2014. október 7., kedd

A bevásárlószatyor és a granny-négyzetek

A WIP-szerda bejegyzések az utóbbi időben megritkultak, cserébe viszont lassacskán befejezek egy-egy darabot azok közül, amelyeket félkész korukban mutattam. E héten az egyik ilyen a granny-négyzetekből készült táska.
Ahogy ez lenni szokott, most is csak részben alakult tervek szerint a projekt. Egész az utolsó pillanatig bizonytalan voltam, hogy a szatyor színoldala legyen a horgolt és legyen alábélelve vagy inkább készítsek egy szatyrot, amelynek van külseje és bélése is, s erre applikáljam rá a horgolt részt. Végül a második verziót választottam, azaz ez adta magát természetesebben. Így persze maradt egy rakás meghorgolt négyzetem, ami majd keres magának egy B-tervet.

A táskafül bambusz, nagyon szeretem a fogását, a mérete pedig elég nagy ahhoz, hogy az ember eldönthesse, vállon, karon vagy kézben fogva akarja hurcolni a táskáját. A bevarrása nem volt épp haboskakaózás, de később kaptam egy hasznos tanácsot, úgyhogy legközelebb ha ilyet varrok be, akkor a varrógép cippzártalpát fogom használni.

Ahogy a képen látszik, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a granny négyzet lukain átlátszik az alatta lévő textil. Nem mindegy, hogy mi látszik át. A drapp-natúr színek illettek volna ugyan, de valahogy túl visszafogottnak, semlegesnek éreztem. A koromfekete persze mindenhez illik, de a tökéletes választás szerintem a majdnemfeketedemégiskék farmeranyag. Persze ezt a kép nem adja jól vissza.


A táska bélése fekete vászon és van egy kis zsebe kulcsnak, telefonnak vagy bárminek, ami jobb, ha nem süllyed le a szatyor aljára. Mert egyébként van hova süllyedni, kényelmesen belefér az A4-nél nagyobb mappa és mellé még egy nagyobbfajta kötésprojekt. Mert persze ha kötős barátnénak készít az ember ajándékot, akkor ez is fontos szempont.

fonal: Drops Cotton Light
tű: 3,5

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lett, ismet egy ihletado darab keszult a kezeid kozt :) Most elindult a fantaziam, grannys taskam meg nincs, ugyanis... pedig lehetne.
    A szinvalasztasod is kozel all hozzam :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagyon tetszenek a színei, és a hozzá választott fül - tökéletes, így egyben.

    VálaszTörlés