis az állatkert után mesél az állatkertről, azt mondja, hogy állatkertről álmodott (ami nagy szó, mert amúgy mindig, kivétel nélkül a Mikulásról szokott, legalábbis ezt állítja.), de még véletlenül se rajzol állatkerteset.

Félreértés ne essék, nem esik nehezemre elfogadni a tényt, hogy Kristóf nem az a rajzolós típus. Inkább csak csodálkozom, mert nem ehhez vagyok hozzászokva. Meg felteszem magamnak a kérdést, hogy kell-e ezzel foglalkozni, fejleszteni (például azért, hogy az írás majd könnyebben menjen neki az iskolában) vagy egyszerűen tudomásul vehetem, hogy ő másban erős. De könnyebb lenne neki, ha erősebb lenne belső képek külső kifejezésében? Vagy egyáltalán kell törekedni arra, hogy könnyebb legyen? Tudná, ha akarná, csak nem akarja, mert elég neki a belső kép is? (Ez a verzió egyébként nem lenne elképzelhetetlen a személyiségét figyelembe véve.)

Do esetében teljesen más a helyzet. Nála is azt látom, hogy a kreativitás nem tanítható - de nála azon, hogy egyértelműen kreatívabb, mint én. Nemcsak az, hogy két éves kora körül gyakorlatilag lerajzolt egy képet, ami vonalvezetésében és kompozíciójában megtévesztésig egy Chagall-grafikára hasonlított. És amit egyébként soha nem látott előtte, tehát az ő fejéből pattant ki a gondolat. De az utóbbi időben tényleg meglepő, hogy mi mindent kitalál és meg is valósít. Tütüszoknyát papírból. Táskát. 3D képeket mindenféle tárgyak felragasztásával. Térképet. Szabásmintaívet. Szárnyas oltárt. (Hozzáteszem, a templom, ahova járunk, inkább modern és egyáltalán nincs oltárkép, de az ő szárnyas oltárján még angyalok is vannak fenn, valamint az egész szárnyas (a szárnyak a bevágások, lásd a bejegyzés első képét) és a kép hátulról van beleragasztva a keretbe.) A végeredménynek nem mindig "szép" a kivitelezése, azaz nem mindig elégedett vele. A fejében nyilván még sokkal tökéletesebb, mint ahogyan végül sikerül. De engem már a gondolat is lenyűgöz, amit eszébe jut megvalósítani. Nekem nincsenek ilyen gondolataim, következésképp nem is tudom megtanítani neki. Újabb bizonyíték arra, hogy a kreativitás nem tanítás kérdése, hanem van vagy nincs.

Mondom ezt úgy, hogy bár ezek az érvek kétségkívül érvek, azért nem vagyok biztos benne, hogy a másik oldal mellett nem szólnak-e ugyanúgy tapasztalatok. Ti hogy látjátok? Tanítható a kreativitás? Vagy: melyik része tanítható, melyik nem? Mivel lehet segíteni, hogyan lehet fejleszteni otthon? Ti hogy csináljátok?

Tengerpart Bécsben

2011-06-23T05:28:00.000-07:00

Találós kérdés: vajon hol készült ez a kép? Talán Afrikában? Vagy Olaszországban? Megfejtés a kép alatt.

"Nem, nem, nem lakunk mi olyan messze" - idézhetnék gyerekkori kedvenc mesekönyvemből. Nem, dehogy voltunk Afrikában vagy Olaszországban, sem más egzotikus tájakon. Csak kiugrottunk a Donauinselre, egész pontosan ide.

A Wasserspielplatz egyesíti a tengerpart és a kertes ház előnyeit, kiegészítve még a gazdaságosság tagadhatatlan vonzerejével. Az utazás ugyanis lakástól a helyszínig kábé 35 perc, metróval elérhető - erős idegzetűek biciklivel érkeznek. Az időjárás ugyan némileg rizikós, esetünkben délelőtt tavaszias, délután viszont augusztusi hőség, tehát ha átlagolunk, egy kellemes június végi napot kapunk. Adott a homokos part, egyes részeken a kiskavicsos meder, vannak pálmafák, a víz pedig garantáltan fulladásbiztos még bébiknek is. Éljen a szülők stresszmentes pihenése - ehhez képest mi az, hogy a beúszásokról le kell mondani.

Ha van ilyen pumpálni- vagy tekernivaló, akkor Kristóffal egy darabig biztos nincs különösebb tennivaló.

Anya pedig nyugodtan fényképezhet kavicsokat.

Ha ezen a fémizén ugrál valaki, akkor két dolog történhet. Ha elég nehéz az illető, akkor a ráugrástól víz fog feltörni. Ha meg nem, és elcsúszik a vizes fémen, akkor napokig sivít, hogy fáj a feneke.

Ez a híd is remek, igazi dzsungelfíling, s ha többen másznak rajta, akkor dübög rendesen. Két végén létra van, azon is remekül le lehet esni, teszteltük.

Aztán van még a tutaj, amit kézi erővel lehet hajtani, s bár a gyerekek erre a feladatra szívesen alkalmaznak felnőtteket, de ez igazán szükségtelen, gyerekek is meg tudják oldani a feladatot. És ha véletlen beleesnek a vízbe, az se veszélyes, itt is csak vagy térdig ér. A vicces harcsaszoborból időnként szökőkút lesz, háttérben pedig a Duna.
Aztán van még sok más játék is, például egy óriási homokozó, amelynek vízellátása is van, meg az egész piramisalakú, hogy jól lehessen mindenféle vadvízi tájat kialakítani.
Ahogy azt már Bécsben megszokhattuk, ez a program is ingyenes. Az viszont, hogy mindezt - meg még sok kulináris finomságot - félig ismeretlen bécsi magyar bloggerekkel, Nikollal, Notburgával valamint Nils Holgerssonnéval és Táltos Bandival próbáltuk ki: megfizethetetlen.

További képek Nikolnál, akinek ezúton is köszi a szervezést és a remek ötletet!

Szilánkok

2011-06-11T13:47:00.000-07:00

Hahó, itt vagyok újra. Vagyis itt vagyok épp most. Véletlenül. Átmenetileg.
Sok volt már az utazásból az elmúlt hetekben, a bőröndök ki és becsomagolásából, az ismretlen város macskakövezett utcáin gurulósbőröndöt magam után húzásból. Ennek örömére ma egy szinte egész napos, őzikelátós piknik után (itt) nekiálltam régi tervemnek, a szilánkos technika kipróbálásának. Egyelőre itt tartok, de lesz ez még nagyobb is. Tengerészstílusban, ahogy már régen szerettem volna.

És ha már szilánkok, akkor eszembe jutott ez a kapu, amit az egyik utazás során fényképeztem Freistadtban.

Csudaszép középkori kisváros, ilyen utcácskák vannak benne.

És ilyen belső udvarok - ahol egyébként laknak is. Nem irígylem őket, átvezet rajtuk egy forgalmas hivatalos idegenvezető útvonal. (Na jó, ezt csak azért mondom, mert igazából irígylem őket. Jól el tudnám képzelni, hogy itt lakom.)

A legjobban persze az tetszett - bükki lány lévén - hogy az utca végében a hegyek látszanak.

S hogy lássátok, figyeltem az idegenvezetésen, még egy kis érdekességet is mesélek: azért van egy házon általában három vagy három többszöröse ablak, mert három ablakonként vetették ki az ablakadót. Anno - az évszámot nem jegyeztem meg.

Ezt meg csak azért, hogy látszódjon, milyen hihetetlenül jó idő volt és hogy a színek olyanok voltak, mint Olaszországban. Már csak a tenger hiányzott, meg az, hogy meló helyett szabin legyek ugyanitt. Szerencsére ez is csak hetek kérdése - s a környék annyira megtetszett, hogy hirtelen felindulásból foglaltam is pár éjszakát egy közeli faluban családi nyaralás céljából. Hiphiphurrá, nyaralunk! Majd. A távoli, munka által elhomályosított jövőben.

Na jó, persze nem panaszkodom - nagyon szép helyeken járok munka apropóján. Már csak annyi hiányzik, hogy a családot is vihessem. Ennyi távollét után már az is hiányzik, amikor tépik egymást valami játék miatt, az esti őrület, meg a reggeli, szóval csupa olyasmi, amiről nem is gondoltam, hogy hiányozni tud.

Szentpyr-féle tunika

2011-06-01T10:40:00.000-07:00

A tunika, amit korábban már említettem, nagyon gyorsan elkészült és meg is vagyok elégedve vele. Ami még jobb, hogy a tulajdonosa is. Hátul gombokat kapott, ennyi az összes dísz. Na jó, tkp az egész csipke egy nagy dísz.

És igen, egy öt és fél éves már egy iedeje nem szereti, ha 1. írnak róla a blogban (mert pl. ha valami icceset írnék, akkor azon mások is nevetnének) 2. ha úgy fényképezik a neki készült ruhákban, hogy látsszon az arca is. Ez, kérem a fejetlenség oka. Azt hiszem, ez ilyen életkori cucc, végülis D. Tóth Kriszta is ez okból és kábé ebben az életkorban fejezte be a Lola-sorozatot. Mi mást tehet ilyenkor egy anya - megért és elfogad és engedélyt kér fejetlen fényképezésre, melyet meg is kap.

Egyszerű jersey tunika - tutorial

2011-05-29T13:17:00.000-07:00

Valamikor réges-régen szabályos homokóra alkatom volt. Aztán lett kicsit teltebb homokóra. Aztán elkezdtem bliccelni a felüléseket. Azóta nem hordhatom régebbi kedvenceimet, a "semmi különös" rengeteg színben kapható, alakkövető pamutfelsőket. Tudjuk be ezt is az öregedésnek, és öregedni tudni kell, úgyhogy stílust váltottam. Az utóbbi időben csak olyan felsőket hordok, amelyek nem kötik a külső szemlélő orrára, hogy mennyire szeretem a péksütiket meg a tésztákat mindenféle szósszal, valamint a kerek, szögletes, lyukas és bármilyenmás csokit. Tavasszal csíptem el egy szuper felsőt: pólóanyag (tehát nem kell vasalni!) és tunika szabás. A derekához jár ugyan az öv, meg még gumírozott is, mégis olyan diszkrét. Már a boltban tudtam, hogy meg fogom varrni más anyagból is. Tulajdonképpen csak ez indokolta, hogy kiadjak érte 20 eurot. Jelentem, behozta az árát, alább a bizonyíték, a másolat, amely mindössze 4 euronyi anyagból és két óra ráfordítással készült.

És akkor nézzük lépésről lépésre!
1. Kifordítva látszik a kiindulási darab, amely nagyjából egy téglalap. Igaz, varrtak bele hamis raglánujjat - azért hamis, mert csak az elején van ez a betoldás, a háta tényleg csak téglalap. Úgy voltam vele, hogy megpróbálom, milyen, ha az eleje is az. Nincs jelentős különbség, így maradjunk az egyszerű verziónál. Tehát: végy két téglalap alakú jersey-t (esetemben ez 50x74 centi - 38-as méret). Ezen kívül csak némi gumicérnára lesz szükség, meg ollóra, vonalzóra, mérőszalagra, cérnára, varrógépre. A két réteg szín színre fordítva fekszik a földön, szerencsésebbek esetében az asztalon.

2. Bejelöljük a váll vonalát és a nyakkivágást. Ehhez lásd a következő két képet!

Kinagyítva jobban látszik, hogy a váll szélességére mindkét oldalról 13-13 centit számoltam (az 50 centis oldalon). Hogy kicsit csapottabb legyen, a hosszabbik oldalon fentről két centit mértem. A két pontot összekötve kapjuk a vállvarrás vonalát.
A nyakkivágás mélysége természetesen fakultatív, nekem 6 centi középen, de nyugodtan bírna mélyebb kivágást is. Igyekeztem egyformára rajzolni az íveket a két oldalon :) Hátul ugyanezt a folyamatot megismételjük, csak a nyakkivágás kevésbé mély. Ezzel a legbonyolultabb szabási tevélenység végére értünk.

3. a. Levágjuk a váll vonalát és a nyakkivágást is. Ez utóbbinál hagytam visszahajtásra másfél centit, a váll vonalánál nem, ott egyszerűen keskenyen varrtam (boldogok, akiknek van lock-juk).

4. Vállat összevarrjuk rugalmas anyaghoz való öltéssel vagy apró cikkcakkal. A nyakat gombostűzzük és visszaszegjük. Mivel a pólóanyag nem foszlik, elég egyszer visszahajtani és a varrásvonalat úgy placírozni, hogy minél közelebb legyen az anyag vágott széléhez. Fontos, hogy az anyagot varrás közben lazán tartsuk, ne húzódjon, mert akkor fodrosodik.

5. Most jön a dereka gumírozása. Mivel most már felül fix a póló, nyugodtan felpróbálhatjuk, hova esik ideális esetben a derék, hol fusson a középső gumiszál. Ezt jelöljük be gombostűvel (először egy is elég, aztán ha levettük, akkor körbe) Készítsünk elő hat gumicérnadarabot. A hossza jóval kevesebb, mint a derékbőségünk fele, hiszen jócskán nyúlik. Az a cél, hogy kinyúlt állapotban legyen kényelmesen a derékbőségünk fele illetve arra plusz 6-8 centi a könyebb kezelhetőség és a biztonság kedvéért. De majd a fölösleges gumit levágjuk a végén.
Ahogy a képen látszik, én nem a cérna helyett fűztem be a gumicérnát, hanem kis cikkcakkal varrtam az anyaghoz. Lehet, hogy nem annyira elegáns, de olyan kezdőknek, mint én tökéletesen megfelel.
Mind az elejére, mind a hátára 3 sorban gumíroztam. A gumi vezetésébe bele kell jönni - ezért nem rossz egy próbadarabon gyakorolni -, de nem boszorkányság. S bár ezúttal nem sikerült teljesen egyenesen, egymással párhuzamosan vezetni a három sort, a végeredményt ez nem rontja le. Anyagot választani tudni kell, ugyebár, egy nagyon mintás pólón nem látszanak a kis hibák.

Az egyszerűség kedvéért lefényképeztem, hogy milyen cikkcakk vált be a gumírozáshoz.

Így néz ki a színén.

6. Most van előttünk egy vállban összevarrt, derékban gumírozott valami, ennek most kimérjük az ujja nyílását. Nekem 16 centi lefelé a válltól mérve mind az elején, mind a hátán. (lásd fent a rajzomat) Kb 8-10 mm-t visszahajtottam, legombostűztem, s ezt a részt letűztem. Másik oldalon ugyanez a procedúra.

Ekkor érdemes közbeiktatni egy próbát, hiszen még nincs összevarrva az oldala, azaz nincs veszve minden. Nézzük meg, hogy ha a jelenlegi tervek szerint marad az ujja (gombostűvel jelöljük), akkor kényelmes-e belebújni, nem látnak-e be (belátnak-e eléggé - kinek mi a cél). Ha minden rendben, akkor jön az oldal összevarrása, ha nem, akkor a korrigálás.

7. Varrjuk össze az oldalakat, szín színre, itt se kell tisztázni, csak egyszerűen rugalmas öltéssel vagy apró cikkcakkal varrunk.

8. Az alját is felhajtjuk (papírforma szerint ikertűvel, de én ezt hanyagoltam, továbbra is a rugalmas anyaghoz való öltést használtam egy sorban), majd felpróbáljuk a kész tunika-pólót, keresünk egy keskeny övet, és rettentően boldogok vagyunk, hogy van egy szuper saját készítésű darabunk.

9. Kimegyünk a játszótérre és bezsebeljük a dicséreteket.

Sok sikert a kipróbáláshoz, és ha valami nem érthető, szóljatok, amint gép előtt vagyok, válaszolok. (Ha tudok)

Drops boleró újragondolva

2011-05-28T14:37:00.000-07:00

Szellemes mellényke címen található egy Drops-minta az oldalsávban - ennek alapján horgoltam egy felöltőt. Ennek alapján, azaz nem pont a mintát követtem, de alaposan áttanulmányoztam és a horgolás folyamatának logikáját átvettem. Persze másféle fonalat használtam és tulajdonképp a végeredmény is teljesen más, mégse jutott volna eszembe az eredeti leírás nélkül, hogy így is el lehet jutni a gombolyagtól a kész darabig.

Nézzük, hogy készül! Először a hátát horgoljuk meg: szükség szerinti hosszúságú láncsemsorra egyráhajtásos pálcákat horgolunk. Csak így, unalmasan. Én nem szaporítottam és fogyasztottam - habár a minta szerint kellett volna - így a háta nem lett olyan szépen testre simuló, de 1. most már ez van 2. nekem így is tetszik - úgy 80%-ra. Alább látható a képen, milyen lett a háta. Amolyan laza - végülis ilyeneket most sok pénzért is lehet venni, ezzel vigasztalom magamat a hiányzó 20% miatt.

Hogy pontosan mekkora téglalapot horgoljon az ember, azt a test méretei határozzák meg. Fontos, hogy nem az egész háta készül el az első lépésben, csak a közepe, azaz az a rész, ami az ujja nyílás aljától annak tetejéig tart. Ha ez kész van, akkor jön az egész darab egyedüli izgalmas része. Most alakítjuk ki ugyanis az ujja nyílást. A téglalap hosszabbik oldala utolsó sorának végén láncszemsort horgolunk - olyan hosszút, hogy a láncszemsort a téglalap alsó sorához kapcsolva bele tudjuk dugni az ujjunkat kényelmesen. Ha ez megvan, akkor az alsó sorhoz horgolunk ismét pálcákat egész a sor végéig. Ekkor egy újabb - az előző méretével megegyező - láncszemsorral a másik ujjnyílást is létrehozzuk. Hozzákapcsoljuk a téglalap tetejéhez és újra pálcák következnek a téglalap utolsó sorára. (A dolog megértéséhez a mintát nézzétek, ott van rajz is. Link feljebb!)

Innentől körbe horgolunk: minden pálcába egy pálca és a láncszemsor minden szemére is láncszem. Halálosan unalmas, előre szólok. Az kárpótol kissé, amikor az ember már látja, hogy ebből egy olyan ruhadarab lesz, amit fel is lehet majd venni. És tényleg. Az eleje két része együtt nő a háta aljával és a "gallérral". Izgi. (Na jó, lehet, hogy az a pár hét szépíti meg a dolgot, amióta már készen vagyok vele.)

Hogy ki meddig horgolja, az próba és személyes ízlés kérdése. Az én verzióm majdnem derékig ér és elől annyit takar, amennyi a képen látható. A legutolsó sor egyszerű szélmintával készült az eredeti mintában található négyzetek helyett.

Az egésznek olyan hatása van, mintha egy stólát magamra kaptam volna, csak épp alul is összeér. Kényelmes, könnyű, de ezzel együtt egy darabig várni fog a sorára, a színe ugyanis inkább téli-őszi használatra determinálja.

És ha már ilyen leírásos hangulatban vagyok, akkor mondom, hogy épp készítek egy pólóvarrós tutorialt kezdőknek (olyanoknak, mint amilyen én is vagyok). Amint tudom, posztolom. Kicsit rohanok magam után, már ami az elkészült dolgokról való írást illeti, horgolni ugyanis vonaton is lehet, gépet viszont ilyenkor nem viszek magammal. És a május vége-június egy jelentős részét vonaton töltöm, egy másik jelentős részét meg mindenféle konferencián. Ott aztán azzal hívom fel magamra a figyelmet, hogy tollal füzetbe jegyzetelek, nem laptopba. Csak hogy el ne felejtsek már írni. Meg hogy pihentessem a szemem. Meg hogy ne kelljen cipelni. Így aztán ha meg is jelenik valami poszt, az szigorúan időzített, kommentekre meg emilekre csak nagy késéssel válaszolok. Azért naponta hazatelefonálok. Vagy naponta kétszer. Szeretem kínozni magam az anyagyerehaza tartalmú monológokkal. "Hát így éldegélünk mostanában" című utóiratunkat olvashatták.

Fekete csipke

2011-05-25T12:18:00.000-07:00

Ha a megfelelő vastagságú fonalat használta volna ehhez a négyzethez, akkor egy felnőtt női mellény elejét kellett volna kiadnia a már korábban bemutatott Doris Chan könyv szerint. De mert csak vékonyabb fonalam van jelenleg, és mert ez a fekete, félig fényes, félig matt fonal szerintem tökéletes a mintához, inkább meghorgolom többször és úgy hozok ki belőle valamit. Majd, ha lesz időm...

Szeret, nem szeret

2011-05-23T12:15:00.000-07:00

Fűszerkert

2011-05-21T11:31:00.000-07:00

Az ovisok nemrég egy kertészetben jártak, ahol fűszernövényeket ültettek. A földbe saját készítésű papírszív is került, valamint a dolog időzítése gyanúsan anyák napjára esett, így úgy értelmeztem, hogy anyák napjára kaptam. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy szépen nő azóta is a zsálya, bazsalikom és a harmadik akármi, aminek identitását még nem sikerült kinyomoznom. A saját ültetés élménye meg is tette a hatását: zöld levelek elfogyasztásától minden áron tartózkodó gyermekem hajlandó volt két négyzetmilliméternyi zsályalevelet megenni múlt héten a sült húshoz.

Mi, zöld leveleket és egyéb zöld meg egészséges dolgokat előszeretettel fogyasztó felnőttek a spárgás, paradicsomos, kecskesajtos tésztánkat koronáztuk meg bazsalikommal. Hmmm, sehr lecker!

On my desk

2011-05-15T06:16:00.000-07:00

Hihetetlen, mennyire addiktív a ruhahorgolás. Amennyire régen megnyugtatott a sapkahorgolás, mostanában annyira felpörget a különböző ruhadarabok készítése. Korábban az egyformaság és a monotonitás hozta meg a flowt, most meg az izgalom, hogy képes vagyok-e valamire, amit korábban még nem próbáltam.

Szürke és pink Catania fonalakból készül ez a horgolt top Do-nak - a fonal mennyiségétől függően tunika vagy haspóló, ez majd kiderül. Szentpyr adta az ihletet és némi eligzítást a hogyannal kapcsolatban is, amit ezúton is nagyon köszönök!

Az alsó csipkés részhez egyszerű mintt választottam, ez egyben ujjgyakorlat egy hasonló mintájú kendőhöz, amit azon nyomban el is kezdek, amint... Na de ez még meglepetés. Amint konkrét lesz, jelentkezem, ígérem.

south bay shawlette ismét

2011-05-14T04:46:00.000-07:00

Amikor nyáron meghorgoltam a lazacszínű saját festésű fonalból az első south bay shawlette-emet, azonnal tudtam, hogy ez egy megismétlendő projekt. Azt is tudtam, mit szeretnék másképp csinálni: sokkal vékonyabb fonalat és ahhoz képest vastag tűt használni, hogy könnyű és szellős legyen. Röpke 9-10 hónap után itt is a második próbálkozás eredménye. Zauberkugel zoknifonalból horgoltam (Brombeer árnyalat), amelyhez 2-2,5-es tűt ajánlanak, én viszont 4,5-est használtam. Az elő gombóc fonalat még két éve vettem egy bécsi kirándulásunk alkalmával, de mert az kevésnek bizonyult, valamikor tavasszal vettem még egy gombolyagot. Így tehát kicsit kevesebb, mint 20 dekát használtam. A két szín nem volt teljesen egyforma, de az eltérés szerintem nem zavaró. Amúgy is annyi árnyalat van egy gombócon belül, az átmenetek pedig olyan finomak, hogy szerintem tökéletes és gyönyörű. (Csak hogy dicsérjem egy kicsit magamat)

A mérete már így is hatalmas, és még blokkolásról szó sem volt - nincs otthon elég gombostűm, és amikor kézimunkaboltban vagyok, ilyen földhözragadt dolgok sosem jutnak eszembe, elveszi az eszem a sok fonal meg textil. :)

A fonalról még annyit, hogy egyrészt csodás színekben kapható, másrészt a minőséggel nem mindig voltam megelégedve. Néha nagyon vastag, máskor cérnavékony, de ez nem szándékos, hanem egyértelműen és láthatóan hiba. Ha zoknit kötöttem volna, akkor elég sokszor kellett volna kivagdosni a túl vékony részeket, amelyek zokninak totál használhatatlanok - szerencsére kendőnél nem ennyire vészes ha változik a fonal vastagsága, de azért a teljes képhez ez is hozzátartozik.

Kricsár nyaklánc teszi 100%-ossá a szettet. :) (Amelyben egyébként a szoknya saját készítésű)

Végül - csak a vicc kedvéért - idézem Apahajó és Anyahajó beszélgetését, amikor elkészült a sál.

he: - Ezt komolyan te csináltad?
she: - Igen, miért?
- Te ez fantasztikus, csinálj még ilyet, tedd föl a dawndara és kérj érte vagy 30 eurot!
- Édesem, lelombozlak, ha azt mondom, hogy 20 euronyi csak a fonal, ami benne van?
- Akkor kérj érte mondjuk 40-et.
- Ja, és amúgy 9 hónapig horgoltam.

Na igen, ennyit arról, hogy megéri-e horgolt cuccokat eladni :)

Filctáska Csiliékszerrel

2011-05-13T10:18:00.000-07:00

Egy újabb filz it fonalból horgolt és mosógépben nemezelt táska vár arra, hogy használatba vegyem. A kéknek ezt a tompa szürkészöldes árnyalatát - már ha van ilyen - nagyon szeretem. De mert magában nem volt valami nagy durranás, kitaláltam, hogy rátűzöm a kedvenc kitűzőmet, egy valódi Csiliékszert! Egyszerűen tökéletes a színek és anyagok harmóniája, a filc, a tüll, a brokát és a gyöngy, ahogy találkoznak. A kitűző hollétével kapcsolatos nehéz döntésben közreműködött Nils Holgersonné, akinek ezúton is örök hála és egy forró csoki!

Gondolkozom rajta, hogy varrok még bele cippzárt. A mérete egyébként nagyon kis kedves, se nem kicsi, se nem nagy: nemezelt állapotban lent 40 centi, fent 26, magassága 27 centi, a pánt pedig 66 centi x 3 centi. Nemezelés előtt pedig lent 50, fent 32, magassága 32, a pánt pedig 96 centi x 3,5. Érdekes, hogy a pánt hossza mennyire összement, a szélessége pedig alig. Ha jól számoltam, 6 gombóc, azaz 30 deka filz it fonalat használtam fel hozzá. A bizonytalanságom oka, hogy van hozzá egy neszi is, s azzal együtt fogyott el a 7 gombóc, de nem tudom, pontosan mennyi ment a neszire. Annak egyébként még biztos tovább kell fejlődni, se cippzár, se deko egyelőre nincs rajta. Talán megjön valamikor a kedvem befejezni - de az nem most lesz, most csipkeőrületben vagyok. :)

Shoop-shoop capelet

2011-05-10T10:39:00.000-07:00

Doris Chan mintái közül magyar horgolós blogok tájékán talán az All shawl a legismertebb. Én is meghorgoltam lilában és őszi színekben is, s persze mások is.Legjobban azt szerettem ebben a mintában, hogy érthető és követhető a leírása. Ahogy az látszik, nem sokszor dolgozom minta alapján - túl gyakran futottam bele használhatatlan leírásokba, úgyhogy igyekszem megkímélni magam a fölösleges frusztrációtól és inkább megyek a saját fejem után. De Doris Chan mintái tényleg kivételesek: van szöveg és van rajz, ahol az egyiknél kétségeim vannak, ott a másik kisegít. Bár általában elég az egyik is - esetemben a rajz.
Épp ezért is mertem megrendelni húsvét előtt az Amazing crochet lace című könyvet, bele is lehet lapozni ezen a linken (és még egy másikat is, az Everyday crochet címűt, de erről majd máskor).

Ahogy a könyv megérkezett, azonnal neki is láttam a legegyszerűbbnek tűnő darabnak, a shoop-shoop capelet-nek. Persze nemcsak az egyszerűség volt az előny, hanem az is, hogy ehhez megfelelő minőségű és mennyiségű fonal is volt otthon, a sokat dicsért Freeform spirit, a tavalyi év fonala (mármint szerintem) lilás-szürkés árnyalatban. Három gombóc volt belőle otthon, valahogy se nem sok, se nem kevés, ezért nem nagyon tudtam, mi lesz belőle. Ehhez a projekthez pont elég volt.

Hozzáteszem, először életemben sikerült rászánnom magam, hogy kiblokkoljam a kész darabot, és valóban nagyon jót tett neki: a lukak lukak és a méret is nőtt. (Lehet hogy veszek még gombostűket, hogy a még sokkal nagyobb frissen elkészült kendőmet is blokkolni tudjam?)

A kész kendőt egyelőre elteszem és nem tudom, mi legyen vele. Érdekes módon amennyire szerettem régen a lilát, annyira nem hordom mostanában. Ha lenne Meskám, nyilván felraknám, de mert nincs, egyelőre nem tudom pontosan, mit kezdjek vele. Ha van valaki, aki megvenné, akkor szívesen felajánlom, hogy a Manócsomag Alapítványnak menjen a teljes vételára. Ha nem, akkor egy őszre tervezett jótékonysági vásárra fogom kivinni itt, Bécsben.

A könyv kapható Magyarországon is az 1001 fonalnál. Mondjuk az annyira kár, hogy a szállítás ennyire megdrágítja, Ausztriába ingyen szállítja az Amazon, így jóval olcsóbban sikerült hozzájutnom. Viszont legalább van, kapható és szerintem megéri az árát. Mi minden van benne? Szoknyából egy egyszerűbb és egy komplikáltabb, kendőből szuper ananászos és olyan is, ami gyakorlatilag egy óriási csipketerítő (a címlapon). Ez a kedvencem, csak az ehhez szükséges fonal még nincs meg, talán a nyári szünetre megveszem (próbálom az otthoni készleteket fogyasztani mielőtt újat veszek). Van még néhány bolero, csipkemellény, kardigán, pulcsi, mellény, két miniruha (bár én inkább tunikaként hordanám, de mondjuk 30 év és 50 kiló alatt miniruhaként is szuper), maxisál - ez mondjuk nem az a darab, ami miatt érdemes megvenni a könyvet, mert nem túl bonyolult, de ez is szép.
Közös a projektekben, hogy elég szellősek. Doris Chan úgy nevezi őket, hogy "exploded lace". Amit régebben horgolócérnával és vékony tűvel horgoltak és a végkifejlet egy csipketerítő lett, azt újraálmodta vastag fonallal és tűvel.

Ahogy vártam, a leírások érthetőek - sőt, a másik megrendelt könyvből egy top to down bolerot is sikerül meghorgolnom, ami abszolút személyes rekord. (Pláne, hogy eddig nem sokszor horgoltam angol nyelvű leírás alapján.)

Ami egyedüli nehézség: ezek a fonalak alapvetően Amerikában elérhetőek, és nagyon kell figyelni, hogy valami hasonlót használjon az ember - legalábbis bizonyos modelleknél számít, mert a fonalvastagság befolyásolja a kész darab méretét.De mindent összevetve nagyon megéri szerintem a könyv és megéri a hosszas fonalkeresgélés is, mert a kész darabok a legegyszerűbb ruhatárat is feldobják és könnyen meghorgolhatóak.

Tökéletes idomítás

2011-05-08T00:07:00.000-07:00

A bölcsiben készítettek anyák napi meglepetést. Hogy mi az, azt valószínű sosem fogom megtudni, habár ott lapul a bölcsis táskában. Ugyanis TITOK!

p.s.: Ausztriában ma van anyák napja. Végre valami, amiben a nyugat kullog Mo. után :)

Szülinapi girland

2011-05-07T07:31:00.000-07:00

Holnap szülinapi bulira hivatalosak a gyerekek, a Jesuitenwiese-re megyünk. Lesz piknik meg játszás, remélem, a felnőttek napozhatnak zavartalanul. Hogy az ajándék a Graffaló lesz, az nem is kérdés. Mióta Gabitól megkapták gyerekek, azóta ez a sztár, és mert a német fordítás is hasonlóan jól eltalált, mint a magyar, biztos siker lesz Viktornál is. De hogy egy kis kézzel készített dolgot is kapjon, varrtam ma egy szülinapi girlandot.

Minden idők legédessége

2011-05-04T10:55:00.000-07:00

Legédesség, mert a legegyszerűbb és egyben a legfinomabb. Sőt, szerintem a legegészségesebb is. Arról már nem is beszélek, hogy a legolcsóbb.
Nem kell hozzá más, csak egy pohár tejszín és egy jó adag almaszósz. Ez utóbbi a boldog Ausztriában mindenféle káros anyag hozzáadása nélkül kapható a sarki boltban 69 centért. Van ilyen otthon is? Persze ha nincs készen, simán meg is lehet főzni - almakompót összepürésítve - csak akkor nem olyan gyors és nálam a konyhában első a gyorsaság az utóbbi időben.

Szóval végy egy pohár tejszínt, verd fel - nem kell, hogy tökéletesen kemény legyen, csak épp levegős. Keverd hozzá az almaszószt egy fakanállal. Cukor nem kell hozzá, különben nem lenne a legegészségesebb. :)

Kis tálkába szedve, megszórva fahéjjal valódi nirvana-eledel.

Szivárványt szeretnék

2011-05-03T12:16:00.000-07:00

"Ha szeretnéd megnyerni és otthonodba vinni a szivárvány színeit, nincs más dolgod mint a fenti “hónap színe a fonalszivárvány” képet és a játék felhívását megosztani blogodon egy linkkel az 1001fonalra, a bejegyzés linkjét pedig itt megírni nekünk megjegyzés formájában. 2011. május 10-én sorsolunk, így a megjegyzéseket 9-én éjfélig várjuk."

Divatkörténél olvastam ezt a játékfelhívást, és indulok én is. Persze a linket nem nálam kell megjegyezni, hanem az 1001 fonal blogjában.
Az örömteli helyzet az, hogy gőzerővel fonalfalok, és NAGYON rámférne egy kis utánpótlás!

All shawl light

2011-04-29T12:39:00.000-07:00

A haszontalan semmiségek számát ismét növeltem eggyel: Do számára horgoltam egy All Shalwl-t a kedvenc szivárványos fonalából (Online), a szegély pedig a másik kedvenc türkiz (Catania) fonal lett.

Ezen a képen jól látszik, hogy mennyire színpompás, és alig van két egyforma színkombinációjú szem. Meg az is, hogy a szegélyből nem horgoltam meg minden sort - bár a fonal mennyisége engedte volna. Valahogy úgy éreztem, hogy egy kislány sálhoz nem illik ennél vastagabb, hangsúlyosabb szegély.

Mivel vasárnapig már valószínű nem írok, kívánok minden mamának pihentető, kényeztetős anyák napját!

Nálatok van még a húsvéti sonkából?

2011-04-28T07:48:00.000-07:00

Ha igen, és ma nagyon unjátok, akkor egy bevált villámreceptet ajánlok.
Mi penne tésztával ettük - maradék volt, szóval annyi, amennyi, de elég volt. Vajban megpároltam fél kiló feldarabolt zöldspárgát, a végén hozzátettem a felkockázott sonkát, picit összemelegítettem. Feél doboz tejszínt öntöttem rá és némi tárkonyos mustárt adtam hozzá. Sóval, borssal óvatosan bántam, mert így is remek az íze. A tésztához keverem a ragut, majd örömködve elfogyasztottuk. Kétség nem fér hozzá, itt a május hamarosan, itt a spárgaszezon! Jó étvágyat!

p.s.: Mennyibe kerül most otthon a spárga? Már elfogadható áron van? Itt majd egy hónapja kapható és nem akar lejjebb menni az ára, emiatt végül már nem kerülgettem tovább, féltem, hogy lemaradunk idén róla. (Pláne, hogy az orgona is elvirágzott már - fura egy év ez az idei, régen anyák napi meg ballagási virág volt...)

Ruhatár-tupírozás

2011-04-24T16:37:00.000-07:00

Az alábbi három ruhadarabban az a közös, hogy egyikre sem volt igazán szüksége Do-nak. Ha jobban belegondolok, teljesen fölösleges mind horgolni, mind varrni, bőven elég ruhája van a nyári szezonra még tavalyról. Csak néhány basic pólóval egészítettem ki Do ruhatárát, de a szoknyák és ruhák legfeljebb rövidebbek lettek tavaly óta, széltében továbbra is passzolnak. Esetleg egy vékony kardigán lenne még hasznos, de ahhoz horgolás helyett inkább kötni kéne tudni. Sebaj, azért varrtam - még jócskán télen - egy türkiz hagymaszoknyát Ottobre szabásminta és Zsukka útmutatása alapján. Egyszerű, nagyszerű, és gyakorlatilag az utolsó centiig elhasználtam ezt az anyagot, amiből összesen fél méter volt. Tökéletesíteni még lehetne a kivitelezést - nekem mindig bajom van a behúzásokkal, hogy nem tudom egyenletesen eloszlatni a ráncokat. De ne legyünk maximalisták, csinos és a színe is jó, és majd még gyakorlom további fölösleges szoknyák varrásával.

A kardigán leginkább technikai kísérletnek tekinthető: nagyi négyzet térbe konvertálásával készülő modell, leírása az alábbi linken található
Eredetileg magamnak szerettem volna elkészíteni, de elriasztott, hogy egy bizonytalan eredmény kedvéért vegyek brutál vastag fonalból fél kilót meg brutálvastag horgolótűt, így gyerekmérettel próbálkoztam először.

Mindent ugyanúgy készítettem, mint a felnőtt modellnél, csak a fonal és a tű volt vékonyabb. (7-es tű és olyan fonal, amihez 6-os tűt ajánlottak. Egyébként Rübezahl márkájú volt, gyapjú-akril keverék, és kifejezetten nem volt kellemes dolgozni vele, szóval nem ajánlom. Cserébe nem volt drága - ez is valami egy kísérlet esetében.) A végeredményt lehet jól fényképezni, de alapvetően egy formátlan, nemcsinos T-alakú lebernyeg, ami még egy gyereken mutat is valamennyire, de pubertáson túl nem ajánlanám senkinek. Szóval maradtunk a kísérletnél: izgalmas, ahogyan síkból a térbe átlépünk, de hogy ezt magamnak nem horgolom meg, az is biztos.

És akkor most jön az, amiért viszont fenntartás nélkül rajongok. Egy tunikát horgoltam egy régi Lea Spezial-ból. Kicsit módosítani kellett a szemszámot, mert valahogy az én fonalamból és az én szoros horgolásommal még a 128-as is kicsi lett volna, de pár mintaegységgel többet horgolva tökéletes lett. Szellős csipke, lendületesen bővül. A felső részét Do kívánta rózsaszínből (nekem jobban tetszett volna az egészet egyféle fonalból, de a megrendelő kérése parancs) és azt teljesen a magam feje után horgoltam.

A fő változtatás a megkötős spagettipánt lett, ez eredetileg szélesebb fix-varrott pánt lett volna. Csak épp tudom, hogy mennyire szoktak ezek a pántok nyúlni, szóval inkább maradtam a megkötősnél. Külön posztot is érdemelne a téma, de most csak egy linkre van energiám. Doris Chan mutatja be azt az állítólag régóta ismert láncszemsort, ami rugalmasabb és minden szempontból jobb, mint a hagyományos. Én is ezt használtam ehhez a zsinórhoz, és biztos vagyok benne, hogy hagyományos láncszemsort soha többet nem horgolok. Ez a megoldás zseniális, és ha van egy kis időtök - tényleg kicsi, negyed óra elég - üljetek le és bogarásszátok ki, NAGYON megéri!

Még a fonalról: Pécsen vettem sok évvel ezelőtt, Oltremare BBB Filati, 70% pamut, 30% akril, van benne egy fényes fehéres szál, ami nekem nagyon tetszik. Ezenkívül elég jó alaktartó, szóval szeretem. Eddig csak apróbb holmikat horgoltam belőle, babafotózós sapkákat, ez lett a nagy projekt, amivel szinte az összes fonalat el is használtam. Vastagabb mint a Catania, 3,5-es horgolótűvel horgoltam, de akár 4-essel is lehetett volna. A rózsaszín fonal pedig Catania, ezt nem is ragozom.

Rohangálós szatyor baglyokkal

2011-04-19T06:07:00.000-07:00

A múltkoriban Kicsodával épp abban értettünk egyet hevesen, hogy mennyivel jobb varrni, mint a varrományt fényképezni. A horgolásokat sem könnyű épp, azaz időbe telt megtanulni, de a varrással még nagyobb gondban vagyok. Ez a szintefekete farmeranyag például szuper. Kicsit rugalmas, épp annyira, hogy a belőle varrt szoknyám spontán csinosabb lett az alja felhajtása folyamata közben. (Kicsit kikunkorodik, ha értitek, mire gondolok.) De fényképezni abszolút képtelenség.

Mivel egyensúlyozni akartam a visszafogott irodai stílus és a legyen benne valami különleges között, végül az alján díszöltést használtam. Igaz, az anyag színével egyezőt, de szeretném azt gondolni, hogy ha az ember jobban odanéz, akkor látszik. De ha nem is látszik, én tudom, hogy ott van, és ez is elég. A szoknya csinosan néz ki rajtam, de ezt egyetlen képpel sem tudom alátámasztani. Remélem, Apahajó csinosabbnak lát engem saját szemével, mint a fényképezőgépen keresztül ;)

Ugyanebből a farmeranyagból egy rohangálós táskát is készítettem, bélése rózsaszín alapon fehér tűpettyes anyag, külsőjére pedig pompomos szegély és egy baglyos szövött szalag került. Két hosszú füle van. Mérete a tortás Vattacukorhajú lány-féle táskáéval egyezik meg, amit nagyon szerettem és bevált, de mostanra teljesen leharcolódott, úgyhogy le kellett váltani. Ezen bejegyzés egyetlen fotóján a lényeg látszik, azaz a díszítés, az egészről nem készült értékelhető fotó.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy bár egyenesen varrni sima öltéssel most éppen nem sikerült, de a szalag felső részét egyetlen félresiklás nélkül cikkcakkoltam le a legapróbb öltéssel. Azt hiszem, innen nekem már csak lefelé vezet út.